Száguldó élet

5. fejezet

Pihenés, a bicikli, Isztambul és a vízi csata

Négy napot töltöttem Madridban a szüleimmel.  Március elején tehettem meg utoljára így kiélveztem az összes pillanatát. Nem tudom, mikor tudok majd haza legközelebb így ez nagyon jó. Péntek délelőtt indult a repülőgépem Innsbruckba és ekkor elérkezett a fájdalmas búcsú Anyukámtól és Apukámtól. Csak egy hátizsákom volt és azt el tudtam vinni magammal. Körbe ölelgetett Apu.

- Vigyázz magadra. – simogatta meg a hátamat, miközben átengedte Anyunak a jogot, hogy elbúcsúzzon tőlem.

- Meg lesz. –mosolyogtam rá. – Ha Sergio valamit balhézik, szóljatok. Rendben?

- Nem szükséges. Nem szükséges. –motyogta Anya-, Inkább foglalkozz azzal a fiúval, akiről meséltél.

- Ahogy a sors alakítja majd…- felnéztem a táblára. –Most megyek. Sziasztok!

Szomorú voltam, hogy ott kell hagynom őket, de mindig ez van. A repülőút nem volt hosszú, de fárasztó a számomra. Mellettem egy nálam háromszor nagyobb férfi ült és állandóan tüszkölt és szörcsögött. Előttem egy kis srác, aki dobálózott. Egyszer érjünk már Innsbruckba. Elérkezett ez a pillanat is. Miután a Vámosok átnézték a zsákomat szabad voltam. Haza érkeztem a második otthonomba.  Igaz nem sok mindent csináltam miután lepakoltam a cuccaimat. Aludtam. Vasárnap hamar elérkezett. Arra döntöttem, hogy egy kis hegyi kerékpározásra indulok. Legalább lefoglalom magam. Az idő megengedte, hogy rövid ujjú felsőt vegyek fel. Az Mp3-assal a zsebembe útnak indultam. Az egyik kereszteződésben nekem volt elsőbbségem, de egy hülye autós nekem jött. A bicikliről leestem és átcsúsztam a motorháztetőn és utána még pár métert, csúsztam a két karomon. Feltápászkodtam, és rögtön éreztem a meleg vér, csurog végig a karomon. Ráadásul nagyon fájt.

- Hölgyem jól van?- kérdezte a sofőr riadtan tőlem. Nem tudom, hogy nekem milyen színem lehetett, de a fickó a falnál is fehérebb volt.

- Maga szerint jól vagyok? –néztem rá mérgesen. Adott egy –egy ruhát és utána bevitt a helyi kórházba. Szakszerűen elláttak.

- Törést nem szenvedett, de a horzsolások súlyosak. Nem varrjuk össze, de minden nap jönnie kell kötözésre. –adta közre a doki.

- Az lehetetlen. –csúszott ki a számon.

- A maga érdeke.

- Szerdán utazok Isztambulba. A munkám odahív.

- Mivel foglakozik?

- Az egyik Forma-1-es csapatnál dolgozok.

- Egyezzünk meg abba, ha csütörtökön még el tud jönni, akkor elengedem a hétvégére.

- Megoldom. Köszönöm.

Kaptam két szép kötést a kezemre. Hazaérésem után felhívtam a főnökömet és egyeztettem vele a mai nap eseményeiről. Elfogadta, a magyarázatott, neki az volt a legfontosabb, hogy Sebivel legyek a hétvégén és tartsam formában. A napok csütörtök délelőttig nagyon lassan teltek. A sebeim nem gyógyultak és én minél előbb indulni akartam Isztambulba. Hiányzott a környezet, hiányzott Sebastian és hiányzott Heikki. Tudom, tudom teljesen hülye vagyok, hogy ilyen hamar bízok valakiben, de egyszer élünk. Más fél órát vártam a doktornál mikor bejelentette, hogy elenged. Éljen!!!! A következő gép délután 16: 43-kor indul, és nem kell átszállni sehol. Haza mentem és elpakoltam. Időben kiértem a reptérre, amikor kapom a hírt. A késés 1 óra 30 perc.  Ez nagyon jó. A csomagommal leültem egy padra, és elő szedtem a mobilomat. Három csörgés és választ is kaptam.

