Száguldó élet

38. fejezet

Elkezdődik minden

Túl vagyunk a versenyen is. Felipe nyert. Mondjuk azt, hogy Isten visszaadta neki azt amit a Hungaroringen elvett tőle. Hamilton második, Robert lett a harmadik. Heikki nem sokkal mögötte futott be a negyedik helyen, míg Seb a hatodik lett. Újabb pontszerzést hozott össze a csapatnak. Mindenki büszke rá.  Miután Heikki elintézte az összes kötelességet együtt indultunk el Coppetbe. Éjszka érkeztünk meg a házhoz. Tudtam, hogy most el kellene neki mondanom azt amit a jövő hétvégén fogok csinálni, de nem volt hozzá erőm. Szó szerint levett a lábamról a fáradság. Reggel motozásra ébredtem. Ahogy kinyitottam a szemem nem láttam semmit. Megpróbáltam felülni, de ezzel csak azt értem el, hogy megszédültem. Magamra csavartam a takarót amikor stabil lábakon tudtam már állni és kitotyogtam a nappaliba. Heikki éppen a bőröndjét húzta be, mert elkészült.

- Szia Kicsim.- közelebb lépett és puszit nyomott a homlokomra.- Bocsi nem akartalak felébreszteni, de két óra múlva indul a gépem és már így is késében vagyok.  Akkor tényleg nem jössz velem?

- Nem, de mondanom kell valamit…-kezdtem volna el. Végre rászánom magam erre megszólalta mobilja.

- Bocsi, de ezt fel kell vennem.- nézett rám nagyon szomorúan. Csak bólintottam. Ő felvette míg én leroskadtam a kanapé karfájára. Szerencsétlen vagyok. Ismét. 5 perc múlva Heikki úgy tört be a szobába, mint valami őrült. Felkapta a táskáját és odalépet elém.

- Sajnálom.- simogatta meg az arcomat majd megcsókolt. Mire észbe kaptam egyedül voltam. Ezt nevezem angolos távozásnak. Utolsó esélyem is elszállt, hogy személyesen elmondjam neki azt ami befog következni nem sokára.

***

Már csütörtök délelőtt van és Sebastiannal a misano-i box utcában sétálgattunk.  Nem olyan, mint az F1. Sokkal szabadabb és vidámabb.  Kivételesen szoknyát vettem fel és egy fehér pántos tunikát. Nem éppen olyan vagyok, mint egy versenyző, de kit érdekel.

- Merre van a csapatod?- kérdezte Seb kedvesen. Most ő csinálja ugyan azt, amit én szoktam. Támogat.

- Mindjárt ott leszünk.- mutattam a kék kamionok felé. Szépen megérkeztünk és a garázs rész felé vettük az irányt. Az összes szerelő és versenyző itt volt. Alvaro nagyba magyarázott valamit Angellonak. Nem vett észre, így odaléptem mögé. Igaz pipiskedmen kellett, de a fülébe súgtam.

- Na ne mond farkas koma.- szegény cseppet megijedt és lesápadt. Megtartották a nagy bemutatkozást. Megismerhettem a 125-ös csapat tagjait. A 2007-es világbajnokot Talmácsi Gábort és a másik két társát Sergio Gadeat és Pere Tutusaust. Ők kedvesen fogadtak, de már a 250-es csapatból Hector Faubel nem. Azonban ő nem érdekel. Gerinctelen módszerekkel akarta tavaly megszerezni a bajnoki címet, az ne tegyen nekem szívességet azzal, hogy örömmel fogadjon. Tettünk egy kört a pályán is gyalog. Alvaro elmagyarázta, hogy melyik kanyart hogy vegyem be. Igaz estére cseppet zsongott a fejem a sok információtól, de boldogan feküdtem le aludni.

Pénteken először ültem motorra. Délelőtt túl estem egy szabadedzésen ahol sajna még túlon túl voltam a 107%-os időszabályon. Dühöngve vonultam el ebédelni. Szegény Sebi hiába beszélt nekem nem figyeltem rá.

- Hát végre meg vagytok.- szólalt meg az ajtóban Alvaro.

