Száguldó élet

4. fejezet

 Balesetek, látogatás és a féltékenységi jelenet

Reggel rendőrségi felvezetéssel mentünk ki a pályára, mert a futam miatt teljes káosz uralkodott minden hol. Egyikünknek se tetszett, de kénytelenek voltunk elviselni.

Nagy beszélgetések közepette jutottunk el a motorhome-ig. Beszámoltam neki a tegnap este történt dolgokról. Nevetett az egészen.

- Tényleg azt hitte, hogy bármi is…- nem bírta befejezni, mert annyira röhögött.

- Szerintem is.

Bementünk a második otthonunkba. Gerhard Berger a pilóta parádé előtt beszélni akart a pilótákkal. Addig én a mobillommal lecsücsültem egy elhagyott gumira. Jó nem volt annyira de még se kellett senkinek. Vicces videókat néztem. Az a rólunk szólt Sebivel, amikor Melbourne-ben elmentünk egy állatkertbe. Sebitől lopott egy csimpánz és én ezt rögzítettem. Szegény nagyon nehezen tudta vissza szerezni a tárcáját. Teljesen elfelejtkeztem magamról és kezdtem kuncogni.  Az egészből a zökkentett ki, hogy valaki lehuppant mellém.

- Atyám, Nelson a frászt hoztad rám.

- Láttam, hogy nagyon bele merültél. Mi ez?

- Az életem. Na minden este kiszöktél? –vigyorogtam.

- Igen, de lebuktam.

- Tök filkó!- borzoltam össze a haját.

- Ez mire volt jó?

- Így édesebben nézel ki. – vettem elő a kislányos énemet. Na igen. Nelsonnal akkor ismerkedtem, meg amikor tavaly Sepangban beragadtunk egy liftbe. Akkor ő tesztpilóta volt a mostani csapatánál én pedig Vitantonio Liuzzinak segítettem.

- Hát kezelésbe vehetlek én is?

- Kösz kihagyom. –de próbálkozott összeborzolja a hajamat, de kivédtem.

- Mint a gyerekek.- egyszerre néztünk fel és össze is fejeltünk.

- Fernando? –simogatta a púpját Nel a homlokán.

- Fel ismersz haver? Tudod Flavio kimondottan téged, keres. Ha régebbi Renault-os pilótát megkérdeznél, hogy mit tanácsol ilyenkor. A válasz szerezz be egy pár füldugót. –Nelson komoly lett hírtelen, de én csak kuncogtam. Ha tekintettel bármit tehetne, akkor súlyos testi sértés ért volna. Felállt és elsietett.

- Szia. Fernando Alonso. –nyújtott kezet.

- Natalien González. –fogadtam el a kedvességet.

- Sokat látlak Vettel-el…

- A titkára vagyok.

- Átjöhetnél a mi csapatunkhoz. Ott is szükség van okos lányokra. –elővette a sunyi csajozós módszerét, pedig felesége van.

- Még nem lehet. Vagyis nem az én kedvenc népem a francia. Maradok az olaszoknál.

- Rossz a visszautasítás. –húzta el a száját.

- Nekem mennem kell. Sok szerencsét kívánok a futamhoz. Itthon szerepelj jól. –indultam el.

- Spanyol vagy te is?- kiabált utánam.

- Igen. Madridi vagyok.

A versenyző parádéra nekem kellett mennem a fiúkkal, mert akinek ez lenne a feladata tegnap leesett a lépcsőn és eltörte a lábát. Falnak dőlve figyeltem a pilótákat. Meg voltak a kis csoportok. Kimi- Felipe- Fernando- Nelson, Sebastien- Rubens Barrichello- Giancarlo Fisichella, Sebastian- Heikki- Lewis. Igaz a legutolsótól Lewis átpártolt a Rosberg Sutil duóhoz. Ekkor jött a két srác hozzám.

- Szia Naty!- köszönt Heikki.

- Szia!- köszöntem én is de, nem néztem a szemébe.

Ekkor olyan történt, amire nem számítottam volna. Sebi felcsattant. Igaz csak mi hallhattuk.

