Száguldó élet

12. fejezet

Az együtt töltött napok

A taxi sofőr egy szó nélkül elindult. Kicsit távolabb ültem Heikkitől és az ablakon bámultam kifelé. Féltem, hogy mihez fogunk kezdeni egész héten együtt, de kizökkentett valami a töprengésemből. Pontosabban ő. Elkapta a derekamat és közel húzott magához. Nagyon közel, hogy a hátamat a mellkasának tudtam támasztani.

- Hiányoztál.- suttogtam miközben megpuszilta a nyakamat.

- Csak pár órát voltunk külön.- véleményezte.

- De sok az a pár óra. – feleltem cseppet duzzogva. Csak mosolygott nekem meg valami szöget ütött a fejemben.- Most hova fogunk menni pontosan?

- Svájcba. Pontosabban Coppetbe.

- Szép hely?

- Tűrhető. Inkább nyugisnak nevezném.- újabb puszit kaptam, de most a fejem búbjára.

- Monaco után a legjobb dolog.

- Megérkeztünk.- szólalt meg először és utoljára a sofőr. Elkezdtünk pakolászni és én közben 20 eurót nyomtam a pasi kezébe.

- Jövőre ugyan itt.-  köszöntem el kedvesen tőle miközben kipattantam a kocsiból. Heikki nagyon csúnyán nézett rám, de nem érdekelt éppen. A cél, hogy végre felszálljon a repülőgépük és elinduljunk Svájcba. A repülőút hosszú volt, vagy legalább is fárasztó. 22:32 fele érkeztünk meg Genfbe, de még várt ránk 14 km-es taxizás. Nem tudom mikor jutottunk el a házához, mert arra ébredtem, hogy a karjaiban tart és sétál velem.

- Megérkeztünk?- motyogtam, de még abban se voltam biztos, hogy ténylegesen megszólaltam.

- Igen, de aludj tovább. –nem kellett kétszer kérnie. Pár pillanattal később már újra az álmok földjén jártam. Maga az alvás kellemes volt, de az ébredés annál rosszabb. A nyakam és a karom teljesen elgémberedtek és a hátam is megfájdult.  Óvatosan csúsztam feljebb az ágyon és mértem fel a terepet.  Ismeretlen a szoba és ez érhető. Egy nagy francia ágy szélén vagyok mellettem, pedig nincs senki. Ami a ruházatomat illeti a cipőm, a zoknim és a kabátom hiányzik.

- Égő. Nagyon égő.- morogtam miközben kisétáltam a szobából. Hangokat hallottam az egyik irányból így arra indultam el. Az illatokból a konyhára ismertem. Éppen most főt le a friss kávé. Heikki pedig narancsot próbált kicsavarni. Nem vett észre ezért a háta mögé osontam és átöleltem a derekát.

- Jó reggelt.- köszönt kedvesen.

- Neked is. Bocsi a tegnap estéért.- szégyelltem el magam miközben leültem az egyik székre.

- Miért is?

- Kézbe hoztál be és ruhába aludtam.

- Semmi baj.- lépet elém és maga felé fordított. –Nem csak nekünk pilótáknak nehéz a verseny hétvége, hanem nektek segítőknek is. Ráadásul elég sok baj ért téged mostanában.

- Igazad van. Én kávét kérek.- mutattam a frissen gőzölgő nedűre. Meg is kaptam sok tejszínnel és csoki öntettel. Döbbenten bámultam rá.- Honnan tudod?

- Tegnap megfigyeltem, amikor Sebastian átadta neked.

- Imádlak. –pattantam fel és puszit nyomtam az arcára. Elpirult. Ezt bírom benne, hogy néha zavarba tudom hozni a spontán viselkedésemmel. Véletlenül a mikro órájára pillantottam. Az idő 12:30. – Azt.

- Valami nem jó?- értetlenkedet.

- Minden jó, csak az időt láttam meg. Egy fél napot átaludtam.

- Megérdemelted. Ha zuhanyozni szeretnél a táskádat a folyosó végén, találod. A fürdő pedig jobbra az első ajtó.

- Köszönöm. –ittam ki az utolsó cseppig a bögrém tartalmát és elindultam a megadott útvonalon. Gyorsan meg is találtam mindent. A zuhany kellemes volt és végre az izmaim ellazulhattak. Fél órával később értem vissza hozzá, amikor éppen pakolászott.

- Nincs itthon semmi kaja. Eljössz velem a boltba?- érdeklődött kedvesen.

- Persze. Csak keresek egy normális kabátot.

- Rendben. Addig én kiállok a garázsból a kocsival.- kapta fel a kulcsokat, puszit nyomott a homlokomra és elsétált. A táskámhoz léptem és elkezdtem benne kutatni. Végül is találtam egy fekete termo pulcsit.

- Készen vagy?- szólalt meg mögöttem.  Bólintottam és ellibbentem. Míg ő bezárta a házat beültem a kis Renault Meganba. Biztonságban éreztem magam, és kíváncsian nézegettem a CD-ket. Nightwish. Imádom őket, bár az én zenei ízlésem elég változatos. Szeretem a Scorpionst, The Rasmust, de a spanyol El Canto del Locot is. Végig beszélgettük az utat a boltig.

- Nos? Tésztát vagy tésztát csináljunk vacsorára? –érdeklődtem miközben a kosáron álltam. Az egyik kezemben egy csomag spagetti tészta, míg a másikban fusilli volt. Gondolkodó képet vágott majd elnevette magát.

- Maradjunk a tésztánál.- kivette a kezemből a spagettit és beledobta a kosárba majd tovább tolt mind a kettőnket. Igen a nagy főzési tudományom. Csütörtökig volt itt Coppetbe majd átutaztunk Innsbruckba. Muszáj volt különben nem tudnék Kanadába menni.

