Száguldó élet

6. fejezet

Ébresztés, rohanás és a szabadedzés

Heikki karját a derekamnál éreztem. A szemem még csukva volt. A madarak csicsergése hallatszódott be a szobába. Csak ki kell nyitnom a szemet, de hunyorgok. Tényleg fent van már a nap. Mi alszunk még itt. Meg fogtam a fiú kezét és megpusziltam. Remélem, hogy ezzel nem ébresztem fel, de ezt nem hagyhattam ki. Tegnap este nagyon kedves volt. Éreztem a szeretetét és a kedvességét. Ezt ritkán kaptam meg eddig férfitól, de mindegy. Szomorú sztori és nem untatok vele senkit.

- Jó reggelt. – szólalt meg a fiú mögöttem és megpuszilta a nyakamat. Bizsergés futott végig a hátamon. Erre nem számítottam.

- Az tuti. - én is meg akartam puszilni, de valaki eszetlenül elkezdte verni az ajtót.- Nincs kedvem még senkivel se találkozni.

- Ki kell nyitnom. Muszáj. – indult el az ajtóhoz Heikki.

- Várj! - térdeltem fel az ágyon. –Gyere ide. –és a puszit az arcára nyomtam.

Megölelt. Nagyon jó volt vele, de ezt szerintem említettem már. Ha véletlenül nem akkor bocs.

- Bolond voltam…

- De így jó veled. Nyisd ki mielőtt ránk, törik. - löktem rajta mosolyogva. Ő is vigyorgott rám. Amikor utat engedet az idegennek kicsit meg kellett hátrálnia. Seb akkora lendülettel vágott be elé.

- Jönnek!- nyögte ki.

- Kik? –kérdeztük egyszerre Kovalainennel.

- A McLarenesek. –kaptunk egyszerű választ.

- Francba. –kaptam kézbe a cipőmet és egy lépéssel már ott is voltam mellette. – Akkor majd beszélünk. - és még egy puszit adtam Heikkinek. Most Seb felé fordultam. –Most pedig futás.

Végig rohantunk a folyosón a Hondások és a Renaultosok között. Kicsit furán néztek ránk, de senki nem szólt csak Nelsinho. Neki mentem.

- González. Fürödni akarsz?- kiabálta utánam.

- Bocs! Kihagyom Piquet!- kiabáltam vissza. Szerettük egymást piszkálni. A liftnél álltunk meg ahol már senki se látott minket. Nem tudtunk megszólalni, mert nem kaptunk levegőt. Egymásra néztünk és elkezdtünk nevetni. A lift megállt és két személy volt benne. Lewis Hamilton és az apja. Biccentettünk és beszálltunk. Érdekesen néztek ránk. Főleg rám. Mezítláb a cipővel a kezemben. Szótlanul telt el az a pár perc, míg megállt újra a szerkezet. Minket nem érdekelt, hogy hol vagyunk. Rögtön kiszálltunk.

- Vedd már fel! - parancsolt rám a barátom. Leültem a földre és pillanatok alatt megcsináltam ezt az amatőr műveletet.

- Honnan tudtad, hogy itt vagyok?- néztem fel rá.

- Sejtettem. Van fél óránk reggeliig. Zuhanyoz le, addig én felhívom Hannát. Megbeszéltük? A rendőrök más fél óra múlva érkeznek, meg addigra készen kell lenünk. Vili?

- Világos nyugi. Hányadikon vagyunk?

- Nem tudom.

Elkezdtünk pár ismerős embert keresni, de ez lehetetlen volt végül pár Ferraris szerelővel futottunk össze.

-         Bocsánat fiúk. Meg tudnátok mondani, hogy hol vagyunk most? – kérdeztem tőlük. Furán néztek ránk. –Eltévedtünk.

- 3. emelet Déli szárny. - Egymásra néztünk és tudtuk, hogy ennél jobban nem is keveredhettünk volna el.- Köszönjük.

Arra döntöttünk, hogy a fontos cuccok azok már ott vannak Sebastiannál így nem, próbálkozunk azzal, hogy visszakeveredjünk az Északi szárnyba ezért inkább lementünk reggelizni. Egy félre eső helyet kerestünk. 10 perc múlva az ételt is megkapjuk. Ültünk, ültünk és vártuk, hogy a másik kezdjen elbeszélni.

- Ne nézz így rám. Azt hiszed, hogy ágyba bújtunk, mi?- szögeztem neki a kérdésemet. Cseppet hangosabban szóltam, mert a sok kis japán Toyotás cuccban rám nézett. Éreztem, hogy a fülem elkezdett vörösödni.

- Francba!- suttogtam és összehúztam magam, közben beütöttem a karomat, ami elkezdett vérezni. – Adj egy szalvétát! Légy szíves. - nyújtottam a kezemet és meg is kaptam gyorsan. – Hogy lehetek ilyen béna?

- Mit csináltál? Miért ilyen a karod?