- Igen, de én feladom. Beszélj vele te. – állt fel az asztaltól Sebastian. Senki se mondta, hogy könnyű velem bánni. Ő kiment, míg Alvaro elfoglalta a helyét. Csak ült és nézet. Végül én adtam fel és megszólaltam.

- Mond el a biztató dumádat.

- Ha szeretnéd?- nagy levegőt vett és folytatta.- Nem sokkal vagy elmaradva a határtól.

- De a csapat?

- Nem vár el tőled nagy csodát. A tavalyi motorommal mész és párszor eldobtam tavaly a vasat. Az a feladatod, hogy koncentrálj és kész.- fejezte be.

- Már megint agytúrkázként viselkedsz. –húztam a számat egy aprócska kis mosolyra.

- Tudom, de így legalább hatásos vagyok. Ebédelj nyugodtan.- simogatta meg az arcomat majd lelépett. Igaza van, tudok én ha akarok. Délután az időmérő jól sikerült. 18. helyre tudtam kvalifikálni magam így elsőre. Volt még egy sajtótájékoztató majd visszatértünk a szálódába. Egyedül voltam a szobába, mert Seb várost nézett. Erőt vettem magamon és felhívtam Heikkit. A hangpostája kapcsolt, de így is rábeszéltem.

- Szia Kicsim! Nem beszéltünk a héten, de meg is van az oka, hogy miért. Misanoba vagyok a motogp versenyen. Nem nézőként, ha nem versenyzőként. Tudom nem mondtam el. El akartam, de nem tudtam. Az Aspar csapat tagja vagyok. Alvaro segített nekem. Kérlek ne utáld emiatt. Ha haza mész a nappaliban az asztalon megtalálod a repülő és a belépő jegyedet. Kérlek gyere majd ide! Szeretlek.- fejeztem be a beszélgetést a hangpostával.

***

Vasárnap 11:50 van. Kint vagyunk már a rajtrácson. A 15 rajthelyet foglalom el. Seb az esernyő tartóm. Kezdek izgulni ami enyhe szédülés jelez.

- Jól vagy?-kérdezte a német. Bólintottam csak. Oldalra pillantottam és megláttam Heikkit Mark Webber társaságában. A finn baromi dühös volt.- Heikki…- szólaltam meg azért, de ő megrázta a fejét és elment. Leakartam szállni a motorról, de megszólalt a csengő. El kell indulni a felvezető körre. Én azonban nem igen akartam engedelmeskedni.

- Naty ülj már vissza!- szólt rám Angello és így már kénytelen voltam engedelmeskedni. A rajtott nem szúrtam el, de az első kanyarban visszaestem a 18-dik helyre. Derekasan küzdöttem és a kör végén már eggyel előrébb kerültem. Teltek a körök és szoros csatákat vívtam az ellenfelekkel. Azonban nyolc körrel a vége előtt valami történt. A kigyorsításban elcsúszott a motor. Hasra vágódtam és a gép alatt marad a lábam. Addig nem volt semmi baj amíg meg nem álltam a kavicságyba. Iszonyatos fájdalom hasított a bal lábamba. Felakartam állni, de nem sikerült. A fájdalom még erősebb lett és nem bírtam tovább. Zokogtam. Már a sisakot is levettem amikor megérkeztek az orvosok. Két férfi megemelt és felraktak egy hordágyra. Tudtam újabb találkám lesz Dr. Costával egy lábtörés miatt. Mire elértük a kórházat lenyugodtam bár a fájdalom ugyan akkora volt.

- Nyugalom hölgyem azonnal itt lesz az orvos.- nyugtatott a nővér. Csak  bólintottam. Az agyam zakatolt. Semmi jót se jelentett az arc kifejezése. Utál és ez már a szeméből is látszódott. A vizsgálatot némán tűrtem aminek a végén közölte a doktor, hogy négy hétig gipszet fogok viselni. Miután megkaptam a fehér csizmámat,két mankót és egy tolókocsit egyedül indultam vissza a csapathoz. Fél úton azonban összefutottam Sebastiannal és Markkal. Siettek, hát ha tudnak segíteni.

- Utálom magam.- suttogtam Sebi fülébe. Vigasztalóan simogatta a hátamat, majd puszit nyomott a homlokomra. Tönkre vágtam az életemet és most építhetem újra.