44. fejezet
2010.01.09. 17:36
Várakozás ami nagyon érdekes
44. fejezet
Várakozás ami nagyon érdekes
Egy órája csitult le a kórház és minden kezd normális lenni. Isaval ücsörgök a váróban és kezd megnyugodni. A fejét a vállamra hajtja és nyugodtan lélegzik. Bár nagy segítséget nyújtott neki a gyógyszer amit az egyik nővér adott neki. A ruhája és a keze még véres és megállás nélkül azt bámulja.
- Gyere mossuk le. Jobb lesz ígérem.-suttogtam és segítettem felállni neki. Egy árva szó nélkül azt teszi amit mondok így kitámogattam a mosdóba. – Mosd meg a kezedet addig szerzek tiszta ruhát.
Bólintott és egyedül hagyhattam. Szóltam egy nővérnek, hogy mire lenne szükségem és az azonnal elrohant. Egyedül ácsorogtam a pult mellett amikor valaki megfogta a kezemet. Nem néztem rá, de egy nagy adag bátorságot merítettem ebből az egy gesztusból.
- Minden rendbe jön.
- Brendon ha tudnád hányszor hallottam ezt a mondatott ebben az évben és minden egyre rosszabb csak. Megtalált a fejvadász, meghalt a barátom, leszúrtak és most Bosco lebeg élet és halál közt.-hadartam el és teljes erővel bele vágtam a pult lapjába. Eddig nem fájt a kezem…most fog. Akár ki akár mit mond nagy szerepem van ebben. Én élek és emiatt van veszélyben mindenki. Remélem Sebastian jól van. Megjelent a nővérke és kaptam egy sima fekete felsőt és így visszamentem Isahoz. Emberi külsőt kell neki varázsolnom, igaz legszívesebben sírnék én is.
Az idő telik és még senki se adott nekünk hírt. A műtőből senki se jött ki csak mentek be. Swersky kapitány megérkezett. Nem tartózkodott a városban, de ahogy értesült az esetről azonnal elindult. Cruz hadnagyott azonnal elővette és egy üres kórteremben veszekedni kezdtek. Brendonnal némán figyeltük az eseményeket. Tudom, hogy még minket is elő fognak venni. Én kaptam a telefon hívást és velem jött Brendon úgy, hogy senkinek se szóltunk.
- Lizzy…-hallottam meg Isa harmat gyenge hangját a hátammögül. Ahogy megfordultam lesápadtam. Bosco édesanyja állt tőlem pár méternyire. Rose is zokogott. Az asszony nem ismerheti még a fia barátnőjét, de Isa fényképről már ismeri.
- Sajnálom.-szólaltam meg, mire a nő odalépett elém és felpofozott. Szó nélkül tűrtem.
- Te apád csábította át Európába a fiamat és azt mondta neki, hogy nem lesz veszélyben! Ehelyett itt fekszik és az életért közd!-ordított velem. Nem akartam sírni, de most már nem bírtam tovább. A könnycseppek végig gördültek az arcomon. Nagy nehezen megbírtam szólalni.
- Én nem akartam, hogy bele keveredjen. Jobban féltem őt és a barátnőjét.- már én álltam közel ahoz, hogy rosszul legyek így a rendőr srác megragadta a csuklómat és kivonszolt az udvarra. Ez volt a legjobb ötlete amit azóta tett, hogy megismertem. Leültem egy padra és sírtam némán. Brendon egy pohár vizet nyújtott felém.
- Sajnálom…
- Mit? Hogy felpofoztak?-morogtam miközben letöröltem a könnyeimet. Nincs kedvem a jó pofizáshoz.
- Ezt az egészet. Jobban is figyelhettem volna. Az én hibám.
- Ne játszd a mártírt.
- Veled megyek Európába.-nyögte be. Azt hittem csak képzelődök. Az dulakodásban megsérült a fejem vagy valami. Brendon eljön velem? És a munkája? Láthatta rajtam, hogy nem értem így folytatta.
- Swersky kapitány kérése.
- Brendon itt van a te életed. Egy embert már elszakítottam inenn. Téged nem foglak.
- Szívemhez nőttél…-suttogta nagyon halkan.
- Ne mondj ilyet!
- Tudom, hogy van barátod és ezért az érézeim inkább testvériek.-mosolygott rám és egy puszit nyomott az orrom hegyére.
Az idő telt és visszatértem a többiekhez. Az egyik nővér azt mondta, hogy max egy óra és vége lesz a műtétnek. Egyedül sétálgattam a folyosón és Sebastiant próbáltam felhívni. Tudom, hogy van egy-két óra eltérés a két kontinens közt, de hallani akarom a hangját. Azonban ki van kapcsolva.
- Fenében.-morogtam és a fejemet neki támasztottam. Azonban nem voltam sokáig egyedül, mert hatalmas erő a földre taszított.
- Cafk.-ismertem fel Cruz hangját és azonnal felpattantam. A hadnagy megakar verni ezt nagyon jól tudom. Nekem esett, de résen voltam. Elkaptam a kezét, kicsavartam és neki nyomtam a falnak. Azonban jó rendőr révén kiszabadult és most ismét a padlóra kerültem. Megütött, de letudtam rúgni magamról.Éreztem, hogy a szám felrepedt, de nem érdekelt. Most már rajtam volt a sor.
- Lizzy!-ordította Brendom.
- Cruz!-ez viszont már a kapitány volt. A következő pillanatban egy erős férfi megragadot a derekamnál fogva és elhúzott az átkozott nőszemélytől. A kapitány közénk állt így a hadnagy nem bírt újra megütni.
- Mi folyik itt?
- Ez a cafka tönkre teszi az életemet.-kiabálta Cruz.
- Mi van?-kérdeztem vissza hisztérikus hangnemben. Lemaradtam valamiről az tuti.
- Felfüggesztettek miattad.-az ordításunkra már mindenki körénk gyűlt. Alig fogtam fel valamit az egészből.
- Nem érdekel. Megérdemled!-erre megint nekem akart esni, de most már Brendon is inkább a hadnagyra figyelt. Elengedett és elrohantam a helyszínről. Bele ütköztem Isaba.
- Minden rendben? Vérzel.-állapította meg.
- Nem érdekes. Bosco?-érdeklődtem azonnal.
- Kihozták a műtőből.
A kórterembe csak egy rövid ideig engedtek be minket. Sejtettem, hogy nem lesz szép látvány, de erre nem lehet felkészülni. Bosco fél arca be volt kötve és a szájából egy nagy cső lógott ki. Hirtelen nem kaptam levegőt és azt láttam legjobbnak ha lelépek.
- Lizzy maradj…-szólalt meg Rose. Isa-ra pillantottam aki könnyes szemmel bólintott. Ez lesz a legjobb. Leültem mellé és csendesen figyeltem a barátomat. Éjszaka is itt maradhattunk és én voltam az egyetlen aki ébren volt. Az egyik fotelbe húztam össze magam és bámultam a fehér falat. Valaki azonban belépett a szobába. Azonnal a fegyveremet akartam elővenni, de felemelte a kezét.
- Nyugi Kislányom.
- Apa!-paatantam fel és azonnal a nyakába borultam. Itt van és ez a lényeg.
|