Száguldó élet

8. Fejezet

Elszúrt verseny

Reggel hét óra harminc perckor friss kávé illatára ébredtem. Ahogy kinyitottam a szemem Sebastian mosolygott rám a kanapéról. Nem szóltam semmit csak elültem mellé és elvettem tőle az italomat. Nagyot kortyoltam belőle és ezek után szólaltam meg először.

- Köszönöm!

- Semmiség. 5 perced van, és utána itt hagylak. Zuhanyoz le és nyomás kajálni. Farkas éhes vagyok. –adta ki az utasításait a fiú. Fintorogva néztem rá.

- Én szoktam dirigálni.

Nem fűzött hozzá semmi féle kommentált. Inkább kiment a szobámból. Gyorsan elirányoztam magam zuhanyozni és öltözni és már indultam is le az étterembe. A folyosón összetalálkoztam Mark Webber-rel aki, szintén a liftre várt.

- Jó reggel t.- köszönt mosolyogva.

- Szia Mark. Hogy vagy?

- Elég jól kipihentem magam, de te, mint ha fáradt lennél.- állapítja, meg és igaza van. Hiába aludtam reggelig, de úgy érzem magam, mint ha semmit se aludtam volna. Végre megérkezett a lift és elindultunk le felé. Sok mindenről beszélgettünk, de főleg az előttünk lévő versenyről, mivel ő a hatodik pozícióból várja majd a rajtot. Amikor leértünk az étterembe már ott volt mindenkinek a csapata, így elég élvezetes volt a reggeli. 8 óra 10 perckor indultunk a pályára és kicsit szundítottam a kocsiba. Sebastian térdeire raktam a fejemet és pár pillanattal később már aludtam is. Alig volt fél óra az egész, de mint ha egy éjszakát aludtam volna végig.

- Naty!- ébresztett a fiú.

- Elaludtam?- kérdeztem tőle, miközben feltápászkodtam az ülésről.

- Igen.- bólintott miközben ki simította az arcomból a haj fürtjeimet.  Nem mondtam semmit inkább, ahogy kiszálltunk a kocsiból és elindultunk a motorhome felé, de fél úton valaki megszólított.

- Natalien…

Mind ketten a hang felé fordultunk. Heikki állt két kamion közt és intett. Sebastianra néztem, aki csak biccentett. Vigyorogva rohantam a két kamion közé és öleltem meg a barátomat.

- Hiányoztál.- suttogta miután megcsókolt. Nekem is nagyon hiányzott. Nem érdekelt, hogy akár meg is láthatnának a Hondás szerelők. Az volt a legjobb, hogy vele lehettem. Igaz nem sokáig tarthat ez az egész.

- Ma verseny után?- tettem fel a kérdést miután elengedett.

- Mire gondolsz?

- Zárkózzunk be a szobába és legyünk csak ketten. –simogattam meg az arcát. Csodás kék szemeiből szeretetett kaptam. Régen néztek már így rám. Az órámra néztem és szomorú lettem.

- Mennem kell és szerintem neked is. Délben látjuk egymást a felvonulás előtt.- közelebb léptem hozzá és megcsókoltam. Késésben volta így elrohantam. Szerencsére a főnök előtt értem be a megbeszélésre. Lehuppantam a barátnőm mellé, aki szervírozott nekem egy kávét.

- Köszönöm.- mosolygok rá, de már meg is jelent a vezetőség. Előadták a biztató dumájukat, mi csak bólogattunk. Tudjuk mi a feladatunk. Fiúknak versenyezni nekünk talpon lenni. Ezek után elkísértem Sebit egy-két interjúra. Hamar elérkezet a korai ebéd. Addig én felhívtam a szüleimet. Harmadik csöngésre vették fel.

- Itt Gonzalez.- szólt bele apa.

- Szia itt a lányod. –csicseregtem lelkesen.

- Azt hittem fel se hívod már a vén szüleidet.

- Ugyan apa. Csak eddig nagyon sok dolgom volt. Azt akarom mondani, hogy csak Monaco után utazok haza mielőtt Montrealba, indulnék. Ne haragudjatok. –szomorodtam el.

- Semmi baj. Dolgozol, és ezt tudjuk.- vigasztalt telefonon keresztül.  Mosolyogtam csak.

- Anyut puszilom. Most mennem kell. Szia! – ezzel letettem és elindultam a fiúkkal a felvonulás előtti gyülekező helyre. A többség már ott volt. Fernando az egyik Toyota kamionjánál ácsorog és látszólag vár valakit. Tovább haladtunk.

- Menjetek.- álltam meg a falnál támaszkodva. Seb mindenkivel beszélgetett, míg Sebastien Nico Rosberg-el és Kazuki Nakajima-val kezdett el dumálni. Nem messze tőlem Jenson Button és Nick Heidfeld beszélget a babákról. Nevetnem kellett, de sikeresen tüszkölésnek tudtam álcázni, de ezzel felhívtam magamra a figyelmet. Felipe és Nelson sétált mellém.

- Sziasztok!- köszöntem nekik.