- Hülyék vagytok! Te- mutatott rá Heikkire- Szabadulni akarsz a kapcsolatodból, de nem mered bevallani senkinek. Most itt van ez a lány- itt rám mutatott –Oda vagy érte, de mégis egy halott kapcsolatot akarsz életet verni. Ez szerinted normális?- felém fordult – Natalien te pedig két éve egyedül vagy. Ez a srác azt látta meg benned, amit más sose fog. A kedvességet, őszinteséget és a munkádhoz való kötöttségedet.

Ezt megkaptuk. Ő ráadásul fiatalabb is nálunk, de kiosztott minket. Értetlenül pislogtunk egymásra.

- Mióta gondolkoztál ezen?- kérdeztem tőle.

- Most találtam ki. Kicsit magatokra hagylak benneteket. – és ezzel átlibbent Kimihez. Mi csak hallgattunk. Megfogta a kezemet.

- Igaza van? Már, mint amit a kapcsolatodról mondott. - néztem rá kicsit döbbenten. Ő csak bólogatott. –  Mit is szeretnél igazából?

- Először is szakítani Catherine –vel. Már visszautazott Londonba. Utána veled vacsorázni, sétálni és egyszerűen veled lenni. Benne vagy?

Egy szó se jött ki a torkomon, így csak bólogattam.

- De egyet kérek. A csapataink ne tudjanak róla. Nem akarok semmi balhé, és ha véletlenül nem jön össze ez az egész örök barátok maradunk. Rendben?- nyújtottam a kezemet megállapodásra.

- Rendben. – mosolygott.

- Este jössz Red Bull partyra?

- Szerintem igen.

- Megtalálsz majd valahol ott. Lehet, hogy besegítek, de lehet, hogy nem. –húztam meg a vállamat. Közben a többiek már elindultak a kamion fele. – Menned kellene.

- Még egy pillanat. –és adott a számra egy csókot. – Most már megyek.- rohamléptekben elindult kifele. Egyedül Fernando látta az egészet, de nem szólt egy árva szót se.  A boldogság hormonjaim megőrültek. Nagyon rég óta nem éreztem ilyet. Mosolyogva rohantam a motohome felé. Senkise szólt hozzám, de lehet, hogy ez a szerencsém. Az idő rohamléptekben telt és már egy óra is elmúlt. Sebastian bezárkózott egy szóbába és ilyenkor összpontosít. 13:25-öt mutat az órám. Az autók kigördültek a boxból és elindultak a rajtrács felé. Én már kint várom Sebit a létfontosságú cuccaival. Ilyenkor már nem sokat beszél velem. Már a verseny a legfontosabb dolog az életében. 13:50 elhagytuk a célegyenest és visszatértünk a boxunkba. Elindultak a felvezető körre minden baj nélkül. Lassan értek vissza. Utolsó kanyart Fernando elvétette és majdnem a falba kötött ki. Elfoglalták a helyüket. Kigyulladt az öt piros lámpa és utána sorba kezdtek ki aludni. 5, 4, 3, 2, 1 és elrajtoltak. Az első kanyart mindenki épségbe bevette, de következett a második. Adrian Sutil megpörgött és Vettel telibe trafálta hátulról.   Ez azt jelenti, hogy vége a mai versenyének. Tudtam, hogy nem fogja elsietni a visszatérést így tovább néztem a futamot. 6 körrel később Nelson és Bourdais késhegyre menő csatát vívtak a kanyarba érve és sikeresen a bukótérben kötöttek ki. Nel ott maradt Sebastien még megpróbálkozott a visszatéréssel. A boksz utcába be tudott jönni. A mai mérlegünk nyolc kör és kiesett mindkét versenyzőnk. Sebi közben elvonult zuhanyozni, én pedig leültem a motorhomeban tovább nézni a futamot. Huszonnegyedik körben elkezdték a többiek, elkezdték a kiállásokat. Már volt kint a két Ferrari és Hamilton. A 22-es számú McLarent mutatták, amikor visszatért a pályára és hírtelen egy újabb képet vágtak be. Autó volt a gumifalban, de nem lehet tudni, hogy ki az. Piros. Ennyi látszódott. Három csapatnak piros a szárnya. Ferrari, Forca India és a Mclaren. Nem kellett tovább gondolkoznom. A képernyőre kiírták: Kovalainen McLaren- Mercedes. A gyomrom összeszorult és í sírás kerülgetet.

- Mi a szitu? –szólalt meg Sebastian, mert ő semmit se tudott az egész esetről. A Tv felé mutattam. – Nyugi nincs semmi baj.

