48. fejezet
Az összeesküvők

Szerda délután van és Szingapúrban vagyunk. Pontosabban Isa fürdőszobájába zárkóztam be.Megbántam már mindent. A vásárlástól kezdve azt, hogy igent mondta Sebinek. Miért is vagyok a fürdőben? Jobb ötletem nem akadt, mivel a bejárati ajtón nem jutnék ki, mert Isa az utamat állná. Kopogtak.
- Naty gyere ki.
- Nem megyek.- duzzogtam.
- Miért makacskodsz? Jót szórakozzunk. Kérlek, kérlek gyere ki.-vette könyörgőre a figurát. De olyan szívszaggató kis kutya módon. Ezt utálom, mivel ezzel tudnak meggyőzni. Nagyot sóhajtvan az ajtóhoz léptem és beengedtem. Már nem volt menekvés. Isa könyörtelenül rám parancsolta a ruhát. Fél óráig igazgatta a hátamon a fűzős részt mire sikeresen kinyomta belőlem a szuszt. Míg ő is felöltözött akadt egy kis problémám. Nincs cipőm.
- Készen vagy?- lépett vissza a szobába Isa miközben a fülbevalóját rakta be fülébe.
- Tudom.
- Baj van?
- Ha azt bajnak nevezhetjük, hogy nincs cipőm akkor baj van.- fintorogtam egyet.
- Megtudjuk oldani.- lépett az utazó táskájához és elkezdett benne kotozni. Nem tudtam, hogy mit tervez, de amikor előkerül egy ezüstös színű torna cipő mindenre rájöttem.
- Imádlak! Mondtam már?-kérdeztem tőlev igyorogva.
- Nem, de ezt tudom jól.-vigyorgott és a kezembe nyomta a lábbeliket. Sikeresen felvettem őket amikor kopogtak az ajtó. Isa nyitotta ki és Robert és Sebastian álltak ott harcra készen.  Robert álla valahol a földszinten kötött ki amikor megpillantotta a barátnőjét ebbe a dögös cuccban. Sebi mosolyogva lépett mellém és puszit nyomott az arcomra.
- Szép vagy.
- Köszönöm.- éreztem, hogy kicsit elpirultam.- Indulhatunk?
- Persze.- vágták rá mind annyian.
Ezek után együtt sétáltunk le a bál terembe ahol már elég sokan ott voltak.  Láttam Fernandot Raquel-el, Kimit, Felipet Rafaval, Markot. Elfoglaltuk a nekünk kijelölt asztalt. Alig ültem le amikor Sebastian ott termedt mellettem. Kezét felém nyújtotta.
- Mit szeretnél?- néztem rá döbbenten.
- Táncolni.
- Elment a józan eszed.- morogtam és a kezeimet összefontam a mellkasom körül. Ebbe nem fog bele rángatni.
- Megigérted.- jutatta az eszembe a dolgot.
- Mert hülye voltam.- morogtam de már a táncparket felé sétáltunk. Végig táncoltunk egy keringő számot. Igaz csak jobbra balra lépkedtünk.  Azonban tök jól éreztünk magunkat. Elindultam vissza az asztalhoz, azonban Mark odalépett hozzám.
- Táncolunk? Ha elmész akkor nem sok ilyenre lesz példa.
- Rendben.- Adtam be a derekamat és visszasétáltam vele a táncparketre. - Csak szólok csárdáson kivül nem sokra mész velem.
- Kibírom.- eresztett meg egy sármos mosolyt. Elkezdtünk újra táncolni. Vele valahogy biztosabb lábon álltam, mert már forogtunk is. Igaz néha bokán rúgtam.
- Bocsáss meg.- motyogtam a sokadik esett után. Ekkor azonban megláttam valamit. Kimi, Sebastian és Fernando Heikkit körül állva nagyba beszélnek. Nem tudom miről lehet szó, de úgy néz ki, hogy a McLarenes vesztésre áll.  Megráztam a fejem és inkább az ausztrálla figyeltem. Mikor elhallgatott a zene Mark meghajolt előttem.
- Köszönöm.
- Öröm volt ezt megtenni.- valaki megkocogtatta a vállamat és Kimi állt ott.  Sunyin vigyorgott rám amitől rögtön tudtam, hogy mit akar.  Megragadtam a kezét és visszamentünk.
- Szívattok?- kérdeztem tőle vigyorogva.
- Nem, de lenne egy kérdésem. Mi lenne ha most mással táncolnál?- az arcán megjelent az a fél oldalas mosolya ami olyan aranyos.
- Kivel?- értetlen voltam. Azonban nem ő válaszolt.
- Velem.- szólalt meg Heikki. Mire észbe kaptam a kezem már Heikki tenyerében volt és Ketten voltunk. Tovább táncoltunk , de nem szólaltam meg. Régen voltunk már ilyen közel egymáshoz.
- És...Jól vagy?
- Igen jól vagyok.- néztem a szemébe.
