Száguldó élet

10. fejezet

Séta, őszinte beszélgetés és a szerencsétlen este

Szerda reggel van és 7 óra. Már ideje felébredtem, de nem akartam kikászálódni az ágyból.  Sebastian most a szobatársam és tegnap este sokáig fociztak. Szerintem, rá fér a pihenés. Azonban valaki kopogott az ajtón. Amilyen gyorsan csak tudtam kinyitottam és meglepődtem. Kimi állt velem szembe.

- Jó reggelt.- mosolygott rám.

- Szia! Miben segíthetek?

- Ne légy ennyire feszült. Menjünk el sétálni, mert beszélni szeretnék veled.

- Rendben, csak átöltözök.- ezzel becsuktam előtte az ajtót. Nem értettem igaz, hogy miért pont velem akar sétálni, de kitudja.

- Ki volt az?- morogta Seb. Lám ő is felébredt, de még nagyon morcos.

- Kimi. Elmegyek vele sétálni.- bevonultam a fürdőszobába és elkezdtem öltözni. Farmerba bújtam és egyszerű inget vettem fel. Most már csak az edző cipőmet kell megkeresnem. Visszamentem Sebastianhoz és letérdeltem az ágyam mellé.

- Délután szponzori rendezvényen kell megjelenned. Este pedig a divatbemutató lesz. –fejeztem be, miközben még kutattam a lábbelim után.

- Gyere el velem.- nyögte ki én pedig lefejeltem valamit.

- Hova?

- A bemutatóra. Úgy is tudják, hogy a csapatnak dolgozol.

- Utána meg magyarázkodhatunk, hogy nem vagyok az új barátnőd.- fintorogtam miközben megkötöttem az előkerült cipőmet.

- Azt én elintézem. Mondj igent vagy én, se megyek el.- fenyegetőzött.

- Rendben elmegyek. Légy jó. Majd még találkozzunk. –közelebb léptem hozzá és puszit nyomtam az arcára. Ahogy kiléptem a folyosóra Kimit is rögtön megpillantottam. Egy kanapén ücsörgött és az Mp4-ét hallgatta, de amikor megpillantott azonnal felpattant. Nem szólt semmit és én se csak elindultunk le felé. Sétáltunk, sétáltunk. Végül a tengerpart azon részén kötöttünk ki ahol alig járnak emberek. Törökülésbe leültem a homokba és vártam, hogy ő kezdje el.

- Mesélj.

- Miről?- mosolyogtam rá kedvesen, de sejtettem, hogy mit szeretne hallani.

- A tegnap elkezdett sztoridról. Nem minden nap közlik velem azt a tényt, hogy motorversenyzőnek készült az egyik barátom. Ráadásul ismerek egy-két mostani versenyzőt a MotoGp-ből. – felelte lelkesen.

- Casey Stonert és a többieket?

- Igen.

Nagyot sóhajtottam miközben elnéztem a messzeségbe. Végül is Kimiben meg lehet bízni. Nem az a pletykás típus. Nagy levegőt vettem és elkezdtem.

- Az egész dolog 7 és fél éves koromban kezdődött. Apu egyik haverjának volt egy mini motoros csapata és gyerekeket engedet versenyezni. Mi kijártunk a versenyeikre csak úgy. Egyszer addig rapliztam, hogy megengedték, hogy kipróbáljam. Ügyes és gyors voltam. Na jó a gyorsaság a túlzás, de a lényeg… Talpon maradtam. Így kerültem a bajnokságba. 10 éves koromig voltam itt, mert végül kinőttem a sorozatott. 8 versenyt nyertem és 14-szer álltam a dobogón. Következő színt az országos 125 cc bajnokság volt. Első évem csak a tanulásról szólt. Sose kerültem közel a jó eredményhez, de elég sokszor buktam. Következő idényben egyszer- kétszer elcsíptem a pontozó zóna utolsó két helyét. Harmadik évben egyszer harmadik lettem. Negyedik-ötödik évem volt a csúcs. 6-szor lettem első, négyszer második, 2-szer harmadik. Így bajnoki 7-dik és 8-dik voltam. Ekkor következett az utolsó évem. Reménykedve indult minden. Végre esélyem volt a címre. Jerezben hatodik voltam és mentünk Barcelonába. Edzésen harmadik voltam és másnap a versenyen is folyamatosan ott voltam az élmezőnyben. Mint ahogy tegnap említettem a 10 körben ütött be a baj. Az egyik hosszú egyenes végén nem bírtam elfordulni és teljes sebességgel katapultáltam. Először a fejemre esetem majd a hátamra. Közben a lábam is eltört. Iszonyú volt a fájdalom, amit éreztem, de fel akartam állni rögtön. Végül összecsuklottam, mint egy rongybaba. Kórházba szállítás után minden sérülésem kiderült és 5 hónapig ágyhoz voltam kötve. Közölték velem, hogy a hát sérülésem miatt soha többet nem motorozhatok. Én pedig elfogadtam ezt a tényt. Így lett vége a motoros pályafutásomnak. –ezzel befejezetem a beszámolómat.  Ránéztem, de ő a tengert figyelte. Az arcára volt írva, hogy gondolkozik.