- Nincs semmi baj? Néz már oda! – szóltam hangosabban, amivel a társaság figyelmét sikeresen magunkra vontam.

- A pályabírók gyorsak és ügyesek. – fogta meg a kezemet.

Hála az Égnek igaza lett. A munkások hamar kihúzták az autót a falból és utána az orvosi alakulat, vette át az irányítást. Üléssel együtt emelték ki az autóból és utána a hordágyra rakták. Mutatták, amikor tolják a mentőautó felé felemelte a kezét és mutatta, hogy minden ok. Ekkor kicsit megnyugodtam. A versenyt végül Kimi nyerte főlényesen Felipe Massa és Lewis Hamilton előtt. Visszatértünk a szállodába a futam után és elkezdtem pakolászni a dolgaimat. Nem akartam menni a bulira inkább haza utazok előbb Madridba, utána Innsbruckba. Nyolc óra után végeztem nem sokkal. Elköszöntem Sebastiantól és leadtam a kulcsot a recepción.

- Natalien velünk kell jönnöd!- szólalt meg mögöttem Fernando. Megfordultam és értetlenül néztem rá és a feleségére Raquel del Rosario-ra.

- Hova?

- Gyere és megtudod. –mondta Raquel. Kicsit bátortalan voltam, de velük tartottam. Egy kis kocsikázás után a kórház előtt álltunk meg.

- Csak nem…?

- Téged egyedül nem engednek be, de minket pilótákat igen. – nézet rám Ferni. – Úgy gondoltuk, hogy azok után, amit délelőtt láttam, be tudunk juttatni.

- Köszönöm!

- Inkább gyere.

Igazuk lett. Semmit se kérdeztek tőlük, de rögtön megmondták a szoba számot. 13-as., ha babonás lennék, még hinnék is benne.

- Menj már! –lökött rajtam enyhén Raquel. Csendbe nyitottam be. Heikki az ágyban feküdt és tv-t nézett volna, de szunyokált. Ki akartam jönni, de:

- Fent vagyok!- suttogta. –Szia!

- Jól vagy?- kérdeztem köszönés helyet.

- Most már igen. Kicsit fáj még a fejem.-  Megfogta a kezemet, én pedig odaültem az ágy szélére. Nem akartam sírni, de nem sikerült megakadályoznom. A könnyek elkezdtek záporozni a szememből. Döbbenten pislogott rám. – Mi a baj Naty?

- Semmi.

- A semmin nem szoktunk pityeregni. - simogatta meg az arcomat.

- Féltettelek. –adtam rövidválaszt neki. Megcsókolt. Ez az egész csók olyan bizalmat és szeretet súgalt, amit én sose kaptam egy férfitól.

- Sose foglak elhagyni.

Ezt az idilli pillanatot megzavarta egy nő. Egyszerre néztünk oda és rögtön tudtuk ki az. Catherine Hyde.

- Te szemét Liba! –kezdett el kiabálni. Odalépett hozzám és elkezdte a karomat rángatni.

- Engedjen már el!- próbálkoztam kedvesen.

- Akkor már értem miért nem akarsz velem lenni. Ez a liba a szeretőd. –folytatta Catherine.

- Nyugodj, már meg kérlek! –próbálkozott Heikki, hogy leállítja a barátnőjét, de az a nő kicsit esze ment állapotba volt. Lassan már az egész kórház odagyűlt az ajtóhoz, de Fernando sikeresen kimenekítet a szobából.

- Hova vigyünk? –nézett rám Raquel.

- A buszpályára. – válaszoltam a sírás határán. – Nem értem. Miért nem lehetet normálisan elintézni ezt a helyzetet. Tudom, hogy a barátja még, de akkor se kellett volna mindenki előtt. Nem sok múlott azon, hogy orrba vágjam. –mérgelődtem fél hangosan. Megérkeztünk a pályaudvarra.

- Köszönök mindent! –öleltem meg őket és a hátizsákomat felvettem. –Isztambulban találkozunk.

- Ugye minden rendben?- kérdezte Alonso.

- Fogjuk rá. Pár nap otthon a családommal jót fog tenni. Most megyek. Sziasztok.

Elsétáltam. 10 perc múlva indult az első busz Madridba és szerencsémre kaptam is jegyet rá. Hosszú lesz az út, de addig legalább tudok gondolkodni.