35. fejezet

Valenciában találkozzunk újra

Már augusztus vége van és Valenciában tartózkodunk. Alig három óra múlva kezdődik a harmadik szabadedzés és  én itt ücsörgök a boksz utca falán egyedül. Már megbántam, hogy eljöttem mivel senki se szól hozzám. Én vagyok „család” fekete báránya aki éppen most tért haza. Sebastiannal egyszer találkoztam amikor a lépcsőn úgy fordult, hogy majd nem letarolt. De egy szót se szólt.

- Szia Lizzy.-köszöntött Heikki. Ahogy felnéztem Kimi is vele volt. Végre valakik észre vettek Isan és Verán kívül.

- Sziasztok. De jó titeket újra látni.

- Téged még jobb.-foglalt helyett mellettem a Ferraris finn, majd a másik oldalamon a McLarenes.

- Hol voltál?-érdeklődött Heikki.

- Hosszú sztori.- vakartam meg a fejem búbját, de nagyon jól sejtem, hogy ezzel nem intézek el semmit se.

- Ráérünk még egy ideig.

- Bobby halálát akartam megbosszúlni. Kérlek ne vessetek meg emaitt.-vettem könyörgőre a figurát. Ellöktem magam a faltól és szembe fordultam velük. Értetlenséget tükrözött az arcuk, de folytattam a beszédet.- Bobby sokat jelentett a számomra és emiatt cselekedtem elég meggondolatlanul. Azt hittem, ha a gyilkossal teszem meg ugyan ezt jobb lesz. Azonban visszanyalt a fagyi. Megtámadtak és kórházba kerültem.-felhúztam a felsőmet és megmutattam a sebhelyemet ami elég szépen és gyorsan gyógyul.

- Lizzy nem ítélkezünk, mert mindenki hibázik.- motyogta Heikki.

- Azért se amiért Sebivel haragban vagytok.- folytatta Kimi.

- Ti mindenről tudtok?- tártam szét a karom kérdőn, mire az idősebb finn mosolyogni kezdett.  

- Barátok vagyunk.

Elnéztem a Toro Rosso boxa felé ahol éppen Sebastian ballagott át a vezérlőpulthoz. Mielőtt megláthatta volna, hogy figyelem elkaptam a tekintetemet és iszonyatosan bűntudat kezdett el gyötörni újra. A fiúk persze szó nélkül figyeltek.

- Beszélj vele.-kért Heikki.

- Utál…

- Dehogy utál! Szeret, te fa fejű.-fakadt ki Kimi marha hangosan. Olyan hirtelen jött ez a hangulat változása, hogy megijedtem tőle.

- Nem vagyok fa fejű. –morogtam durcisan. Nagy meglepetésemre Heikki odalépet hozzám és megölelt. Igazi baráti ölelés volt és nagyon jó érzés volt. Kimi is közelebb jött és bátorítás képen megsimogatta a hátamat. Az időmérőt a Mclaren-nél néztem meg Vera-val. Bati is itt van a helyszínen van csak most egy jachton tartózkodik a csapata többi tagjával. Sebastian megint a legjobbak közt végzett. Délután kicsit elmentem sétálni a városba, mert túl sok minden í mai napon. Ráadásul még nem mondtam el Isanak és Bosconak, hogy veszélyben vannak. Szemét húzás, de eddig még nem bírtam rá venni magam, hogy beavassam őket a „buliba”. Megcsörrent a mobilom és tudtam, hogy Veronica az. Megbeszéltük, hogy együtt vacsizunk és úgy tűnik lassan itt az ideje.

- Igen?

- 10 percet kapsz, hogy visszaérj.-hadarta Vera.

- És mi lesz ha kicsit kések?-érdeklődtem miközben már a szálóda felé irányoztam magam.

- Kikapsz. –elnevette magát.

- 5 perc és ott leszek.-nyugtattam meg.

- Rendben. Várunk.

Láss csodát öt perccel később tényleg az étterembe voltam és láttam, hogy Vera és Alvaro nagyon sussmorognak valamin. Halkan odasétáltam hozzájuk és csak Vera utolsó mondatát hallottam: „Lizzy nem tudhatja meg.”

- Mit nem tudhatok meg?-szólaltam meg. Rájuk hoztam a frászt mivel annyira meglepődtek, hogy majd nem leestek a székről.  Mind a ketten zavarban voltak.- Nica mit nem tudhatok meg?

- Nem érdekes.-mentegetőzött miközben az arca totál vörös lett. Lassan hasonlít Kimi verseny autójának a színére. Alvaro azonban ennél kicsit nyugodtabb és rutinosan terelte a szót más felé.

- Gyere ülj le.- húzta ki nekem a széket udvariasan. Inkább nem firtattam tovább a témát és a vacsorára koncentráltam. Úgy is rájövök ha baj van. Előbb- utóbb…Desszert után elindultam fel felé a szobámba amikor Alvaro utánam jött.

- Megígértem Verának, hogy nem mondom el neked a dolgot. De annyit megsúgok apukáddal van kapcsolatban.

- Apával?-értetlenkedtem.

- Igen. Szia.-kaptam egy puszit a homlokomra és eltűnt.

A lifthez mentem mert nem volt kedvem lépcsőzni. Nem figyeltem, hogy van- e bent valaki csak akkor amikor már becsukódott az ajtó. Sebastian nézett velem farkas szemet egy szó nélkül. Ezt nevezik kínos szituációnak.

- Szia.-ejtettem ki halkan ezt az egy szót, mire ő csak bólintott.

Nem akart beszélni velem és ez érthető. Alig haladtunk két emeletet amikor sötét lett és megállt a lift. Francba… Áram szünet van.

- Nem hiszem el.-szólalt meg Sebastian dühösen.

- Azért akadtál ki ennyire mert én is itt vagyok?-kérdeztem tőle nagyon halkan. Megdermedt és felém fordult.

- Ez marhaság. Nincs kedvem a szombat estémet egy liftbe tölteni.

Ekkor megszólalt a mobilom. Alvaro keres. Sebastianra meredtem miközben felvettem.

- Igen?

- Hol vagy?-érdeklődött izgatottan.

- A liftben. Mi történt?

- Áram szünet van…-erre megszakadt a vonal. Bemondta az unalmat a telóm. Leroskadtam a földre, és zsebre dugtam a kis szerkezetet.

- Nincs áram az egész épületben.

Ezek után jött a hosszas hallgatás. Pedig tudtuk ennél jobb alkalom nincs a beszélgetésre. Sebastian is leült a földre, majd körülbelül 30 perc múlva rám nézet.

- Jól vagy?

- Igen.-feleltem gyorsan.

- Miért csináltad?

- Nem tudom.-Nagyot sóhajtott. Most már őt figyeltem.

- Nem elégszek meg ezzel a válasszal.

- Tudom…Hiányzol. –suttogtam.

- Attól függetlenül nem kerestél.- most undok, de nagyon. Két választásom van. Szó nélkül tűrök, vagy képen törlöm. Inkább az elsőre szavaztam.

- Felvetted volna?

- Nem.-vallotta be őszintén.

- Akkor nincs miről beszélnünk.

- Van csak nem jött el még az ideje….-suttogta mire kinyílt a lift ajtó végre.