Száguldó élet

24. fejezet

Az eső és a nátha

Egy hetet töltöttem otthon és meglepetés gyanánt elindultam Anglia fővárosába. Igaz utálom ezt az országot, de szeretném újra látni a barátomat. Most pedig itt állok egy címmel a zsebemben és csak az utcát kellene megtalálnom. Az idő elég felhős és bármikor elkezdhet esni az eső. Így elindultam keresgélni. 10 perce flangálok és kijutottam a Temse partjához.

- Na ezt jól benéztem. –sétáltam a korláthoz és szemügyre vettem a folyót. A boldogságom eddig tartott, mert az eső is elkezdett szakadni. Morogva vettem elő az utazó táskámból a kabátomat, hogy ennél jobban ne ázzak el. Elindultam végig a folyó mentén, de itt se találtam meg az utcát. Eltelt két óra és én mindig a partra lyukadok ki. Szomorúan huppantam le a földre és végre feladtam az önbecsülésemet és előkerestem a hívás listából Heikki számát és megnyomtam a hívás gombot. Három csörgés után  felvette.

- Szia Naty!- köszönt kedélyesen.

- Szia! Értem tudnál jönni?

- Mert hol vagy?- értetlenkedet szegény.

- Hát…Meg akartalak lepni, de mindig egy helyre lyukadok ki. A Temse partján ülök egy telefonfülke mellett.

- 5 perc és ott vagyok.- válaszoltam de a hangján hallottam, hogy mosolyog. Szupi sikerült lejáratnom magamat előtte. Tényleg gyorsan értem jött és elvitt a lakásába. Rájöttem, hogy kapásból rossz irányba indultam el a kezdés gyanánt. A lakás két szobából egy nappaliból, konyhából és fürdőből állt. Lepakolta a táskámat a nappali egyik sarkába, majd odalépett hozzám és a homlokomra nyomott egy puszit.

- Menj! Zuhanyoz le, mert megfázol nekem a végén.

- Rendben.- mosolyogtam majd eltűntem az előbb említett helységbe. Sokáig folyattam magamra a meleg vizet és mire visszatértem várt rám egy bögre forró csoki. Kezembe vettem az italt és odabújtam hozzá.

- Eddig is utáltam Angliát és ezek után is fogom.

- Arra nem gondoltál, hogy megkérdezel valakit, hogy merre van a helyes irány?- érdeklődött majd megsimogatta az arcomat.

- Őszintén? Nem. –nevettem el magam. Két nap amit együtt töltöttünk az elég családiasra sikeredet. Olyanok voltunk, mint egy igazi együtt élő pár. Végül is egy párt alkotunk, de még külön országban élünk és titkolózzunk.  Na mindegy, de később ezen még tudunk alakítani. Együtt utaztunk Silverstoneba. Már ekkor se voltam valami jól, de ezt persze senkinek se hangoztattam. Szerda délután érkeztünk meg a szálódánkba. Megkaptam a szobakulcsomat és vártam, hogy Heikki is végezzen. Együtt sétáltunk a lifthez.

- Este meglátogatlak majd.

- Rendben. Most egyedül leszek úgy is.- vontam vállat és neki dőltem a falnak.

- Furi, hogy most nem botlok mindig Sebastianba amikor hozzád megyek.

- Nyugi csak két szoba lesz köztünk, és ahogy ismerem állandóan nálam fog lógni.- nevettem, de kicsit szédültem. Közelebb lépett és puszit nyomot a homlokomra.

- Naty te lázas vagy.- azért a kezével is ellenőrizte a homlokom hőmérsékletét.

- Dehogy vagyok az.- toltam el magamtól és durcásan néztem rá. –Már csak az hiányozna a boldogságomnak.

- Féltelek…- kezdte el, de én gyorsabb voltam.

- Erős vagyok. Nyugi.

- Akkor hiszem el, ha holnap nem leszel lázas.

- Híd el Heikki nem leszek.- közben megérkeztünk az én emeletemre. – Most megyek. Holnap találkozzunk a pályán.- kiléptem a liftből és elindultam a szobám felé.

- Legalább egy gyógyszert vegyél be.- kiabálta utánam, de csak legyintettem. Gyors fürdés után átöltöztem és az ágyba bújtam a laptopom társaságában. Nem sokáig szörföztem a neten, mert tényleg rázott a hideg. Gyorsan nyakig húztam a takarómat és az oldalamra fordultam.

- Még is igaza lesz.- morogtam és lehunytam a szemem. Elég hamar elaludtam. Reggel óvatos motyogásra ébredtem. A szemet alig bírtam kinyitni, de azért nagy nehezen sikerült. Sebastian ült egy széken a lába a kis asztalon pihent és a mobilját nyomkodta. Halkan ültem fel az ágyban és nem vett észre. Levegőt próbáltam venni az orrom keresztül és most tudatosult bennem, hogy nem tudok.

- Francba.- motyogtam. Eközben rám nézett és mosolygott.

- Szia! Nos tényleg beteg lettél?

- Úgy látszik igen. – nyögtem ki úgy, hogy szájon átvettem a levegőt. –Egész nap olyan leszek, mint Darth Vader.- ezen csak nevetet.   

- Gyorsan öltözz fel addig szerzek neked valami mentolos cukrot. –odasétált hozzám és puszit nyomott az arcomra.

- Rendben.- ahogy elment előszedtem a Toro- Rosso-s  kabátomat és felsőmet. Szerencsétlen pakolásomnak hála csak rövid ujjú csapat felsőt pakoltam, de találtam egy fekete garbót ami hosszú ujjú volt. Így először ezt vettem fel, majd utána a csapat felsőt. Furán nézek ki így, de nem érdekel. Felvettem a kabátomat is és a kezembe kaptam a mobilomat. Gyorsan írtam egy SMS-t Heikkinek: „Nyertél!”

Seb sikeres volt a cukor szerzésbe, és ezek után indultunk a pályára.  Ő vezetett az engedélyemnek hála. A mai nap végig jártuk a pályát esőben. Persze megáztam. Elintéztünk pár interjút és csapat megbeszélést. Leültünk ebédelni. Vagyis ő evett én pedig orromat fújtam és teát ittam.

- Holnap szerintem maradj a szálódába.- vettette fel az ötletet, de elég csúnyán nézhettem rá, mert rögtön mentegetőzni kezdett. –Csak egy ötlet volt, hogy jobban légy.

- Szerinted mi a munkaköri leírásom? Az, hogy feküdjek a szobámba, míg te a pályán száguldozol?

- De hogy. Viszont rájöttem arra, hogy nem csak kialvatlanul vagy nyűgös.- erre kinyújtottam a nyelvem. –Viszont humorodnál vagy.

Ezek után volt még a sajtótájékoztató ahol David Coulthard bejelentette, hogy visszavonul. Az újságírók ellepték a motorhomeunk környékét, mert a csapat pedig bejelentette, hogy Seb lesz az aki a helyére kerül. Persze mindenki velük akart beszélni. Meghúzódtam a sarokban a díványon egy újabb pohár teával. Vártam, vártam, amikor Mark csatlakozott hozzám.

- Te is jössz a mi csapatunkba?

- Az még nem biztos. Spaban fog eldőlni elvileg. –csak somolygott rajtam.- Ugye nem azon nevetsz, hogy hasonlítok egy film hősre? Mármint ami a hangomat illeti?

- De.- eddig tartott a kemény Mark Webber figura.

- Mocsok!- vágtam hozzá egy díszpárnát, amit a hátam mögött tartottam. Nos igen megint hozom a formámat.