- Vettel.

- Na ne mond farkas koma. Naty vagyok.

- Jól vagy? Miért nem érkeztél meg? Ugye nem?

- Nem rúgtak ki nyugi! Még nem. Akadt egy kis problémám. Vagyis kettő. A lényeg az, hogy a gép más fél órát késik. Most itt vagyok egyedül a reptéren. De odaérek. – nyugtattam így telefonon keresztül.

- Remélem is. Képzeld Heikkit engedik versenyezni a hétvégén.

- Ez nagyon szupi. Tudsz arról…?

- Barcelonában történt? Kimi is tud róla. Igaz csak mi kettten.- próbált most ő nyugtatni.

- Tévedsz! Fernando nálatok is többet tud. Kiminél főleg többet tud, de nálad is. Talán összejövök Kovalainen-nel. Ezt beszéltük miután kiosztottál minket.

- Sejtettem. Bocs, de most le kell tennem. Akkor várlak Picúr. Ne rosszalkodj.

- Te se. Beszélünk még.- bontottam vonalat.

Végre elindult a gép Innsbruckból. Elfáradtam a mai hercehurca miatt, de nem sokára leszállunk az Európában és Ázsiában lévő városba. A pálya az ázsiai részen van, míg mi a másik oldalon szállunk meg. Emlékszek tavalyról a közlekedés katasztrofális. Pénteken indultunk neki egyedül a városnak, de rájöttünk, hogy ide kell a rendőri felvezetés, különben elkésünk. Így lesz most is, vagyis holnap. Most bajlódok a taxi fogással és a magyarázkodással. Ezek a törökök nem értik azt a nyelvet, amin beszélek nekik vagy legalább is, nem akarják megérteni. Végül találtam egy sofőrt, aki úgy hajlandó volt a szállodához szállítani, hogy leírtam neki a címet. Ez az egész művelet két és félórába került. Nagy nehezen eljutottam a recepcióra.

- Natalien González. Toro- Rosso.- adtam le a nevemet és a csapatomat.

- Északi szárny, 26 emelet, 321 szoba. –igazított el mosolyogva a nő.

- Köszönöm!- válaszoltam nem épp kedvesen. Nem volt már semmihez se kedvem csak beszélni a fiúkkal és ágyba bújni. A bár tele volt versenyzőkkel, de akikkel én akartam beszélni sehol se volt. Megláttam Rafaellát, Felipét az egyik közeli asztalnál.

- Bocsi, hogy zavarok. Nem tudjátok, hogy Sebastian merre van?- kérdeztem tőlük. A kezemet próbáltam takarni. Nem kell nagydobra verni a szerencsétlenkedésemet, de Raffy szemfüles volt.

- Én nem tudom, de veled mi történt?- nézte körbe a sebeimet.

- Elütöttek. Felipe te se tudod?

- Úgy tudom, tollasoznak az udvaron. –vont vállat.

- Köszike. Holnap találkozunk. – elrohantam. Most flúgosnak tarthatnak. Na mindegy. Tényleg megtaláltam a fiúkat. Sebit, Sebastient, Markot, Heikkit, Nelsont, Fernandot és Kimit. Igaz ő a padon ücsörgött egy üdítővel a kezében. Nem vettek észre így meglephettem a lazsáló finnt. Az asztalról felkaptam egy pohár ásványvizet és nyakon öntöttem vele. Szegény csak kapkodta a levegőt, és ezzel felhívta magára a figyelmet.

