1.     fejezet

Kezdet Barcelonában

 Natalien Gonzáleznek hívnak. Ez nem sokat jelenthet nektek. Tudom én ezt, ezért vagyok itt. Elmesélem az én történetemet.

24 éves vagyok. A Scuderia Toro- Rosso csapatnál dolgozok, a foglalkozási köröm az, hogy Sebastian Vettelt segítsem aki az egyik pilótánk. Még a múlt szezonban kerültünk össze és azóta a munka helyét átvette az örök barátság. Mindig mindenben segítünk egymáson.

Így volt ez csütörtök délután a barcelonai versenypályán is. Megkért arra, hogy fussam körbe vele az aszfalt csíkot. Az éledező motorhome előtt vártam rá, de sehol se volt. Csörgettem a mobilján, de nem vette fel.

- Sebastian ezért még megfizetsz.- mérgelődtem félhangosan. Elakartam indulni a túl oldalra amikor neki mentem valakinek és fenékre estem. Kicsit fájt. Felnéztem és szőke kék szemű srác állt előttem. Ismerős volt, de nem tudtam beazonosítani, hogy ki az.

- Jól vagy?-kérdezte tőlem miközben segített felállni.

- Persze, csak váratlanul ért a dolog. Lehetek kicsit pofátlan? Mi a neved?

A srác elkezdett nevetni.

- Heikki Kovalainen vagyok. Te pedig…

- Naty González. Toro Rosso. Seb személyi titkára. – röhögtem el magam.

- Vettelnek? Őt egy csajjal láttam, amikor hosszan búcsúzkodtak.

- Semmiség az egész.- most lettem rá figyelmes, hogy még mindig fogja a kezemet. Kicsit zavarba jöttem. – Azt hiszem, hogy…

Erre már ő is képben volt és elengedte a becses tulajdonomat.

- Ma este ráérsz? –kérdezte tőlem.

- Nem tudom. Egy szállodában vagyunk így még találkozunk. Most mennem kell. Ott vár a jó madár.- elrohantam.

Nem szóltam Sebastianhoz inkább neki lódultam a futásnak. Öt perc múlva szólalt csak meg.

- Bocs.

- Ezzel ki vagyok segítve. Néha másra is gondolhatnál. Tudom, hogy oda vagy Hanna-ért, de ott vártalak fél órán keresztül.- osztottam ki.

- De lefoglalt Heikki. Nem unatkoztál.- mosolygott rám gyerekesen.

Ettől már rögtön nem tudtam rá haragudni. Miután körbe futottuk a pályát és visszatértünk a mérnökökhöz. Nem szerették, ha én is ott vagyok velük, de már megszokták. Sebastiannak tartottak egy rövid eligazítást, hogy mire kell majd figyelnie holnap a más fél órás szabadedzéseken. Tapadásra, kocsi egyensúlyára, alul és túl kormányzás közti különbségekre, plusz a legeslegfontosabb dologra ami a jó beállítás. Nagy nehezen sikerült elrángatnom a barátomat, mert közben a főnökség rám is figyelt, hogy jól vigyázok-e a csapat üdvöskéjére. Visszamentünk a szállodába, ahol megkaptuk a további dolgainkat. Holnap mikor is kell a pályára mennünk.

Sebastian végig feküdt az ágyamon és figyelte, hogy pakolom össze a dolgaimat.

- Gyere már ide.- nyújtotta a kezét.

- Előbb el kell mondanom valamit.

- Mi a baj?- ült fel törökülésbe.

- A csapatvezetése elbeszélgetett velem. Ha most is nullázol a versenyen akkor én már Monaco-ban nem leszek a csapat tagja.

Sebastian csak hápogni tudott. Igaz azt mondták, hogy nem mondhatnám el neki, de a barátság fontosabb. Lementünk vacsorázni. Elég komor lett a hangulat, de csatlakozott hozzánk a csapat másik versenyzője Sebastien Bourdais és a felesége Claire.

- Hogy vagytok?- kérdezte a nő mosolyogva.

Mi is válaszolhatnánk erre? Egész jól. Most közöltem a barátommal,  hogy rajta múlik az állásom.

- Tűrhetően. Kicsit fáj a fejem.- hazudtam. Sebastian nagyon csúnyán nézett rám. – Felmegyek lefeküdni. Jó éjszakát mindenkinek.

