65. fejezet

Utolsó buli

Más fél óra telt el a leintés óta és én itt ülök a boksz utca falán. A szurkolók még mindig kitartóak. Egyszerre harsogják Felipe nevét. Legszívesebben csatlakoznék hozzájuk, de milyen lenne az már, hogy Toro Rosso munkatársaként a Ferraris nevét kiabálnám. Javítanom kell a hibámat, már nem Toro Rossos vagyok, hanem RedBullos.

- Jó itt neked?

- Persze.- ült le mellém Mark. Már lecserélte az overálját a szponzori felsőjére és egy farmerre.

- Nos mi lesz jövőre?

- Mire gondolsz?-néztem rá miközben a lábamat lóbáltam a semmibe. Kicsit törpének éreztem magam mellette. Na jó nálam nem nehéz nagyobbnak lenni, de Mark túl tesz az összes barátomon. Magas és izmos is.

- RedBull Racing?

- Van egy rossz hírem…-lesápast.- Jövőre se szabadulsz meg tőlem.

- Te mocsok. Már azt hittem…- korholt le kedvesen.

- Sejtettem. Most mennem kell. Este buli?-ugrottam le a falról.

- Szerintem benézzünk.

- Rendben. Szia!

Sebastian a motorhomeban kezembe nyomta a kocsikulcsát és arra kért, hogy menjek vissza a szálódába. Enyhén szólva lekoptatott. Szép dolog mondhatom. Összeszedtem az összes cuccomat és szó nélkül bevágódtam a bérelt autóba. Sao Pauló belvárosa most dugul be amikor én is kocsiban ülök. Unalmasan araszoltam, amikor megcsörrent a mobilom.

- González?

- Szia! Sebi vagyok. Visszaértél már a szállódába?

- Képzeld nem. Akadt egy kis forgalmi akadályom.- hadartam morcosan.

- Akkor ha még a nap folyamán a szobádba leszel vár egy aprócska ajándék az ágyon. Légy jó. Találkozzunk később. –piff-paff lecsapta. Értetlenül pillogtam a mobilomra majd ledobtam az anyós ülésre.  Imádom ha rébuszokban kommunikálunk. Próbáljam megfejteni, hogy mire is gondol.  Negyed óra múlva szerencsémre már a szálóda mély garázsában parkoltam le és kutyagolhattam a tizedikre. A folyosók néptelenek voltak amin magam is csodálkoztam. Sose volt ilyen a három nap alatt. A szobámba belépve egy dobozt találtam az ágyon. Egész nagynak mondható, de amikor megnéztem mit is tartalmaz az állam leesett. Ez nem kaphatom Sebastiantól. Nem! Elő halásztam a telómat a zsebemből és tárcsáztam a barátomat.

- Miért csináltad ezt?- bukott ki belőlem egy értelmes kérdés köszönés helyett.

- Azt hittem örülni fogsz neki.- szomorúság hallatszódott a hangjából.

- De ez egy vagyon volt……-fogtam meg a kezembe a ruhát.

- Nem az én ajándékom.- nevette el magát.

- Tessék? Mit mondtál?- kérdeztem rá újra.

- Heikki ajándéka. Amúgy azt üzeni, hogy ő is jön a bulinkra csak előbb tiszteletét teszi a McLarennél. Most le kell tennem. Szió.

Már vidámabban kezdtem el készülődni. Egy csodaszép barna színű és virágmintás ruhát kaptam. Szerencsémre volt egy hasonló színű csizmám is amit nyugodtan felvehettem hozzá. Hajamat kisímitottam és enyhén kisminkeltem magam. Így egész jól néztem ki. A buli 21 óra után kezdődött egy helyi klubban. Mikor megérkeztem már pár ismerős is ott volt. Például Isa és Rafaella. Szónélkül lehuppantam melléjük.

 – Sziasztok Csajszik.

- Szia Naty. A pasik hol maradnak?- viccelődött a brazil lány.

- Heikki a McLarennel, míg Sebi felszívódott. –vontam vállatt.-És a te férjed? Isa és Rob hol van?

- Rob még a csapattal van.

- Felipe pedig italokat szervál.-mutatott a tömeg felé.

- Hogy viseli a vereséget?

- Jobban, mint vártam.- szólalt meg mögöttem az a személy akiről beszéltem. Lehelyezte a koktélokat a pultra majd ő is leült. Kicsit zavarba jöttem, hogy meghallotta miről beszélek, de Isa tekintetéből kitudtam olvasni, hogy nincs baj.

- Sajnálom Felipe ami történt. Neked szurkoltam.

- Köszi Naty, de túl teszem magam ezen. Ha nem gond most a feleségemmel táncolok egyett.

Így ketten maradtunk Isaval. Beszélgettünk, beszélgettünk de valahogy sose került szóba a munka. Így átvágni se tudom. Na mindegy. Rob is csatlakozott hozzánk, majd rabolta el a barátnőjét egy lassú számra való táncolásra. Így egyedül maradtam a koktélommal. Heikki se érkezet még meg, de Sebastian sem. Azt akarták, hogy magányos legyek? Hát, mint nem mondjak sikerült.

- Szabad egy táncra?-ismertem fel a barátom hangját.

- Persze.

Ana Jonhson We are című számára kezdtünk el mozogni. Nem szólaltam meg de ő se. Valahogy arra vártunk ki töri meg először a csendet.

- Gyönyörű vagy.

- Köszönöm Heikki.- néztem a szemébe.

- Akkor jövőre Melbourneben mi lesz?

- Ellenfelek leszünk. –vigyorogtam, aminek jutalma egy csók lett.

Így lett vége a 2008-as idényünknek. Többet kaptam mint amire számítottam. Szerelmes lettem és új barátokat szereztem. Bejártam a fél világot és ami a legfontosabb boldog vagyok.  Remélem örökre így marad.

Vége az 1. résznek!!!!