Száguldó élet

7. fejezet

Randi és a váratlan meglepetés

Már fél nyolckor kiértünk a pályára, mert valami fontos megbeszélést tartanak a mérnökök és a pilóták. Én addig elintézem a szokásos dolgokat, amit ilyenkor kell. Vendéglátósként besegíteni. A pincér lányok közt van egy barátnőm Lilly Corsi. Rengetget, köszönhetünk egymásnak. Én azt, hogy itt vagyok a csapatnál. Ő pedig nekem a vőlegényét, de ez más téma. Egy unalmas napon majd elmesélem.

- Sok vendégetek lesz a hétvégén?- kérdeztem tőle miközben az ásványán vizet pakoltam a hűtőbe.

- Tűrhető, de Monaco-ban sokkal több lesz.- motyogta kicsit mérgesen.

- Kik jönnek majd?

- Sébastien Loeb és Daniel Sordo.

- Újabb Seb. Más nevet nem tudnak ezeknek, az embereknek csak azt, hogy Sébastien? –morogtam. Lilly csak mosolygott.

- Találkoztam ma Tonioval.

- Az csúcs. Én az óta nem láttam mióta elment a csapattól. Forca Indiánál nem sűrűn jelenik meg. Az edzések előtt talán meglátogatom. Most megyek, mert nem sokára előkerül Sebi. Dél fele jövök.- vigyorogtam rá és összehúztam a kabátomat. Azért, hogy a kezemet ne nagyon lássák és hideg is, van. Szeszélyes a tavasz Törökországban ez most kiderült. – Na akkor pussza.- intettem neki és kilibbentem a garázsok felé. Fél úton azért megtorpantam. Pontosan Tonio jön velem szembe mosolyogva. Ő a különcködésével hívta fel magára a figyelmet, amikor bekerült az  F1-be. Az öltözködése kihívó volt. Test ékszerei pedig tetőzték a dolgot. Megölelt.

- Naty rég láttalak. – hadarta olaszul.

- Én is téged. Mi járatban erre?- pimaszkodtam, de ezt megbántam. Kaptam egy taslit. –Pukkadj meg.

Csatlakozott hozzánk három személy. Heikki, Kimi és Sebastian ha már névsor szerint sorakoztak oda. A Ferraris finn vigyorgott. Ez csak azért volt, mert nem látja senki.

- Jégember kezdesz olvadni. –szóltam oda neki, amikor abba hagyta a nevetést. - Mi volt ilyen vicces?

- Elmeséltem az eltévedésünket, ami tegnap történt.- vont vállat Seb és odasétált mellém. – Jelenésünk van a csapatnál.- biccentett a box felé.

- Rendben. –szóltam neki és sorban egy-egy puszit nyomtam a fiúk arcára. Mind a hárman kaptak. Furán néztek rám, de nem érdekelt. Vidám voltam és ez ritka. Az idő nagyon gyorsan telt. Már a szabadedzéseknek is vége volt, amikor újra leültem kicsit pihenni. Vagyis ebédeltem a fiúkkal.

- És mit fogsz felvenni este?- kérdezte egyszer csak Sebastian. Ez őszintén meglepett és a nézésemből rájött erre. –Csak kérdeztem. –emelte fel mentegetőzve a kezeit.

- Nem tudom. Fekete farmerre gondoltam és valami elegáns felsőre. Bár nincs sok választásom. Nem pakoltam el normálisan. Csak bedobáltam pár cuccot a táskámba, amikor elindultam.

- Okos vagy te. –csak ennyit fűzött hozzá. Igaza van, talán meg tudom oldani. Az időmérő elérkezet.  Az elő részben csak Kazuki Nakajima pördült meg senki más. Sebastian tovább jutott az 1:27.442-es idejével az évben először. Boldogabb délutánom lesz egy kicsit. Talán nem lesz elszontyolodva annyira, mint szokott lenni. Vége lett a második szakasznak is. 14. helyről fog holnap rajtolni. Megelőzi még a csapattársát és Nelsinhot. Elintézte az interjúkat és a mérnöki megbeszéléseket így hat óra előtt nem sokkal indultunk vissza. Még mindig tanácstalan vagyok az estével kapcsolatban.

- Meg tennél majd valamit?- kérdeztem tőle miközben már a kocsink megállt a bejárat előtt. Lassan sétáltunk a csomagtartóhoz és kiszedtük a táskáinkat.

