62. fejezet

Barátkozás(1. rész)

A kínai futam után három nappal utaztunk Madridba. A város ugyan olyan hívogató a számomra, mint mindig. Azonban Apa már várt ránk a bejáratnál. Az arca kipirult volt és amikor megpillantott minket ragyogott is.

- Natalien! Heikki!-ölelt meg minket egyszerre. Kicsit furán pislogtak ránk az emberek, de nem zörget a helyzet.

- Jó újra látni Jorge.- üdvözölte a barátom is.

- Jobb ha megyünk, mert Bella kitekeri a nyakamat. Vacsorát készített és nem igen szeretné, hogy újra kelljen melegíteni.

- Anyu mindig ilyen.- csóváltam meg a fejem és elindultunk a kocsi felé. Apu rengeteg mindent kérdezett Heikkitől, akit nem zavarta. Sőt talán élvezte. Az F1-ről beszélgettek, hogy milyen érzés abban a szűk kis pilóta fülkében elhelyezkedni és milyen az amikor 300-ról fékezel 90-re. Anyu nagyon boldog volt, hogy időben megérkeztünk. Vacsorára olasz tésztát csinált, mivel tudja, hogy a pilóták általában ezt eszik. Éjfél fele tértünk csak nyugovóra, mert rengeteget beszélgettünk, hogy mi történt velünk azóta, hogy találkoztunk. Reggel fél nyolc fele ébredtem fel. Heikki még mélyen alszik mellettem, így óvatosan kimásztam az ágyból és lementem a földszíntre. Anyu és Apu elmentek a piacra bevásárolni, ezért nyugodtan leültem a habos kávémmal a kanapéra és bekapcsoltam a tv-t. Pont a valenciai futamról adtak egy beharangozó műsort amikor megszólalt a mobilom.

- González!- mutatkoztam be kedvesen.

- Szia Nat. Itt Alvaro beszél.

Gondoltam, hogy ő az. Egyedül ő hív Nat-nak. A többiek megmaradtak a Naty-nál.

- Szia! Jól vagy?

- Igen. Sajnos világbajnok már nem lehetek.

- Tudom. Olvastam a híreket. – válaszoltam. Múlt hétvégén még esélye lett volna legyőzni az olasz Simoncellit, de úgy látszik ez nem sikerült. Szép a Vb második helye is.

- Mikor érkeztek?

- Holnap este. Van egy kis dolgom még és azt intézem el holnap délelőtt.

- Értem Picúr. Örülök, hogy itt leszel. Ráadásul a volt szerelőid is várnak. Angelo fog akkor szombat reggel kihozni benneteket a pályára.

- Ez aranyos és köszönöm.

- Most le kell tennem.  Légy jó.- ezzel vonalat bontott. A mobilt ledobtam magam mellé és gömgölyűre összehúzódtam. Kicsit fázok, de annyi eszem nincs, hogy elő vegyek egy plédet.  Heikki megjelent mellettem és egy puszit nyomot az arcomra.

- Hola.-köszöntem neki mosolyogva. Leült a kanapé túl oldalára és addig ficeregtem, míg a karjaiban nem voltam.

- Spanyolul még nem tudok.

- Én meg finnül. –váltottam angolra, hogy könnyedén eltudjunk csevegni. Puszit nyomott először a tarkómra majd megszólalt.

- Van egy ötletem. Itt lesz a téli szünet és te megtanítasz engem spanyolul, én pedig téged finnül.

- Benne vagyok.

Csütörtök délután elmentünk várost nézni. Szórakoztunk s az volt a legjobb, hogy senki se ismerte fel Heikkit. Péntek délelőtt magára hagytam Heikkit a szüleimmel. Beszélgetni tudnak, majd mivel Anya és Apa önszorgalomból  megtanultak angolul. Ebéd után értem vissza és mindenkit a nappaliban találtam.

- Sziasztok. Miről folyik a csevely?- ültem le a fotel karfájára ahol Heikki ült.

- A múltról.- mosolygott rám Anya.

- Verekedtél egy versenyen? –tért a lényegre Heikki.

- Egyetlen egyszer. Kicsit túl reagáltam azt a dolgot, hogy kiütött a versenyből.- vontam vállat. Most már tudom, hogy miről beszéltek. Pontosabban kiről…Hát rólam.

