36. fejezet

Viták

Nem tudom miképpen jutott az eszembe ez a dolog. A liftből kiszabadulásom után egyenesen Isa szobájához rohantam mivel Bosco is itt van. Olyan hangosan verem az ajtót ahogy csak bírom. Meghozta a hatását, mert kitárult előttem az ajtó.

- Elment az eszed?

Isa az ágyon feküdt melegítőben, de most már kíváncsian figyelt. Bosco pedig az ajtónak támaszkodott. A döbbenetében elfelejtette becsukni. Megálltam a szoba közepén és kifakadtam.

- TITEKET IS MEGAKARNAK ÖLNI!!!

Meghozta a várt hatást ez a tény. Mindenki lesápadt és hulla csend volt. Bos elém lépett, de nem csukta be az ajtót. A tekintetéből sütött a düh és szerintem nem sok hiányzott, hogy megüssön.

- Mióta tudod?- nem válaszoltam.- MIÓTA TUDOD?

- A kórházban megjelent Pauli és közölte velem a dolgot.- suttogtam alig hallhatóan.

- MIÉRT NEM MONDTAD EL EDDIG?

- Nem tudtam.-nyögtem ki nagy nehezen mivel eddig még sose gondolkoztam el ezen. De tudtam ezzel csak olajat öntök a tűzre. Boscorelli iszonyat dühös volt. Sose láttam még ilyennek. Talán csak egyszer, de az nagyon régen volt…

- HA MÁR BAJBA KERÜLTÜNK VOLNA AKKOR SZÓLSZ? KÖSZI LISA KI VAGYOK VELE SEGÍTVE. ISA NEM TUDJA MEGVÉDENI MAGÁT EGY ILYEN SZEMÉLY ELLEN…

- Megtudom védeni magam.-szólt közbe az említett személy. Most fogtuk fel, hogy még is itt van köztünk.

-  NEM ÉRDEKEL! CSEPPET SE KÖNNYŰ AZ ÉLETÜNK ÉS MÉG EZ IS ITT VAN. MIT GONDOLTÁL LISA? EZT IS MEGTUDTAD VOLNA OLDANI EGYEDÜL?-ordította torka szakadtából. Ez már nálam is betette a kaput. Nem szoktam hozzá, hogy ilyen hangnemben beszéljenek velem.

-  ÉN MIATTAM IS HALT MEG BOBBY. EZT MINDENKI TUDJA, CSAK NEM MONDJA MEG!  EMELLETT TI IS VESZÉLYBEN VAGYTOK.!!! ELHIHETED NEM AKARTAM EZT! NEM ÉS KÉSZ. AZT KÍVÁNOM BÁRCSAK ÉN HALTAM VOLNA MEG AZON A NAPON. AKKOR MÁR KEVESEBB BAJ ÉRNE MINDENKIT.

- De akkor fájdalom maradna a szívünkben…-szólalt meg Isa sírva.

- Én csak fájdalmat tudok okozni. Itt a példa rá ez.- néztem a barátnőmre és nem sok hiányzott, hogy elsírjam magam én is.

- Takarodj innen Lisa!-szólt rám Bosco. Nem mozdultam.- MOST!

Rábírtam venni a lábam, hogy mozduljon meg és elrohantam. Legjobb lesz, ha összeszedem a cuccaimat és megkeresem a fejvadászt. Öljön meg akkor és most. A liftig jutottam ahol neki támaszkodtam a falnak. Behunytam a szemem és sírtam. Valaki megérintette a vállamat, de túl reagáltam a dolgot. Elkaptam a kezét, míg a másikkal a nyakát ragadtam meg. Ez az átka annak, hogy ilyen az életem.

- Nyugalom Kislány.- emelte fel a szabad kezét a férfi.

- Timo nagyon sajnálom.-azonnal elengedtem.

- Minden rendben? Hallottam a vitát és aggódtam…

- Szerintem a süket is hallott mindent. Amúgy minden rendben.-bólintottam és hátráltam egy lépést.

