Száguldó élet

2.fejezet

Kavalkádok sorozata

Reggel hatkor úgy ébredtem fel, ahogy elaludtam. Hason. A hátamra fordultam és megláttam a bátyámat, aki az ablakpárkányon ült. Még ne nagyon voltam észnél, de kikászálódtam az ágyból.

- Mit keresel itt? –üdvözöltem.

- Meglátogattalak. Baj?

- Igen. Takarodj innen. –mutattam az ajtó felé.

Felállt az ablakból. Elém sétált a maga kényes módján.

- Mi a probléma hugica? Nincs pasid, és ez piszkálja a csőrödet? Vagy talán más?- és megpöckölte az orromat, mint valami állatnak.  Eddig türtőztettem magam, de most már nem tudtam.

- Tudod mi a bajom? Te! Legutóbb a maffia főnöknek akartál adományozni. Emlékszel?

- Az puszta véletlen volt…- felkaptam egy vázát az éjjeli szekrénytől. Tudta, hogy ha sokáig szemétkedik a fején, töröm össze. Elhúzta a csíkot. Bevágtam az ajtót és rá más fél percre, kopognak.

- Takarodj innen Sergio!

- Sebastian a nevem és inkább nem megyek el.- dugta be a fejét a résnyire nyitott ajtónál. – Bejöhetek?

- Persze.

- Mi történt? A folyosó végén lehetett hallani, hogy kiabálsz.

- Itt járt a testvérem.- adtam neki rövid választ.

- Aha! És most kinek akart eladni?

- Nem tudom. Elzavartam mielőtt bármit is szólhatott volna. –igazítottam meg a vázát a szekrényen. Gyanúsan nézett rám. – Nyugi nem öltem meg. Menjünk le reggelizni és induljunk utána a pályára. Utálom, ha dugóba kerülünk.

- Ez az én igazi Natalien González -em. – megölelt.

- Te pedig az örök gyerek maradsz a csapatunkban.

A reggelit végig nevettük. Sebi folyamatosan dumált és így nekem nem is kellett sokat beszélnem. Ez ami kihúzott a bajból. Még mindig az éjszaka járt a fejemben. Hiba volt? Nem tudom. Élveztem az biztos, de amit tettünk… Nem öltünk meg senkit csak egy aprócska csók volt. Az ajtó felé néztem és megláttam a McLarenes delegációt. Na sikeresen félre nyeltem.

- Jól vagy?- nézett rám Sebastian.

- Persze, persze. Indulhatunk?

- Felőlem.

Nem értett semmit de velem tartott. Sokáig hallgatott, amikor már a mély garázsban voltunk akkor szólalt meg.

- Mi a francot csináltál?

- Ha eljön az ideje megtudod. Ígérem!

- Köze van a Mclarenhez?

- Talán igen, talán nem.

Kiértünk a pályára és elkezdődött a szokásos esze ment hisztéria. Edzés, interjú, edzés, interjú. Fárasztó nekünk is nem csak a pilótáknak. Elérkezett a tíz órás kezdettel az első edzés. Seb már az overálját húzta össze én még mindig vele voltam.

- Kérhetek valamit?

- Attól függ mit. –húztam ki magam érdeklődve.

- Ha látod, hogy kezdek szét esni, akkor beszélj hozzám. –adott a kezembe egy rádiót.

- A főnök…- tudtam, hogy ez nem lett volna szabad.

- Beszéltem vele. Tud arról, hogy fontos vagy nekem és rád általában hallgatok.

- Végül is ez igaz. – elvettem tőle a szerkezetet igaz kicsit vonakodtam a helyzettől.

Az idő telt. Semmi probléma nem volt a sráccal, az autóval viszont annál több. Baj, baj hátán. A beállítások nem stimmelnek,  és ez elkeserítette a fiúkat. Együtt sétáltunk a motorhome-unk felé. A RedBullos versenyzők is ott voltak egy- egy üdítő társaságában.

