Száguldó élet

35. fejezet

Szünet után

Valenciai futam előtt járunk. Pontosabban már a helyszínen vagyunk. A nyári szünetünk gyorsan el telt. Finnországba megismertem a szüleit és a testvéreit aki baromi kedvesek voltak velem. Nagyon meglepődtem. Szerda délután van és a pályán tartózkodunk.

- Ez mire való?- kérdeztem Sebet mivel találtunk pár ütő szerűséget. Olyan volt, mint amilyet a jégkorongban használnak, csak kicsit kisebbek.

- Floorball ütők .- jelentette be Heikki és átölelte a derekamat.-

Játszunk!

- Csak hárman vagyunk…- vélekedett Sebi. Ebben igaza volt.

- Szólok a fiúknak.- vigyorgott Heikki és eltűnt.

- Átvette a stílusodat.- vont fancsali képet a német, mire elnevettem magam. Alig 10 perc múlva megjelent Kimi, Felipe, Fernando, Mark, Giancarlo, Robert és a barátnője Isabel Theissen. Sorba körénk gyűltek és összeszámoltam mennyien is vagyunk. Az eredmény 10 és így két darab 5 fős csapatott tudunk alakítani. A fiúk el is döntötték, hogy ki-kivel fog játszani. Odaléptem a lány mellé.

- Szia! Natalien González vagyok. Seb személyi titkára.- nyújtottam kezet neki.

- Isa Theissen. Újságíró vagyok.

- Az szép munka.- közben a fiúk kialakították egy pályát a placcon. Kapuval meg mindennel.

- Nagyon flúgosak. – nevetett a lány. Szőke hosszú haja csak úgy lebegett a szél miatt. Az én barna loboncom sose ilyen szép. Na mindegy, nekem ez jutott.

- Ugye játszol te is?-kérdeztem tőle boci szemekkel.

- Persze.- és már a pályán állt ütővel a kezében.- Kihez tartozzunk?

- Nos Drágám- közelebb lépett Robert hozzá.- Te és Naty Giancarloval, Markkal és Felipével lesztek egy csapatban.

- Rendben. De úgy is legyőzzünk!- húzta ki magát büszkén Isa.

- Fogadjunk?- kiabálta Ferni miközben az ütővel szórakozott.

- Hányszor is győztelek már le?- szóltam vissza én. Nem válaszolt semmit se. Nos érzékeny pontra tapintottam. Isa-ra pillantottam aki csak eltátogott két szót: „Férfi önérzett!” Ez tényleg így van. Elkezdtünk játszani. Azt hittem könnyű lesz, de tévedtem. A kis fehér labdát eltalálni művészet. Így hamarabb vágtam valamelyik fiút lábon. Körülbelül háromnegyed órája rohangáltunk, mint a mérgezett egér amikor megszólalt Kimi.

- Naty téged felbéreltek.

- Hogy érted?- kérdeztem tőle elég értetlenül.

- Állandóan sípcsonton vágsz. Véletlenül nem Heikkinek vagy Sebinek dolgozol, hogy kevesebb ellenfelük legyen a hétvégén?

- Ne hogy ezt gondolod.- szólt közbe Heikki.- Pár zúzódást szereztem a közre működése miatt.

- Engem pedig bordán sózott.- vágott fájdalmas arcot Seb.

- Az én voltam.- vigyorgott Isa és egy oldalazó lépést tett Mark mögé, mivel Seb meg akarta csikizni. Végül nem sikerült neki. Rengeteget nevettünk ezen a délutánon. A fiúk próbáltak mutatványozni, de persze nem sikerült nekik. Isaval pedig megtaláltuk a közös hangot. Este Heikkinek el kellett mennie egy szponzori rendezvényre én pedig egyedül maradtam.  Sétálni indultam amikor megszólalt a mobilom.

- González?- szóltam bele spanyolul.

- Szia! Itt Alvaro.

- De jó hallani a hangod. Mizus?- kérdeztem miközben elindultam lefelé a lépcsőn.

- Holnap Martinez úr találkozni szeretne veled. Tudod egy futamos szerződést is alá kellene írnod. Utána ha még lenne időd mehetnél pár kört mehetnél a pályán.

- Melyiken? Tudod két pályája van a városnak.- szemétkedtem.

- Most inkább nem válaszolok. Reggel nyolckor érted megyek jó?

- Inkább találkozzunk az étterem előtt. Ahol szoktunk.– halkabban beszéltem, mert megjelent Fernando és Isa.

- Vagy féltékeny a barátod vagy nem tudja még, hogy mi a szitu.- vélekedett diplomatikusan.

- Fogalmazzunk úgy, hogy mind kettő. Most le kell tennem. Akkor holnap.

- Légy jó Picúr és vigyázz magadra.- ezzel vonalat bontott. Kínomban a fejemet a falba vertem. Alvaro mindig tudja hogy hülyeséget csinálok. Újra megpróbálkoztam azzal, hogy kiverem a hülyeséget a fejemből, de valami puhának ütközöttem. Ijedten néztem körül és rájöttem, hogy az előbb említett személyek fognak közre.

- Jól vagy Kislány?- érdeklődött Ferni.

- Persze.- bólogattam.- Csak akadt egy kis problémám.

- Segítsünk?- nézett rám Isa. Olyan volt, mintha a fejemből próbálna olvasni.

- Ezt nekem kell elintéznem.- Ferni felé fordultam- Nos nem akarod a győzteseket meghívni egy kis édességre?

- Végül is megígértem.- vállat vont.- Mit kértek akkor?

- Fagyit!- válaszoltuk egyszerre.

Ezzel elvonultunk az étterembe. Rengeteget dumáltunk és nevettünk. A rádióban halk spanyol zene ment. Felismert rögtön, hogy melyik együttes. Ők az El Canto Del Loco. Ők a kedvenceim, de ezt említettem már. Halkan dúdoltam a dalt. Erre kinevettek.

- Jól van na. Szeretem ezt a zenekart.- kicsit zavarba jöttem.

- Mióta vagytok együtt Heikkivel?- kérdezte Isa miközben az ajándék cseresznyét falatozta el.

- Hú…A Spanyol Nagydíj hétvégéjén találkoztunk először, majd a török futam előtt randiztunk. Végül is azóta kisebb megszakításokkal együtt vagyunk.

Fernando nagyot sóhajtott.

- Azt vettem észre, hogy Heikki boldog.- vélekedett Isa.

- De Robert is az.- szólt közbe Ferni.

- Que somos ángeles que caímos desde el cielo.- kotyogtam közbe. Ferni elkezdett nevetni.

- Ja azok vagytok.- Szegény Isa elég furán pillogott ránk. Ezek szerint nem tud spanyolul.

- Azt mondtam, hogy „angyalok vagyunk akik  lepottyantak az égből”.

- Ez igaz. Angyalok vagyunk.- mosolygott ő is. Ránéztem az órámra.

- Bocsássatok meg, de én megyek és lefekszek. Holnap lesz egy- két dolgom mielőtt a pályára megyünk.

- Rendben. Majd még találkozzunk.- mondták szinte egyszerre.

Felmentem a szobámba. Pontosabban a Heikki szobájába. Csak addig amíg vissza nem ér. Ledőltem az ágy szélére és bekapcsoltam a tv-t. Ismét a repülőgép szerencsétlenségről volt szó. Szörnyű ami történt. Az összes csapat összes alkalmazottja fekete karszalagot fog viselni a hétvégén. Egy idő után azonban elaludtam.