- Menj pihenj le, mert nagyon sápadt vagy.  Jó éjszakát.

A szobámhoz érve elő vettem a mágnes kártyámat és próbáltam bejutni az ajtón. Azonban nem sikerült. Eszetlenűl sípolt a szerkezet és nem engedett be. Még a 10-dk próbálkozásra sem. Az eddig is labilis idegrendszeremnek ez totál betett. Először ököllel vertem az ajtót majd meg is rúgdostam.

- Nem szabad.-ölelt át egy erős férfi. Nem Tudtam, hogy kilehet az de legalább megakadályozott abban, hogy kárt tegyek magamban. – Nyugalom Lizzy.

- Tudod a nevem?-kérdzetem miközben még mindig magam elé bámultam.

- Mindenki ismer. Adrian vagyok. Adrian Sutil.- most vettem szemügyre. Tényleg ő az. Eddig egyszer láttam miközben Sebastiannal dumált egy kamion árnyékában.

- Nem érdemlem meg, hogy törődj velem.

- Mindenkinek szüksége van a törődésre.- felállt majd csinált valamit a kártyával és kinyílt az ajtó.  Ezek után úri ember módjára betámogatott a szobába. Leültetett az ágyra. Kezembe nyomott egy pohár vizet is. Értetlenül néztem rá.

- Igyál egy kicsit.-megtettem, mint ha parancs lenne az egész. – Egyedül hagylak. De ha valami probléma akad itt lakok a szomszédban.

- Köszönök mindent.

- Semmiség.-egy puszit nyomott a homlokomra és egyedül hagyott.

Reggel összedobáltam a cuccaimat a táskámba és elhatározásra jutottam. Véghez viszem azt a dolgot amit este eltervezem. A fejvadász és én…tudja mindenki, hogy mi ennek a vége. A mély garázsban a kocsimhoz siettem amikor fékcsikorgásra lettem figyelmes és először megláttam Isat majd egy eszetlen autóst, aki itt akar versenyezni. Azonban a barátnőm nem vette észre mivel be volt dugva a füle és zenét hallgatott. Alig volt 5 méternyire tőlem és nem hagyhatom, hogy elüssék. Ledobtam a táskámat és futásnak eredtem. Földre rántottam a lányt és ekkor eszmélt fel. Kirántotta a füléből a madzagot és értetlenül nézet szét. Az autós meg se állt egyszerűen tovább hajtott.

- Lizzy minden rendben?- észre vette, hogy még mindig a földön fekszek. Iszonyatos fájdalmat érzek a sebhelyem körül. Tony mondta, hogy kerüljem a hirtelen mozdulatokat, de most már értem is, hogy miért.

- Persze…-hazudtam és próbáltam felállni.

- Köszönöm. Észre se vettem. Ha…ha te nem vagy itt….-nem fejezte be a mondtatott.

- Akkor rosszul jártál volna.-próbáltam viccesre venni a figurát, azonban eltűnt az arcáról a mosoly. Meglátta a táskámat.

- Mire készültél? Lisa mire készültél?-tett fel két kérdést, de mind a kettő ugyan az.

- Elmegyek…

- Hova?

- A fejvadászhoz.-rögtön kapcsolt, hogy mire gondolok.

- NEM! NEM ÉS NEM!!!!!!

- Isa…

- A  BARÁTOK KITARTANAK EGYMÁS MELLETT ÉS A PRÓBLÉMÁIKAT IS EGYÜTT OLDJÁK MEG. AKKOR IS HA AZ ÉLETÜK FOROG KOCKÁN!!!- úgy tűnik csak ilyen hangnemben lehet velem kommunikálni. Leguggolt hozzám és a szemembe nézett.- Ha elmész veled megyek és szerintem ezt nem igen szeretnéd. Megoldunk mindent. Bosco is még egy kicsit elpuffog magában, de rájön, hogy hülye volt.

- Köszönöm, hogy velem vagy.-megöleltük egymást.