- Azok után is?- sejtettem, hogy tudja. Sőt inkább biztos voltam benne, de nem mertem bevallani magamnak.  Isa és Sebi furán viselkedtek a kórházban amikor rákérdeztem a dologra és másnap a veszekedés.  Ez az igazság.
- Igen. Azok után is.
- Naty...?-kezdte el, de elharapta a mondatát. Érdeklődve pillantottam rá.
- Igen?- ezt a szót már sokadjára ismétlem meg.
- Sajnálom. Hülyén viselkedtem. Annyira hiányzol...
- Te is nekem. -suttogtam. Közelebb hajoltam hozzá.
- Szeretlek Natalien.- ettől teljesen elvesztettem a gondolataimat.
- Én is.- csókoltam meg. Nem érdekeltek, hogy mennyien látják ezt. Ezek szerint újra béke van köztünk. Közelebb húzódtam és a kezeimet a nyaka köré fontam. A fejemet a mellkasára helyeztem. így érezhettem a finom Hugo Boss-os parfümjét.
- Gyönyörű vagy.- suttogta a fülembe miközben végig simogatta a hátamat.
- Isa tehet róla.
- Sok mindenről ők tehetnek. A fiúk megfenyegettek. Aki nagyon fura volt az Sebastian.- halkan kuncogtam.- Nem vicces.
- De az.- néztem rá és megpusziltam.- Szerintem menjünk oda a többiekhez. Várnak ránk.
Odapillantott ő is az asztalhoz. A baráti seregünk ott állt és minket néztek mosolyogva. Meg fogta Heikki a kezemet és odasétáltunk. A hozzám két legközelebb álló személy Isa és Sebastian volt. A fiút nyakon vágtam, de Isa egy puszit kapott az arcára.
- Engem miért bántasz?-dörzsölte meg a buksiját a német fiú.
- Mert megérdemled.- nyújtottam ki a nyelvem. Mindenki a nevetés szélén állt. Heikki lelt az utolsó üres székre. Én pedig ha illik ha nem az ölébe ültem. Bár ebben az abroncsos ruhában nehéz művelet. A fejemet a mellkasára hajtottam.
- Ezek szerint szent a béke?- kérdezte Fernando mosolyogva. Heikkire pillantottam aki a homlokomra nyomott egy puszit és bólintott.
- Igen.  Szent a béke.
- Tudtam!!!-ujjongott szolídan Isa.
- Nektek köszönhetjük.- folytattam.
- Hamár ti nem voltatok képesek, hogy beszéljetek egymással, gondoltuk, hogy alakítunk mi.- magyarázta Kimi, miközben Heikki még mindig a hátamat simogatta.
- Torna cipőt viselsz?- tette fel ezt a kérdést Raqu. Erre reflexből mindenki a lábamat figyelte én pedig Isat. Kezdett egy kicsit vörösödni.
- Igen. Magas sarkúban nem igen tudtam volna ennyit táncolni.
- Nem akartok kicsit sétálni?- érdeklődött Isa.
- Az jó lenne, de ha észre veszik, hogy felszívódtunk...-kezdte el Heikki.
- Nyugalom. Kitalálunk valamit.- bíztatott minket Mark. Így felálltunk mind ketten a székről és indulni készültünk. Azonban még visszaléptem és Sebi arcára is nyomtam egy puszit.
- Szeretlek Tesó.- motyogtam a fülébe.
- Én is. Menj, mert már vár rád.
Ellibbentem. A szálódának volt egy óriási parkja és addig sétáltunk míg a sövények közt nem találtunk egy padot és kettesben lehettünk. Leültünk és újra közel húzódtam hozzá. A kezeit a derekam körül fonta és bele csókolt a nyakamba.
- Nélküled kifacsart voltam.- szólalt meg hosszú hallgatás után.- Nem tudtam, hogy mihez kezdjek... Egyszer úgy láttam jónak ha nem beszélek veled. Máskor meg még is, hogy megpróbálok kedves lenni. Amikor kiborultál nem tudtam mit feleljek. Összezavarodtam. vasárnap este újra beszélni akartam veled, de megtörtént a baj. Magamat hibáztattam, hogy miért nem beszéltem veled hamarabb. Ha megtettem volna már tudtam volna rád vigyázzni...
- Heikki nem a te hibád. Én miattam történt minden. Emlékszel?
- Muszály emlékezni? Nem lehetne úgy tenni, mint ha most ismertelek volna meg?- vigyorgott.
- Az nekem túl fájdalmas lenne.- nevettem el magam. A két kezével közre fogta az arcomat és puszit nyomott a homlokomra, az orromra és az ajkaimra. Ezt nem akartam, hogy abba hagyja, de kicst távolabb tolt magától és a szemembe nézett.
- Szeretnék még egy dolgot kérni.
- Mi lenne az?-kérdeztem értetlenül.
- Megszeretném ismerni Bautistát és megköszönni, hogy segített neked.- válasz gyanánt megcsókoltam. Visszakaptam azt amit elvesztettem és újra teljes vagyok.