- Sziasztok!- vigyorogtam rájuk, de menekülő útvonalat kerestem. Megfizethetek én még ezért. Jól gondoltam. Sebastian kapva kapott az alkalmon, hogy szórakozhat ezért elkapott ő is egy üveg vizet és engem vett üldözőbe. Én futásnak eredtem ő pedig utánam. A többiek hangját hallottam még: „VIZI CSATA”. Ez király. A földszínről elindultam az első emelet felé. Itt kell előnyt szereznem és muníciót. Csörgött a telefonom.

- Sebastien vagyok. Külön váltunk. Sebastian, Kimi, Nelson és Fernando rád vadászik. Mi úgy döntöttük, hogy neked segítünk.- suttogta.

- Kik azok a mi? –kérdeztem vissza.

- Mark, Heikki és én.

- Hol vagytok? –néztem körül.

- Az alagsorba. A kedves finn kollégám eltájolt minket.- kis neheztelést hallottam a hangján.

- Bocsi Naty.- szólt bele Heikki. – Segítsünk?

- Meg köszönném. Találkozunk valamikor. – bontottam a vonalat.

A folyosókon pár szerelővel futottam össze, azt nem tudom melyik csapatból, vannak, de furán néztek rám. A lépcsőfordulónál lassítottam. Nelson befordult én teljesen meglepődtem, de mivel „ellenség” lelocsoltam.

- Hehe! Én nyertem.- kezdtem el ugrálni. Az örömöm nem sokáig tartott. Tripla csapás ért hátulról, de ők se maradtak szárazak. A felmentő seregem megérkezet.

- Kvittek vagyunk.- nyújtott kezet Kimi.

- Biztos?- kérdeztem tőle kicsit félve.

- Biztos.

Elkezdtem nevetni, de a többiek is. Tocsogás hallatszódott mögöttünk.

- Mi történt itt? –kérdezte Feilpe. Mi megfordultunk és egyszerre dobtuk el az üvegeket.- Mint a kölykök. – erre elkezdett ő is nevetni. 5 percbe telt, míg valamennyire össze tudtam szedni magam.

- Fázok. –dörzsöltem végig a ruhámat, amiből enyhén, de csurgott a víz.

- Akkor vegyél fel egy másik pólót. – húzta meg a vállát Nel.

- Gyere, oda adom az enyémet. –ajánlottam Mark.

- Inkább visszamegyek a cuccaimért az udvarra. Amúgy köszi. Te pedig- itt Seb felé fordultam, aki épp pofákat vágott –Menj aludni. Tudod, jól, hogy mi a helyzet…

- Nem kell felrónod. Segítek, felviszem a táskádat. –indult el a lépcső felé.

- Mi is lelépünk, mert nincs kedvem magyarázkodni a víz miatt. Majd elintézi az, aki legközelebb erre jár. –vigyorgott Fernando. Mindenki elindult a szobája felé. Kivéve Heikki. Látszott rajta, hogy mondani akar valamit, de még se bírt megszólalni.

- Baj van?

- Beszélgessünk egy kicsit.

- Menj már Naty. Fel tudok reggel nélküled is kelni. A táskádat felviszem, és reggel találkozzunk.

Heikkivel szótlanul sétáltunk a folyosókon. A fejembe azok a képek jártak, amik Barcelonában történtek. Nagy levegőt vettem és elkezdtem én.

- Sajnálom. Nem akartam akkor kínos dolgokat tenni

Ő csak nézett rám majd elkezdett mosolyogni.

- Szerintem neked kínosabb volt. – megérkeztünk a szobájához. Kinyitotta az ajtót és előre engedett. – Kérsz valamit inni?

- Köszi most nem. Elég folyadékot kaptam az elmúlt fél órában.

Leültünk az asztalhoz egymással szemben. Csak néztük egymást. Megfogta a kezemet.

- Eljössz velem vacsorázni szombat este? Egy F1-es ember se lenne a környékünkben. Na mi a válaszod? –pillogott rám.

- Elfogadom.

Ezek után rengeteget beszélgettünk. Főleg rólam. Ő akart megismerni engem. Végül az ágyon aludtunk el mindketten.