- Mire gondolsz kedves?- nézett rám értetlenül. Nincs képben az tuti.

- Ha végeztem az öltözködéssel, átmegyek hozzád, és véleményt kérek tőled. Rendben?

- Hanna nem tudja meg akkor rendben.

- Akkor ott leszek. – külön váltunk. Ahogy a szobába értem előszedtem a ruháimat és kipakoltam az ágyra. Nem nagyon tudtam választani így inkább előbb elmentem zuhanyozni. Kicsit elhúzódott az egész, mert kiélveztem a meleg víznek a jótékony hatását és hajat is, megmostam. Kiléptem a kabinból és először magamra csavartam a törölközőt majd a hajamat is becsavartam.

- Na akkor rajta. - Léptem be a szobába ismét és néztem a ruháimat. Kiválasztottam egy fekete farmer nadrágot, ami végül is nagyon elegáns volt. Most már csak valami blúzt kell találnom. Kopogtak. Úgy ahogy voltam kinyitottam az ajtót és meglepetés ért. Claier állt ott Sebestien felesége.

- Úgy hallom segítség kellene egy- két dologban. - mosolygott rám.

- Élet mentő vagy. Seb szólt neked?

- Igen.

- De azt nem mondta, hogy kivel?- kérdeztem tőle nagyon gyorsan. Remélem, nem azt nem mondta el.

- Nem. De tudom, hogy titok. Hoztam neked egy felsőt. –nyújtotta ki felém a kezét. Elvettem tőle a csomagot és széthajtottam a dolgot. Egy gyönyörű vörös felső volt. Mély kivágású, kicsit hosszított és bővebb felső volt. Tunika, szerűség. Imádom az ilyen ruhadarabokat.

- Köszönöm.- és megöleltem a nőt.

- Menj öltözni. – indított el utamra. Pár perccel később már ott álltam előtte mosolyogva.

- Így jó lesz?

- Nagyon. Gyere, megszárítom a hajadat.

Miután ezzel végeztünk enyhén kisminkeltem magam. Nem nagyon szeretem ezt a dolgot, de néha muszáj. Mikor elkészültem Claier visszament a férjéhez és én elindultam Sebastianhoz. Pont az ajtóban találkoztunk. Döbbenetet láttam az arcán.

- Szióka.- sétáltam oda hozzá. – Milyen?- mutattam magamon végig.

- Csúcs. Heikki boldog lesz. Menj is szerintem. Lent vár az épület előtt. Ja és jó szórakozást kívánok. –puszit nyomott az arcomra.

-Köszönöm. Ja és időben feküdj le.

- Rendben Mami.- nyaklevessel jutalmaztam. Leértem a földszintre és szembe találtam magam Hamiltonnal aki, csak bámult. Szépen elsétáltam mellette és odaköszöntem Kiminek. Igaza volt Sebastiannak, mert Heikki tényleg ott várt a bejáratnál a kocsijával.

- Gyönyörű vagy.- csak ennyit mondott, amikor kinyitotta az ajtót.

- Te se panaszkodhatsz.- Fekete farmert viselt és fekete inget. Semmi szponzori cucc amitől totál boldog voltam. Ahogy beült mellém elindultunk a városközpont felé. Nem beszéltünk egy szót se. Nem tudtam, mit mondjak, így csak megfogtam a kezét. Rám nézett, de semmit se tudtam a tekintetéből kiolvasni. Úgy fél órás autókázás után érkeztünk meg az étteremhez.

- Honnan tudsz erről a helyről?- érdeklődtem miközben kiszálltam a kocsiból.

- A kísérő rendőr nőt kérdeztem meg. Elég kedves volt és elmagyarázta, hogy hol találom.

Közben besétáltunk az épületbe. Minden asztalon egy-egy gyertya éget. Heikki beszélt a pincérrel és az rögtön tudta, hogy miről van szó. Egy kicsit félre eső asztalhoz vezetett minket.

- Köszönöm.- biccentettem a pincér fiúnak, amikor segített leülni. Megkaptuk az ital- és az étlapokat egyaránt.

- Ásványvizet kérek. Naty te mit szeretnél?- nézett rám a barátom.

- Őszibarack levet.- vágtam rá egyszerűen.