- Ki is volt az áldozatod?-kérdezte Apu nosztalgikus hangnemben.

- Sergio. Sergio Gadea.- feletem kedvesen. Heikkinek ekkor eshetett le valami fontos információ mert fura nyikkanó hangot adott ki.- Gond van?

- Nem csak eszembe jutott valami. Sergio Gadea az a Sergio Gadea aki az Aspar Team tagja?

- Pontosan.

Délután hatkor indult a gépünk. Most Anya is kijött velünk és addig nyüstölt míg megígértem neki, hogy a Brazil Nagydíj után is benézünk hozzájuk. A repülő út unalmas volt, de legalább kicsit pihenhettünk. Valencia se hazudtólta meg ön magát. Sose alszik és most minden második ember Repsol Hondás, Marbolo Ducatis, Fiat Yamahas felsőt visel. Persze a híres neves 46-os se maradhat el ami Valentoni Rossi rajtszáma.

- Ez rohadt jó.- Fakadt ki Heikki. Mosolyogva közelebb bújtam és a szálódánkhoz sétáltunk. Amint kiderült, hogy a pilóták is itt laknak a hétvége folyamán, de senkivel se találkoztunk. Pontosabban Marco Simoncellit láttam távolról, mivel az óriási sérójával feltűnő. Éjszaka nem sokat aludtam mivel azon gondolkoztam, hogy mi lesz holnap. A két legfontosabb személy az életemben most először fog találkozni. Reggel gyors készülődés után farmert és egy szürke kapucnis felsőt vettem fel. Heikki fekete farmer és pulóvert vett fel, mivel kicsit hűvősebb az idő a szokotnál.

- Indulhatunk?-  lépet mellém.

- Persze. Angelo már vár minket.

Igazam volt, mert a srác ott volt a parkolóban. Amikor meglátott engem az arca kivirult és mosolygott.

- Szia KisLány! Jó újra látni téged.

- Köszönöm. Angelo bemutatom Heikki Kovalainent. Heikki ő Angelo a volt főmérnököm.

- Örvendek.-fogot kezet a két srác.

- Most pedig nyomás a pálya, mivel már motorokat akarok nézni.- dünnyögtem.

Két férfi sokat mondóan összenéztek és már indultak is a kocsihoz. Alig fél órával később már a paddocok bejáratánál álltunk. Ugyan olyan nyüzsi fogadott minket, mint az F1-ben is van.

- Az Asparhoz jöttök?- nézett rám Angelo.

- Szerintem először szét nézzünk erre.- tájékoztattam a férfit.

- Rendben. Akkor később találkozzunk.

Egyedül hagyott minket és így kényelmes sétára indultunk. Láttuk az amerikai Nicky Haydent ahogy a mérnökének magyarázta a dolgait. Valentino Rossi mellettünk rollerezett el. Casey Stonert pedig robogóval láttuk közlekedni. Arra döntöttünk, hogy ideje meglátogatni a vendéglátóinkat.

- Itt minden rendben lesz.- biztattam Heikkit.

- Nem félek.

- Annyira.

A boxba belépve ismerős személyekbe botlottunk. Talmácsi Gábor volt az és a menedzsere Stefano Favaro. Talma megölelt majd kaptam két puszit is tőle, majd megmutatta azt az irányt ahol a spanyol barátomat találom. Alvaro éppen a csapatfőnökével beszélgetett, de amolyan kézzel lábbal való kommunikációval. Martinez úr észre vett hamarabb és már azon mosolygott, hogy Alv nem. Szépen a háta mögé osontam és eltakartam a szemét.

- Na ki van itt?-suttogtam a fülébe.

Azonnal megfordult és megölelt. A lábam nem érte a földet, de a szeretete jól esik. Azt hiszem pár bordámat el is törte azonban nem érdekel.

- Nat! Végre itt vagy. Annyira örülök.- lelkendezett.

- Bemutatlak a szerelmemnek.

- Rendben.- együtt sétáltunk oda Heikkihez aki a sarokban húzódott meg és a kék 125-ös gépet figyelte. Amikor látta, hogy közeledünk már minket figyelt.