- Pereceltem.

- Hogy –hogy?

- Hosszú sztori. Lényege az, hogy elütöttek- tájékoztattam, majd bele kortyoltam a kávéban. Sebastian akkorát vágott az asztalra, hogy majdnem kiköptem az italt. –Muszáj volt ez?

- Igen! Feljelentetted legalább?

- Nem, mert én is hibás voltam. Zenét hallgatattam.

Ezek után nem sokat beszéltünk, ha nem ettünk. Közben láttam, hogy Heikki megérkezett a terembe. Biccentettem neki és ő is, de többet nem tettünk, mert ott volt Ron Dennis pár lépésre tőle. Ekkor eszembe jutott az, amit tegnap lebeszéltem a fiúval.

- Holnap este randi féleségem lesz. –motyogtam el, miközben éreztem, hogy az arcom ismét felöltöm a Ferrari szint. Szép vöröset.

- Heikkivel? Tényleg?- suttogta Seb.

- Aha. Kicsit parázok.

- Ne félj. Nem bánt senki.

- Te nem, de a kopaszodó úri ember simán átharapná a torkomat. –böktem a McLaren főnöke felé. Nem sokat beszéltünk ezek után, mert indulnunk kellett a kocsihoz. Az idő hűvös lett és bármikor elkezdhet esni az eső.

- Tavaly nem ilyen idő volt. –keseregtem.

- Nyár volt akkor. Most ősz van.

- Tavasz te dinka.

Mikorra kiértünk a pályára az eső is elkezdett szakadni, de a szellőnek hála hamar száradásnak indult az aszfalt. Tíztől kezdődött az edzés. Az edzés furára sikeredet, miután elindultak. Felipe nyerte meg az egészet, míg Seb a tizenkilencedik lett. Dúlt fúlt, amikor újra találkoztunk.

- Nem jön össze semmi. Semmi.- kiabált velem a pihenőben.

- Fejezd be!- csattantam fel. Utáltam, ha hisztizik, és most azt csinálja. –Én nem tehetek semmit. Monacoban újak lesznek az autók, ezt tartsd szem előtt.

- Bocs.

Nem sokat beszéltünk. Mindenkinek meg volt a saját problémája. A csapat velem küldözgette a papírokat a szponzorokhoz, és egyéb hasonlósággal leptek meg. Már vártam az ebédet, mert legalább leülhetek egy kicsit. Elkezdett rezegni a mobilom a zsebemben. Nagy nehezen sikerült elő halásznom. Ismeretlen szám.

„ Szia Naty! Miért rohangálsz fel s alá a kamionok közt? Este találkozunk vacsora után? Kimi kitalálta legyen egy újabb csata. Na jó ez vicc. Létszi válaszolj. Heikki”

- Ez csúcs! –örültem meg. A szomorkás napomban ez vidámságot jelentett.  Két órakor kezdődött a második edzés. Az idő már teljesen napos volt. Sebastian már nem hisztizet, ha nem elszánt volt és bizonyítani akart. Összeszedett volt fejben és nem érdekelte semmi. Végén már én se. Nem zavart, megszoktam. Már vártam egy kicsit, hogy vége legyen a napnak és visszamenjünk a szállásunkra. Elkezdődött a gyakorlás és minden rendben ment mind addig, míg Mark Webber a 6-os kanyarból kijövet megcsúszott és falnak csapódott. 7 perces szünet következet, de utána a gépek újra elszabadultak. Csúszkáltak elég rendesen, de több baleset nem történt. Kimi lett az első Hamilton és Massa előtt. Heikki ötödik, míg Sebastian tizenhetedik. Unott volt a haza út. Egy szót se szólt hozzám. Külön váltunk és mentem zuhanyozni. Emberi és nőies külsőt varázsoltam magamnak. Farmer nadrágot vettem fel. Felső gyanánt virágos tunika volt a nyerő, míg cipő egy pici sarkú szanda volt. Hajamat leengedtem, hogy ne legyen mindig összefogva. Lementem az étterembe és ott találtam a fiúkat. Vagyis csak Nelsont és Fernandot.

- Többiek? - kérdeztem tőlük kedvesen. Nel nagyot nyelt, amikor végig nézett rajtam.

- A buliban se szoktál így kinézni…

 - Neked barátnőd van!- ripakodtam rá, de elnevettem magam. –Néha ilyen ruhákban is szoktam járni. Amúgy olvastam apád nyilatkozatát.

- Melyiket?- kérdezte unottan.

- Danica Patrick-ost. Szekálja a csajt, pedig ilyet még senki se csinált, mint most ő. Inkább büszkék lennétek rá…- álltam ki az IndyCar-os versenyző nő mellett, aki múlt hétvégén versenyt nyert Japánban.

- Én egy szót se szóltam! –emelte fel mentegetőzve a kezét. Ferni szintén. Na ez van, ha egy nő kezd el velük vitatatozni. Hamar feladják a dolgot.