Száguldó élet

13. fejezet

Hazudtál! Utállak!

Vacsora után felvonultam a szobámba megágyazni. Sergio megjelenése nem sokat segít a mostani helyzetemen. Titkaim vannak, és ezt még nem mondtam el annak akit szeretek. A régi íróasztalhoz sétáltam és kihúztam a fiókját. Egy kép hevert ott. Egy idősebb férfi és én volt rajta. Boldog, szerelmespárként. Nos ez az én titkom. 6 évvel ezelőtt ismerkedtem meg Martin Lorenzoval aki akkor 35 éves volt. Sármos és vonzó. Véletlenül elsodort az autójával. Nem esett semmi bajom, de ő kitűzte céljául, hogy kiengeszteljen. Először elvitt vacsorázni, ami nagyon jól sikerült. Azon az estén végre nőnek éreztem magam és nem egy kis suhancnak aki nem rég épült fel a balesetéből. Igaz annak már jó pár éve, de lelkileg még mindig megtört voltam. Ekkor jött ő. Egyre többet találkozgattunk és egyre mélyebb lett a kapcsolatunk. Akarva akaratlanul bele szerettem. Erről csak a legjobb barátom a régebbi csapattársam tudott. Név szerint Alvaro Bautista.  Nem nézte jó szemmel, sőt kifejezetten ellenezte a kapcsolatot, de nem érdekelt. Nekem akkor, abban a pillanatban csak Martin volt fontos. Más fél éven keresztül titkolóztunk, de én akkor többet akartam. Bemutatni a szüleimnek, vele lenni nyilvánosan és egyéb dolgot amit a párok szoktak. Azonban ez nem történt meg. Kiderült egy nagyon-nagyon fontos dolog. Az ügyvéd úr nős volt. Amint kiderült én lettem a rossz lány aki tönkre vágott egy boldog házasságot. Senki se nézett többet úgy rám ahogy előtte. Utáltak. Depresszióba estem. Bezárkóztam a szobámba, halasztottam a fősulin és már eszembe jutott  az öngyilkosság is, de jött az én hősöm. Alvaro kiragadott a szürke közegből. Felült velem a repülőgépre és elmentünk a mai lakhelyemre. El menekültem Madridból és emiatt tudtam felejteni. Nagy sóhajtás után eldugtam a képet és elkezdtem azt ami miatt végül is feljöttem a szobámba. Pár perccel később végeztem és lesiettem a nappaliba ahol kedves bájcsevely folyt, de ezt az én gyomrom nem igen bírja.

- Én lefekszek. - Jelentettem be, majd Heikkihez fordultam.- Fent találkozzunk.- és még kapott egy puszit. Majd csak rohantam felfelé. Az voltam a célom, hogy érjem el az ajtót. Sikerült és megkönnyebbültem. Nem volt kedvem még átöltözni így ruhástól feküdtem le az ágyba. A szélére húzódtam és felhúztam a lábaimat szorosan a mellkasomhoz. Az ablakon bámultam ki és az se érdekelt amikor kinyílt az ajtó. Nem néztem fel, de rögtön tudtam amikor valaki szorosan hozzám bújt.

- Jól vagy?- suttogta kedvesen.

- Igen, csak utálom a bátyámat.

- De miért?

- Nem lényeg. Nem lényeg. – hadartam, mert rájöttem, hogy mit is akartam kinyögni.

- De lényeg. –erősködött.

- Annyi, hogy te nem úgy ismered, mint Sebastian.

- Sebastian honnan tudhatná, hogy Sergio milyen?

- Találkozott már a rossz oldalával. Heikki én nem mondok többet. Most még nem. Inkább aludjunk.

Nem ellenkezett, tudta nem éri meg. Két nap csak azzal telt, hogy próbált megpuhítani. Sikertelenül. Harmadik nap amikor anyuval ebédet főztünk Heikki eltűnt a házból. Sergio addig körülöttem lófrált.

- Tűnj innen.- morogtam miközben a paprikát kockáztam össze.

- Dehogy megyek. Kérdezni szeretnék pár dolgot. –jelentette be.

- És mi lenne az?

- A Drága szerelmed tud Martinról?- hallgattam amit igennek vett és most az egyszer nem téved. Azonban bármit felelhettem volna az ajtó kivágódott óriási zajjal majd megjelent Heikki és falnak passzírozta a bátyámat.

- Rohadt állat.- és lendült az ökle is. Célba talált.

- Ne!-ordítottam el magam és a két férfi közé álltam. Bár szívem szerint engedtem volna, hogy egy kicsit kipofozzák a testvéremet, de közben a fiúmat is féltettem. – Nem éri meg.- fogtam le Heikkit és kivezettem a kertre. Hagytam had dühöngjön addig én leültem a lépcsőre.

- Felhívtam Sebet.-  kezdte el.

- Gondoltam.  Folytasd!

- Elmondott mindent. Az akkori látogatásáról kezdve, az elrabláson át és a Barcelonában történtekről is ejtett pár szót. –szünetet tartott, de csak levegőt vett.- A tulajdon bátyád képes lett volna a maffiának adományozni, hogy kifizesse a tartozását?

- Azt hiszem igen. –ekkor újra kivágódott az ajtó és Sergio jelent meg a pakjával. Először nem vett tudomást rólunk és elindult a járda felé, de egyszer megállt és visszafordult.

- Ezt még megszenveded Húgocskám.- ennyit mondott és elment. Tudtam, hogy mire gondol és elkezdtem rettegni. Már csak ez hiányzott.

2 nappal később, kedd, Montreal:

Az időzónás átállás elég hamar sikerült, de így is elég rosszul éreztem magam. Ezt senki se tudta, de nem is vette észre. Most Sebivel ücsörgök az étteremben, bár azt se tudom, hogy miről beszél.

- Mond el még egyszer.- kértem kedvesen.

- Nem is figyelsz rám.- vágott egy fura fintort majd megismételte a kérését.- Eljössz velem az edzőterembe?

- Azt hiszem igen. Legalább kikapcsolom az agyamat.

- Köszi.- ezzel felálltunk az asztaltól és felmentünk a szobánkba. Ismét együtt, de nem bánja egyikünk se. Gyorsan átöltöztünk és lementünk izzadni. Éppen a futó padon voltam és zenét hallgattam amikor bevágtatott Heikki. Dühösebb volt, mint Madridba.

- Baj van?- kérdeztem tőle, miközben lemásztam a gépről.

- Igen! Gyere ki és beszéljünk.- bólintottam és kisétáltunk egy üres terembe ahol senki se volt. Az én nagy vesztem szerintem. Szembe fordult velem és elkezdte. Persze jó hangosan.

- Hazudtál! Hazudtál nekem mindenről! Tudok Martin Lorenzóról és a tetteidről! Nem ilyennek ismertelek meg, de nem bízok benned…

- Had magyarázzam meg.- kértem, de belém fojtotta a szót.  

- Mit magyarázol meg ezen? Kis ku…

- Mond ki!- ordítottam már végül én is. – kis kurva voltam aki a pénzért bármit megtett? Ezt akartad mondani? Nem tudod a részleteket. Tűnj el! Utállak!

Csend lett hirtelen és azt vártam mikor nyílik mag alattam a föld, de ez elmaradt. Helyette Heikki ment el. Nem sírtam, még nem. Csak álltam és vártam.

- Naty…- szólalt meg mögöttem Seb.

- Hallottad?

- Igen.- kaptam egyszerű választ. Most már sírtam.