- Saudaçăo.- köszöntek egyszerre portugálul. Ennyi nekem a portugál tudásom, hogy szia.

- Mizus?- játszottam szende kis lányt. Közbe megláttam Heikkit aki Lewissal beszélgetett, de közben engem figyelt. Úgy tettem, mint ha nem ismerném.

- Este jössz a buliba?- kérdezte Nel.

- Szerintem igen. Miért kérdezed?

- Bemutatom majd Gabriellát, a menyasszonyomat.

- Rendben, de szerintem mennetek kell.- közben a kijárat felé mutattam, mert a fiúk elindultak a kamion felé.

- Tényleg.- kaptak a fejükhöz és elrohantak. Kimi csak most futott be. Rám mosolygott majd tovább állt. A napsütésbe álltam és itt várakoztam mind addig, míg körbe értek a pályán és örömet szereztek a közönségnek. Visszaértek. Szépen lassan szállingóztak a kamionról le felé. Timo Glock, Nico és Sebastien ment el először előttem.

- Seb mindjárt jön.- szólított meg a francia és tovább állt. Nem sokkal később tényleg megérkezet. Nem szólt semmit csak elindultunk vissza a motorhome-hoz, hogy átöltözzön. Hamar elérkezett a 13:30 és a pilóták elindultak a rajtrácsra. Miután Seb elfoglalta a tizennegyedik pozíciót a rajtrácson ki kászálódott a kocsiból és odasétált mellém.

- A kulacsomat kérem.- nyújtotta felém a karját.

- Tessék.- adtam oda a kért dolgot. Nem beszéltem hozzá többet csak tartottam az ernyőt. 13:50-kor elkezdett öltözködni majd beszállt a pilóta fülkében.

- Sok szerencsét.- búcsúztam el tőle.- Csak a verseny után akarlak látni. - fűztem hozzá. Vigyorgott, vagyis csak sejtettem. Ezek után visszatértem a boxba és helyet foglaltam leghátul egy nagy szerszámos ládán, de úgy, hogy lássam a tv-t. Két óra előtt elindultak a felvezető körre. Senki nem vétett olyan hibát, mint Barcelonában Fernando. 14 órakor kialudtak a piros lámpák és a 20 autó neki lódult a versenynek. Sebastian kikerülte az összes akadályt, amit állítottak az ellenfelek. Heikki nem volt ilyen mázlista. Pocsékul rajtolt és Kimi megelőzte, de az első kanyarba összeértek. Fisichella és Nakajima összetörte magát a mezőny végén. Nem nagyon lehetett kivenni, hogy ki volt a hibás, de ez már senkit se érdekelt. Beküldték a biztonsági autót. Amikor a pályabírók végeztek a romeltakarítással minden folytatódott. A verseny unalmas volt. Felipe uralta a versenyt, amit meg is nyert Hamilton és Kimi előtt.  Pontszerzők lettek: Robert Kubica, Nick Heidfeld, Fernando Alonso, Mark Webber és Nico Rosberg. Heikki 10-dik lett gumi hiba miatt, míg Sebastian 17-dik. Célba ért igaz, de még is utolsó. A csapat már ezt is előre lépésnek vette az eddigi nullázások után. Hat óra fele indultunk vissza a szállodába az összes cuccainkkal, amit a három nap alatt kihordtunk a pályára.

- Monaco az más lesz.- szólalt meg egyszer Seb.

- Honnan veszed?

- Új autó és az utcai pálya. Élvezni fogom.

- Ezt sejtettem. Holnap mikor indulsz haza?- Kérdeztem tőle miközben a taxink csomag tartójába, dobtam a hátizsákomat.

- Reggel 8:30. Te?

- 11:25.

- Mihez kezdesz addig egyedül?

- Kimondta, hogy egyedül leszek?

Nem mondott semmit se. A szállodában sokkal felszabadultabb volt mindenki. Nem mentem le vacsorázni, mert megérkezet a vendégem. Egyszerűen bezártuk a szobaajtót és beszélgettünk. Már éjszaka 10 óra fele járt az idő.

- Nem vagy éhes?- kérdezte Heikki miközben a hajamat, simogatta. Az ágyon feküdtünk ő a hátán, én is ugyan úgy csak a fejemet a mellkasának támasztottam.

- Csak kicsit. Te?

- Én már éhes vagyok. Tudod az a kis tészta, amit ebédeltem…- nem fejezte be, mert közben már fel keltem mellőle. –Hova mész?

- Hozok neked vacsorát.- vigyorogtam majd eltűntem. Ahogy leértem az étterembe már alig voltak ott. Szóltam a pincérnek, aki megígérte, hogy szerez valami kaját addig én, ácsorogtam.

- Tessék. Csak szendvicset tudtam kérni.- nyújtott át egy tálat, ami meg volt pakolva.

- Köszi Ali. Majd még meg hálálom.

Ahogy visszaértem a szobába aranyos kép fogadott. Heikki egyenletesen szuszogott. Elaludt. Letettem az éjjeli szekrényre a tányért és odafeküdtem mellé. Elaludtam én is.