Elsétáltam az asztaltól. Volt abba valami, hogy fáradt voltam, de inkább elmegyek sétálni. A szobámba mentem a kabátomért és elindultam a lift felé. Kiabálás ütötte meg a fülemet. Foszlányokat hallottam belőle, de azt szín tisztán.

- Hagyd abba az egészet! Veled szeretnék lenni. Jövő héten lesz az évfordulónk. – sírt egy nő.

- Tudom Kicsim. Nem tudok elszabadulni, a csapat kötelez. – Heikki. Nyílalt belém a felismerés. Délután találkozunk először és a hangja még mindig a fülembe csengett.

- Utállak! –nagy ajtócsapkodás és én a földön csücsülök. A nő elsodort. Nem szóltam semmit csak néztem utána. Heikki pedig majdnem rám lépett.

- Naty? Hogy kerülsz a földre?- tette fel az értelmes kérdést, amikor segített felállni.

- A barátnőd elgázolt. –adtam egyszerű választ.

- Bocsáss meg Catherine miatt. Összevesztünk.

- Hallottam. A mai napom az úgy is pocsék és ez már nem változtat a helyzeten. Sétálni indultam. Nem tartasz velem? Ha így közlekedik a barátnőd akkor már Szingapúr környékén jár. – ezen még a finn is elmosolyogott. Bár ő nem olyan mint Kimi Raikönnen, aki még azon se tud mosolyogni ha egy valaki meztelenül szaladgál előtte.

- Azt hiszem veled megyek. Úgy is csak egyedül ülnék a szobába.

Rengeteget sétáltunk. Már éjfél is elmúlt amikor a strandra értünk. Egy árva lélek se volt ott. Hideg szél lomhán lengette a hajamat. Nem voltam fáradt csak kicsit fáztam. Leültem a homokba.

- Ha González-nek hívnak akkor spanyol származású vagy. Jól gondolom?- nézett rám nagy szemekkel Kovalainen.

- Jól gondolod. Apám spanyol, anyám olasz. Madridba születtem, de most már Innsbruckban lakok. Tudom, hogy érdekes családom van. Sajnos. A bátyám zsaru csak sajnos a rosszabbik fajtából.

- Ne légy szomorú. –simogatta meg az arcomat. –Minden családnak meg van a fekete báránya. Nagyon szép vagy.

- Köszönöm. –mosolyogtam csak. Sejtettem, hogy mire készül, de nem akartam megakadályozni. Egymás szemébe néztünk. Megcsókolt. Hosszan, lágyan és édesen. Nem akartam, hogy véget érjen ez a pillanat, de belém nyílalt egy dolog.

Catherine!

- Heikki neked van barátnőd. Nem lenne szabad ezt csinálnunk. –suttogtam. Nem bírtam a szemébe nézni. Féltem, hogy akkor nem bírnám ezt végig mondani.

- Igazad van. Menjünk vissza, mert lehet, hogy keresnek már.

A séta nagyon-nagyon hosszúnak tűnt, mert egy árva szót se szóltunk egymáshoz. Megérkeztünk a szálloda recepciójára. Miután megkaptuk a kulcsokat kínosan éreztük magunkat. Mit is mondhatnánk ilyenkor.

- Nem akartam…- Kezdte volna el Heikki.

- Ne hazudj. Kérlek. Mind a ketten felnőtt emberek vagyunk. Ne hazudj.- ennyit bírtam csak mondani. –Aludj jól.- egy puszit nyomtam az arcára. Lifthez indultam, amikor egy másik kósza lélekkel összefutottam.

- Nelson merre jártál?

- Hát te?- vágott vissza.

- Sétálni.

- Éjfél kor?- nézett rám értetlenül.

- Te hol voltál?

- Futni.

- Éjfél kor?- ezt megkaptad kis szívem. Vigyorogtam rá.

- Na jó a barátnőmnél, mert Flavio a hétvégére eltiltott tőle.

- Rosszalkodtál? Kiszöktél? Na jó lakat lesz a számon.

- Imádlak. Most mennem kell.

Elköszöntünk egymástól és mind a ketten a szobánkba távoztunk. Nem sok idő van reggel nyolcig, de inkább lefeküdtem aludni.