- Bocs a kupiért.- mondtam neki miközben beléptem a lakásba. Rendetlen volt és a ruhák össze- visszahevertek. 

- Otthonos.

- Most csúfolódsz?- fordultam vele szembe és csípőre vágtam a kezem.

- Nem, dehogy…- mentegetőzött ezerrel. Leült a kanapéra majd elő húzott valamit a párna alól.- Csak ezt nem más hol kellene tartanod?- nyújtotta felém a fekete melltartómat. Teljesen elvörösödtem és kikaptam a kezéből a ruhadarabot. Elpakoltam a dolgaimat és alig 2 és fél órával később már a repülőtéren ültünk és Madridba tartó gépet vártuk.

- Addig én felhívom Anyuékat. Tudják, hogy megyünk.- álltam fel a székről és arrébb sétáltam. Harmadik csöngésre felvették.

- González lakás

- Apa? –kérdeztem kicsit bátortalanul.

- Naty? Te vagy az kis lányom? – érdeklődött lelkesen.

- Igen. Figyelj rám! Este nyolc fele érünk Madridba.

- Kivel?

- A barátommal. Arra szeretnélek kérni benneteket, a motoros múltamat, ne említsétek. És más sötét foltot se a múltamból.

- De miért? Naty ebből baj lesz! Hazudsz a kedvesednek…

- Majd később elmondom neki. Kérlek. Ígérd meg!- harciaskodtam.

- Rendben. –szomorodott el. – Akkor este.

- Igen, este. Légy jó. Szia.- köszöntem el tőle kedvesen.

Fura hangulatváltozáson mentem keresztül. Előbb boldog voltam, hogy láthatom a szüleimet, de most inkább Afrikába utaznék, mint haza. A székre pillantottam ahol Heikki ücsörgött. Visszatért a jó kedvem és inkább csatlakoztam hozzá. Délután 18:28-kor landolt a gépünk a spanyol fővárosban.

- Voltál már itt?- kérdeztem a férfit miközben kézen fogva elindultunk.

- Sajna még nem. Barcelonában, Jerezben és Valenciaban voltam.

- Akkor majd mutatok neked egy-két helyet. Mondjuk a Real Madrid csarnokát.

- Nem szeretem a focit.- húzta el az orrát.

- Én se, de a spanyolok a legjobbak.

- Tudtommal az olaszok most a világbajnokok.

- Igen, de nem sokára Eb lesz Ausztriában.

- Te mindent kimagyarázol. –borzolta össze a hajamat. Kinyújtottam a nyelvem és hívtam egy taxit. Elhadartam a címet, majd kényelembe helyeztem magam a szokásos helyen. Heikki mellkasán. Nem beszélgettünk inkább az utcákat figyeltük. Jó újra itthon lenni, csak minden maradjon is így. 10 perccel később az autó lassított és lehúzódott az út szélére.

- Megérkeztünk. –kifizettem amennyivel, tartoztam, majd kiszálltunk. A szemem végig járt a házat. Semmi se változott. A ház piros színű. Kis kert előtte takaros, és mint mindig most is ott nyíltak a rózsák.

- Gyere menjünk.-  fogtam meg Heikki kezét és elindultunk az ajtó felé. Volt kulcsom és így utat engedtem magunknak. Anyut és aput a nappaliba találtuk meg. Tv-t néztek, amiben a híradó ment. Kopogtam a nyitott ajtón, amire ők teljesen megijedtek. Megdermedtek, majd anyu felpattant a helyéről és odarohant hozzánk. Elkapott és megölelt. Igen ez az igazi szülői szeretet. Apa lassú és komoly volt, de odaért ő is.

- Apu, anyu bemutatom a barátomat Heikki Kovalainent. Heikki ő itt az anyukám Isabella. – mutattam a mellettem álló szülőmre.

- Örülök, hogy megismerhetlek.- csicseregte Anyu.- Szólíts Bellának.- nyomott még két puszit a fiú arcára. Zavarba jött a fiúm. Ez csúcs:P

- Köszönöm.

- Ő pedig az apukám Jorge.

Apa elő lépett még mindig komoly arccal, de egy pillanattal később már fülig ért a szája és kezet fogtak. Nagy megkönnyebbülés ez az egész bemutatás. Anyu nem sokkal később a vacsora asztalhoz terelt minket. Igazi spanyol ételt csinált. Paellát ami nagyon finom hús. Már egy ideje ettünk, amikor kulcscsörgést hallottunk és lépteket. Pár pillanat múlva kibontakozott előttünk a titokzatos idegen képe.

- Sergio!- kiáltott fel anyu. Igen az én drágaságos bátyám jött haza. Pont most.

- Igen én vagyok. - válaszolta megjátszott kedvességgel, de mind végig Heikkit és engem figyelt.- Csatlakozhatok a családi vacsihoz?

- Persze.- lelkesedett tovább Anyu.- hozok még egy terítéket.

- Én pedig egy üveg bort.- állt fel Apu az asztaltól. Hárman maradtunk. Hallgattunk, hallgattunk majd Sergio szólalt meg először.

- Bemutatnál a barátodnak?

- Nem.- morogtam, mint egy támadni készülő farkas. Heikki értetlen volt. – Nos ő a bátyám Sergio. A barátom Heikki Kovalainen. Tűnj el a házból!- emeltem fel a hangom.

- Nem megyek drága húgocskám. Most jöttem meglátogatni a szüleimet.

- Széttöröm a fejeden a vázát.

- Nem igen. Hivatalos személy elleni erőszakért lecsuknálak.

Nem válaszoltam. Heikki az asztal alatt meg fogta a kezemet, és biztatóan megszorította. Az a szerencse, hogy ő velem van. A vacsora csendes volt, de még most következik a java.