- Rendben.- és egy meghajlással távozott a pincér. Most én kezdeményezzem a beszélgetést vagy inkább várjak? A másodikra szavaztam.

- Most kérdezz te.- vetette fel a férfi, mivel éjszaka ő faggatott engem. Sok mindent elmondtam neki, de még azért vannak még titkaim. Nincs semmi ötletem ezért inkább kicsit közelebb hajoltam hozzá. Igaz egyszer már csókolóztunk még Barcelonában, de úgy voltam vele ez az első randink és megérdemel egy igazi első csókot. A csókja édes és gyengéd volt. Alig akartuk abba hagyni, de tudtuk, hogy egy étteremben nem illik ennyire egymásnak esni. Ez teljesen más volt, mint a tenger parton. A csók után a homlokainkat megtámasztottuk és hagytam, hogy megsimogassa az arcomat.

- Hálát adok az égnek, hogy Spanyolországban megismertelek. - suttogta úgy, hogy én is alig hallottam. Mosolyogtam csak.

- Én is. –ekkor újra megjelent a pincér. Amikor ránéztem sejtelmes vigyort, láttam az arcán. Nem tudtam mire vélni, de nem is foglalkoztam vele.

- Sikerült választaniuk?- tette fel a kérdést. Most jöttem rá, hogy még csak bele se néztem az étlapba. Gyorsan kinyitottam és megakadt a szemem a tészta ételeken.

- Egy kemencében sült spagettit kérek. –döntöttem el elég hamar. Heikki is tésztát kért, de ez náluk természetes dolog. A srác lelépett mi pedig ismét egyedül maradtunk. Rengeteget beszélgettünk egész este, és arra vágytam, bár sose lenne vége. Már a desszertnél tartottunk, amikor újra megcsókoltuk egymást, de még se tartott addig, mint az elősző, mert valaki felismert minket. Riadtan néztem a férfira majd körbe. Tőlünk néhány asztalnyira megláttam Mika Haikkinent és pár barátját. Ő vett észre minket.

- Most mi lesz?- néztem riadtan Heikkire aki szintén tanácstalan volt. Közben Haikkinen felé néztem, aki eléggé instabil lábakon állt. Ez az ember csöppet ittas.

- Na ne! Ez ivott. Mióta válófélben van hamarabb, elengedi magát.- magyarázta suttogva a barátom. –Kimagyarázom magunkat.

- Reméltem is.- sziszegtem mire csak mosolygott. Heikki felállt és Mika lépett. Pár percig beszélt hozzá és ezután az idősebbik finn vállon veregette majd tovább állt. Megkönnyebbültem. Nem sokkal később arra döntöttünk, hogy jobb lesz, ha elmegyünk. - Hajnali egy óra van. Most hova megyünk?- kérdeztem tőle miközben már a kocsiban ültünk.

- Szerintem jobb lenne, ha visszamennénk a szállodába. Azért délután csak versenyünk lesz.- mosolygott kedvesen rám. Nem sokkal később már a parkolóban álltunk. Egyikünk se akart még bemenni az épületbe. A kocsi motorháztetőjére ültem fel, és csak néztem Heikkit ahogy nézett engem. Közelebb sétált hozzám és megfogta az egyik kezemet és megpuszilta.

- Köszönöm szépen a mai estét.- suttogtam, amikor még közelebb került hozzám.

- Azért tettem, hogy még jobban megismerjük egymást. – elhallgatott. Megcsókoltam és viszonozta ezt a dolgot. Szabadjára engedtük a vágyainkat.  A kezem végig járta a felső testét. Még így ingen keresztül is ki lehetett tapogatni a kockás hasát. Az ő kezét a hátamnál éreztem. Végig simogatta a gerincemet és ettől a hideg szaladt át a testemen. Tovább léptem volna, de rájöttem, hogy igaza van. Holnap, vagyis ma versenye lesz, és nem kellene teljesen elvonni a figyelmét róla. A második rajthely elég jó esély arra, hogy nyerjen.

- Most inkább maradjunk ennyiben. - suttogtam és a homlokomat az ő homlokának támasztottam. – Kettőkor koncentrálnod kell másra.

- Igazad van.- szomorodott el. Egy puszit nyomtam az arcára és lemásztam a kocsiról. Mindketten elindultunk az ajtó felé és tudtuk ebből

még lehet valami.