- Mi újság fiatalok? – kérdezte tőlünk Mark Webber.

- Semmi érdekes. Én most fellépek az internetre és szét, nézek. Ha indulhatunk vissza, akkor szólj. –egy puszit nyomtam Vettel homlokára és elmentem. Elmentem egy kis szobába ahol négy asztal volt négy géppel.

Csak ültem a laptop felett és az ablakon bámultam ki. Hat óra után jött be a barátom jelezve, hogy vissza szeretne térni a szállodába. Lecuccoltunk a szobájába.

- Vacsora után elmegyünk sétálni csak ketten?

- Szeretnéd?- néztem rá kedvesen.

- Szeretném.

- Akkor benne vagyok.  Én most nem megyek le vacsorázni. Fél nyolckor találkozunk a bejáratnál.

- Ezt megbeszéltük.

Ő elment, én pedig lezuhanyoztam. Végre elgondolkozhattam néhány dolgon. Főleg a bátyám bosszantott. Jó sokáig zuhanyoztam.

Amikor leértem a bejárathoz kiderült, hogy nem csak mi lennénk ott, hanem a két finn pilóta társa is.

- Arról volt szó, hogy csak mi?- motyogtam neki mérgesen, amikor félre húztam őt a társaságunktól.

- Nem rég találkoztam velük és arra gondoltam, hogy kicsit megismerkedhetnél velük.- próbált mentegetőzni.

- Tegnap csókolóztam, He….- haraptam el a mondatomat. Ezt nem kellett volna.

- Nem felejtettél elmondani nekem valamit?- nézett rám kérdőn. Na most már kénytelen leszek elmondani mindent. – Drága Naty. Nem fejeznéd be az előbbi mondatodat?

- Szerintem sejted, hogy annak mi a vége.

- De tőled szeretném hallani.

- Tegnap este elmentünk sétálni és csókolóztunk egyszer. De ha elmered mondani valakinek, esküszöm, megfolytalak.

- Nem megyünk?- szólt oda Kimi.

- 1 perc még!- kiabálta vissza Sebastian.- Ugye tudod, ha Ron Dennis meg tudja elő fog szedni?

- Hülyének nézel?- kérdeztem vissza.

- Muszáj válaszolnom?

Oldalba vágtam és leindultam a fiúk felé. Nagyon jól éreztem magam. Sétáltunk, történeteket meséltünk és fagyiztunk. Sebiből ismét elő jött a gyerek. Neki kellett a legtöbb gombóc és még tejszínhabot is kért rá. Ezért sikeresen összekente magát.

- Na és Natalien van barátod?- tette fel a váratlan kérdést Kimi.

- Nekem? Nincs.

- Pedig nagyon csinos lány vagy.- mosolygott rám.

- Vegyem ezt bóknak?

- Talán igen talán nem.

- Francba!- szólalt meg Heikki és lebukott az asztal alá.

Mind a hárman értetlenül néztünk egymásra. Körül néztem és megláttam a barátnőjét. Sejtettem, hogy miatta van ez az egész.

- Nem látott meg. – beszéltem mintha minden természetes lenne.

- De jó. – hallottam az asztal alól a hangját.

- Én lemaradtam. – motyogta Sebastian miközben minden fele nézelődött.

- Akkor nem csak én vagyok így.

- Elment. Előjöhetsz.

- Végre. Kösz Naty. –mosolygott rám.

- Beavatnátok minket is?

- Hazudtam Catherine-nek, hogy miért nem tudok vele találkozni. Azt mondtam, hogy a csapat pihenésre kötelezett. Szerintetek most én pihenek?

- Hát nem. Ebből nem lesz jó vége.- vágott teljesen komoly arcot Kimi.

- Te beszélsz? Mi is van Jenny-vel?- kérdezte Seb a maga élettapasztalatával.

Mielőtt bárki bármit mondhatott volna felpattantam és kiadtam a parancsot: Irány haza! Csodák csodájára az összes férfi engedelmeskedett.