- Sajnálom.

- Nem kell. –vontam vállat és felpattantam a helyemről. Régóta itt ülünk, és lassan elkezdődik a szokásos szponzori rendezvények. Kimi szó nélkül követte a példámat és elindult vissza a városközpont felé. Ő a szálódába ment én pedig a box utcába. A szerelők minden csapatnál dolgoztak. Tudtam, hogy nem kívánatos személy lennék az enyémnél így inkább az elválasztó palánkra, telepedtem fel a BMW-s és a Renault-os vezérlőpult közé. Pár pillanattal később megjelent Sebastian és Mark.

- Itt a mobilod.

- Nagyon köszönöm.- vettem el tőle a készüléket és a zsebembe csúsztattam. –Többiek?

Mark nagyot sóhajtott és megszólalt.

- Mindenki a szponzoroknál vigyorognak. Este a bemutatóra jöttök?

- Kénytelen vagyok elkísérni, mert különben nem megy el.- böktem a barátomra, aki éppen az alkalmi süketet játszotta. Az eget bámulta és somolygott az orra alatt.

- Nem tudom, miről beszélsz.- mentegetőzött, mi pedig ki nevettük. – Mark szerintem mennünk kell. Különben fenéken billentenek minket.

- Nem venném jó néven. Most visszamegyek a szobánkba. Majd ott találkozzunk Seb.

- Rendben.- lépett közelebb és puszit kaptam tőle a homlokomra.- Mindent el kell majd mesélned.

- Tudom. Légy jó.

Ezzel egyedül hagytak. Megvártam azt, hogy eltűnjenek a boxok közt, majd elindultam én is a dolgomra. Ahogy visszaértem a szobámba rögtön ledobtam a farmeremet és helyette egy melegítő nadrágba bújtam. A hajamat két copfba kötöttem.

-Valami program kellene.- gondolkodtam hangosan, de eszembe jutott a laptopom. Valahol a bőröndöm mélyén meg is találtam. A farmer nadrágomat lecseréltem egy melegítő nadrágra és a hajamat két csutkába fogtam. Hasra feküdtem az ágyamon és elkezdtem nézegetni a napi híreket, amikor kopogtak.

- Megyek. –kiabáltam és már ajtót is nyitottam. Nelson állt velem szemben elég meggyötört arccal.

- Beszélni szeretnék veled.- szólalt meg, miközben leült az ágyam szélére.

- Gondoltam. Mi a baj?- telepedtem le mellé. Nem tudtam, hogy miért pont hozzám jött beszélgetni.

- Hogyan segítesz a többieknek?

- Többieknek?- értetlenkedtem.

- Sebastian…

- Jaa.- kaptam a fejemhez és folytattam.- A kapcsolatunkban, amit Sebastiannal fent tartunk az a legfontosabb, hogy nem munkaként tekintünk egymásra, hanem barátra. Ha bajban van, segítek neki és fordítva is igaz…

Ekkor felpattan t az ágyról és elkezdett fel- alá járkálni. Olyan volt, mint egy megsebzett vadállat. Dühös volt. Nem bírtam megszólalni inkább azt vártam, hogy ő kezdje el.

- Hiába próbálok bizonyítani nem sikerül. Flavio nyaggat meg a többi nagy kutya is. Újonc vagyok, de még se hibázhatok. Ez nem járja.

Most már mindent értek és felkészültem egy jó kis beszéddel. Felálltam az ágyról és odasétáltam hozzá. Óvatosan meg fogtam mind a két kezét, és a szemébe néztem.

- Nem minden a te hibád. Ez megtörténik mindenkivel. Idővel jobb lesz, csak meg kell szoknod. Hátrányod az, hogy világbajnok csapatba kerültél és világbajnok a csapattársad is. – levegőt vettem és folytattam.- Utolsó dolog, ami befolyásolja az életedet, azaz apád. Azt hiszik, hogy olyan vagy, mint ő. Légy önmagad és versenyezz felszabadultan.

Ezek után a történt, amire őszintén nem számítottam. Közelebb lépett és megcsókolt. Jó érzés volt, de nem akartam, hogy folytatódjon. Amilyen messze tudtam, elhúzódtam tőle, és nem néztem rá.

- Menj el kérlek!- mutattam az ajtó felé. Nem mozdult.- Menj el MOST!- kiabáltam a végén. Végül elment. Dühöngni tudtam csak. Csapkodtam, és spanyolul káromkodtam. Egyszer szembe találtam magam Sebastiannal. Nem szólt semmit se csak nézett. Úgy amikor megpróbál a fejembe olvasni, sikertelenül.

- Mi történt?- kérdezte miközben leült az ágyára.