- Heikki Kovalainen bemutatom Alvaro Bautistát. Alvaro Bautista ő Heikki Kovalainen.- csaptam meg a bemutatkozást. A két férfi kezet nyújtott egymás felé és ezt már jó jelnek vettem.

- Örvendek. Sokat hallottam már rólad.- kedveskedett Heikki.

- Ez viszont is igaz. Érdekelnek a motorok?

- Igen.

A két srác elvonultak a 19-es számú géphez és Alvaro lelkesen magyarázott a finnnek. Azt hiszem megértik egymást. Egyetlen probléma ami itt volt az, hogy Heikki féltékenykedet az elején. De ennek már vége. A MotoGp időmérőjét a palánknál néztük végig. Láttunk boldogságot, de szomorúságot is. Például a nyolcszoros világbajnok elesett és egy robogón hozták vissza a tartalék motorjához. Végül Casey Stoner szerezte meg a polet, Dani Pedrosa és Nicky Hayden előtt. A 250-es gyakorlást már a csapattal néztük a boxban. A tegnapi esős edzés után Batinak a 13 helyről kell előrébb jönnie. Ez szerencsére sikerült neki és hatodik helyről fog holnap rajtolni. Alvaro átöltözött, addig Heikki Talmával beszélgetett. Rendes srác a magyar és jól megértik egymást. Őt érdekli az F1, míg Heikkit a MotoGp. Tiszta sor.

- Nem ülsz fel az egyik gépre?-kérdezte Angelo.

- Nem igen lehet.- néztem fel rá.

- De lehet. Jorge megengedte.-válaszolta, majd Martinez úrra pillantottam aki csak bólintott. Boldogan vetem birtokba Alvaro gépét. Hamár választhatok akkor a legjobbat. Sokkal másabb volt, mint az amivel Misanoban versenyeztem. Pedig csak egy év van a két technika közt.

- Imádom.- szaladt ki a számon ez a mondat.

- Sejtettem.- most már Bati állt mellettem.- Vacsorázni itt fogunk a motorhomeba. Remélem ti is itt maradtok.

- Ha lehet?

- Persze. Mindenki vár benneteket.

A vacsorán mindenki jól érezte magát. Aki kért az kapot egy kis spanyol bort. Még a versenyzők is megengedhetek maguknak egy pohárkával. Ami viszont cseppett kínos volt, amikor Heikki megkérte a fiúkat, hogy meséljenek arról, hogy milyen voltam azon a bizonyos hétvégén. De azonban csak jókat hallottam magamról.

- Gyere sétáljunk.- sutogta Alvaro a fülembe. Heikkit is tájékoztattam arról, hogy elmegyünk. Bólintott és már Angelo szónoklatára figyelt. A kamionok közé jutottunk, hol akadt Batinak egy fura ötlete. Másszunk fel a tetejére, mivel nem zavarhat senki se. Volt egy hely ami magasabb volt a többinél és így hamar fel tudtunk mászni.

- Nos?-szólaltam meg.

- Nos?

- Véleményt szeretnék.

- Heikki rendes srácnak tűnik és megérdemel téged. Ne szúrd el az életed, mert nem találsz ennél jobbat.-felete tök komolyan.

- Nem fogom elszúrni. Hol van a te híres neves barátnőd?-ültem le úgy, hogy a lábam a semmibe lógott.

- Holnap érkezik majd. Csak nem kíváncsi vagy rá?

- Csak egy kicsit.- nvettem el magam. Ő is nevetett, majd helyet foglalt.

- Most hogy érzed magad azok után?

- Miután?- értetlenkedtem.

- A verseny után.

- Azt megbántam, hogy Heikkinek hazudtam, de magát az indulást nem. Ez volt az életem és így sikeresen lezártam azt a korszakot. A baleset után nem bírtam befejezetnek tekinteni. A boxolók is visszatérnek legalább egyszer a kiütésük után. Én is így voltam vele. Most már az a célom, hogy a RedBullhoz mehessek és boldog legyek.-fejeztem be a monológomat.

- Ez az én Natym.- karolta át a vállamat.

- Igen. Olyan vagyok, mint régen.

Kénytelenek voltunk lemászni és visszamenni a szálódába, mer holnap kemény napunk lesz. Alvaro versenyezni fog és pihennije kell.  Ráadásul én is fáradt vagyok.