- Nelson…- kezdtem volna el, de sírva fakadtam. Megfogta a derekamat és közelebb húzott magához. Óvatosan átölelt és hagyta, hogy kibőgjem magam. Közben együtt érzően simogatta a hátamat.

- Nyugodj meg és folytasd.- kért szépen én pedig engedelmeskedtem.

- Itt járt. Kiöntötte a lelkét meg minden és azt, amit ilyenkor szokás. Vigasztaltam kedvesen és olyat tett, amit nem vártam tőle.- nagy levegőt vettem, hogy a hüppögésem elmúljon.

- Mit?

- Megcsókolt. Sebi én nem akartam ezt… Nem, nem és nem.

- Állj!!!Nem a te hibád. Megbeszélem Nelsonnal a dolgot. Bár lehet, hogy inkább meg kellene vernem.- vette viccesre a figurát. Végül már én is mosolyogtam rajta.

- Inkább ne. Végül magyarázkodhatnánk, hogy mitől csupa kék-zöld az arca.- komolykodtam miközben megöleltem újra. Egész délután a szobában pihentünk majd hat óra fele elkezdtünk készülődni a bemutatóra. Mindketten fekete farmer és inget vettünk fel. Én még egy szép körömcipővel egészítettem ki a kollekciómat.

- Csinos vagy.- bókolt Seb.

- Jól hazudsz.- vigyorogtam rá és elindultunk a lifthez ahol megvártuk Sebastient és Clairet. Nem sokat beszélgettünk, valahogy nem volt hozzá kedvünk. Inkább a saját problémáinkon rágódottunk. Ahogy megérkeztünk a megadott helyszínre egy kedves hölgy kísért minket a nézőtérre. Véletlen folytán Fernando és Raquel mellé kerültem.

- Sziasztok.- köszöntem kedvesen nekik.

- Szia Naty.- kaptam két puszit Raquel-től és úgy helyezkedett, hogy Ferni tudjon velem beszélni.

- Mit csinált Nelson?- szegezte nekem a kérdést. Köpni, nyelni nem tudtam hirtelen, de sejtettem, hogy ez nem számít.

- Honnan tudod?

- Ne haragudj majd.- kérte előre. Bólintottam.- Délután beszélgettem Heikkivel. Sok mindenről. Te is szóba kerültél persze a nevedet nem említettük. Nel pedig ott volt nem messze tőlünk és összerakta az apró morzsákat és megkapta a helyes választ. Ők ketten, mármint Piquet és Kovalainen nem bírják egymást és ezzel próbált revansot venni a régebben elvesztett csatájuk miatt Nelson.

Nem válaszoltam, mert közben elkezdődött a műsor. Még Seb fülébe súgtam.

- Még is verekszünk.- ő csak egy mosolyal jutalmazta a kijelentésemet. A modellek vonultak fel először. Ők és a ruhák egyaránt gyönyörűek voltak. Én sose leszek ilyen szép, ezt már rég elfogadtam. Más fél órával később a pilóta fiúk is megjelentek. Adrian Sutil, David Coulthard, Tonio Liuzzi, Nico Rosberg, Mark Webber, Lewis Hamilton és Nelson. Jól néztek ki az öltönyben a megszokott overálhoz képest. Végre mehettünk haza, de előtte el akartam intézni valamit.

- Várj meg kint.- kértem a német barátomat és elindultam megkeresni azt a személyt, akivel nem sokára veszekedni fogok. Karon ragadtam Nelsinhot és betuszkoltam egy liftbe.

- Mizus?

- Idefigyelj! Tudom, hogy utálod Kovalainent, de nem hittem volna, hogy ennyire szemét húzásokra vagy képes. Te nem vagy elég erős hozzá. Nem tudsz egy kapcsolatot kettézúzni. Szeretem Heikkit! Viszont, ha nem változol a barátaidat veszted el. –ezzel sarkon fordultam és végig vágtattam a folyosón. Méltóság teljesen akartam távozni, de ez nem jött össze. A lépcső, ami a járdához vezetett szőnyeg borította. Nekem ennek a szőnyegnek a szélében akadt meg a cipőm sarka és estem hasra kecsesen. Sírni tudtam volna dühömben, de már semmi se érdekelt. Mire észbe kaptam Sebastian karjaiban voltam és egy pad felé tartottunk.

- Tegyél le.

- Azt akarom te dinka.- ezzel lehelyezett szépen. – Ne nyavíkoj megnézem a bokádat.

- Nem ke…Aúúú.- ellenkeztem, de rájöttem, hogy ez fáj.

- Boka ficam. Hívok egy taxit és elviszlek a kórházba.

- Kérlek! Létszi! Könyörülj rajtam. – fogtam meg a kezeit. Esélyese volt telefonálni.

- De…

- Egy fáslival majd helyre hozom.

- Féltelek.

- Vigyázok magamra.- puszit nyomtam az arcára.- De azért elkaphattál volna.

- Majd legközelebb. –nevetett és én is csatlakoztam hozzá.