Szombat reggel van és hét ágra süt a nap. Ezt szeretem. Loris tegnap este küldött egy SMS-t, hogy meglepetése lesz. Hogy mi lehet az gőzöm sincs. A boksz utcában lófrálok és figyelem a pocsojákat. Talán eltűnik az edzésekre. Valaki hirtelen eltakarta a szememet és azt se tudtam köpjek-e vagy nyeljek.
- Alvaro?
- Nem talált.-engedett el a személy.
- Matt. Hogy kerülsz ide?
- Mi vagyunk a meglepetésed. Loris hívott meg minket.
- Itt van az egész család?-érdeklődtem mosolyogva.
- Igen. Itt van az egész család.
- De jó. Ez…ez annyira jó.-kerestem a szavakat, de ennél többre nem futotta.
- Nem lenne kedved jövő héten eljönni hozzánk?
- Sajna jelenésem van az olasz tv-nél. Tudod a szponzorok és a többi.- fintorogtam egy sort. – Érdekel a motorom?
- Persze.
Bemutattam Matt-nek a motoromat elejétől a végéig. Olyan tapasztalatokat mondtam el, amire az év folyamán jöttem rá, hogyan kell egyes kanyarból kijönni, hogy ha megcsúszik a gép stb. Beszéltem neki Mattia-ról is, akinek az egyik kezében van egy részleges bénulás, aminek a következménye, hogy teljes karból kell fékezni és nem az ujjaival.
- Ez nekem most hirtelen sok. –vakarta meg a tarkóját Matt, ahogy feltápászkodott a földről.
- Lorisnak még bonyolultabb dolga van. Elektronika stb.
- Jaj nekem. A lovakkal nincsenek ennyi macera.
- És azok nem is ragadnak meg.
- Mit csinálnak?-kérdezett vissza értetlenül.
- Megragadnak. Ennek általában a sebesség váltó az oka és versenyző katapultál a gépről. –mutogattam el a helyzetett.
-És te sokszor katapultálsz?
- Úgy két hetente egyszer.-nevettem el a dolgott.- Bocsi Matt, de el kell ugranom átöltözni.
- Rendben, akkor én átmegyek a Suzukihoz.
Fél órába telt, míg teljesen elkészültem. A frissen mosott hajam rakoncátlankodott. Miután végeztem átmentem Lorisékhoz, de mielőtt elértem volna őket Ben karon ragadott diszkréten és bevezettet egy kis irodába. Vagy is szerintem ez az ő pihenője lehet, mert nagyon otthonos és teli van valaki ruhájával. Amúgy meg ő is indul a hétvégén.
- Neked is szia.
- Van egy jó hírem Amy. A csapatfőnököm itt van és beszélni akar veled.- izgatottabb, mint jó magam. Fel kell fognom minden egyes szavát.
- Komolyan gondolod?
- Pontosan. Visszanézte az idény összes versenyét és referenciát kért rólad. Amy én már 90%, hogy bajnok vagyok és átjövök a SuperBike bajnokságba. Kell valaki a helyemre. Te jó lehetsz. 600 köbcentivel nyerted meg az eb-t. Itt is hasonló motorok vannak.
- Nyugalom.-próbáltam csendre inteni. Gondolkodnom kellene az égszerelmére. – Mikor akar velem találkozni?
- Ma este.
- Rendben. Edzés után még találkozzunk.-köszöntem el tőle és visszamentem a saját embereimhez. Annyi minden jár a fejemben, hogy szó szerint nehéz gondolkoznom, de főleg koncentrálnom. Hiába beszélt hozzám Gregor a mérnököm, minden második szavát fogtam fel csak. Hideg…csúszik…gumik… Ezzel baromi sokra megyek.
Elérkezett a tíz óra, ami azt jelentette, hogy elkezdődik a szabadedzésünk. Ahogy kigurultam a garázsból pont Alvaro mellé érkeztem. A sisak plexije még nem volt lehajtva így láthattam, ahogy mosolyog. Pár kört talán eltölthetek mögötte vagy talán előtte. Én értem először a boksz utca végéhez és így én megyek elől. Nem akart megelőzni, csak egyes kanyarokban mellém húzódott jelezve, hogy itt van. A második kört kezdtük el és itt már jobban húztam a gázt, attól, hogy a gumi hőmérséklete még nem tökeletes. A hármas kanyar kijöveténél a gépem megcsúszott és ledobott magáról. Nem tudtam mást csinálni, csak imádkozni. Minden nagyon gyorsan történt és az utolsó dolog, amire emlékszek egy hatalmas ütés a sisakomra. Elsőtétült a világ…
/Alvaro szemszögéből/
Az edzésünk elkezdődött és Jorge azt akarta, hogy azonnal pályára menjek. Kellenek az információk a motorról, hogy mit tud száraz pályán. Szépen lassan gurulok a boksz utcában betartva a sebesség korlátozást és messziről megláttam, ahogy Amy kigurul a garázsukból. Feltünű ez a világoskék motor. Mellé érve jeleztem, hogy mi lenne, ha kicsit játszanánk. Ez még nem tétre megy, így egy-két kört feláldozhatok a szórakozásom érdekében. A kjáratnál előre engedtem és figyeltem a stílusát. Egy-két kanyarban hagytam, hogy mellé sodródjak így jeleztem, hogy nem tűntem el mellőle. A célegyenesbe érve a csapatom tagjai mutogatták, hogy térjek észhez. Nyugalom fiúk csak még egy kör.
A harmadik kanyarban az események felpörögtek. Amy Aprilliája megcsúszott és lelökte magáról és a barátnőm hatalmas erővel az aszfaltba csapódott. Éppen kitudtam kerülni, hogy ne menjek átrajta vagy a motorján. A sebességemet lecsökkentettem és visszanéztem. Nem mozdult…Elájulhatott. Megakarom nézni, de nem lehet. A csapatomhoz hajtottam azonnal és fityet hányam a megbeszélt dolgokra. Leszállva a motorról döbbenten meredtem a tv képernyőjére. Amy, még mindig mozdulatlanul fekszik a földön, de már orvosok is vannak körülötte. Oda akarok én is menni. Vele akarok lenni. A kesztyűmet lerángattam magamról, amikor a főnök hozzám sietett.
- Mit csinálsz Alvaro?
- Vele akarok lenni. Ott akarok lenni.
- Alvaro Figyelj rám.-ragadta meg a vállamat és nem engedte, hogy elmenjek. Most az egyszer pokolra kívánok mindent és mindenkit.- Nem tudsz rajta segíteni. Remek orvosok vannak itt és figyelnek rá. Ő se szeretné, hogy ezért áldozd fel az idényedet. Kérlek Alavaro! Ülj vissza a motorra.
Igaza van. Nehezem. De rászántam magam az újra kezdésre. Az időmérő előtt be akartam menni a kórházba, de nem engedtek el. Féltek, hogy nem megyek vissza. Most a kamionok mögött ücsörgök és próbálok kapcsolatot teremteni a külvilággal. Ingrid bent van a kórházban, de hiába hívom nem veszi fel. A gyomrom akkora, mint egy borsószem és félek. Félek, hogy komoly probléma van és nem lehetek ott. Újra megpróbáltam felhívni az „anyósomat”, de semmi.
- Fene egye meg!-szitkozódtam hangosan.
- Alvaro jól vagy?-szólalt meg Valentino nem messze tőlem. Nem vagyok hajlamos a düh kitörésekre, de ebben a várakozásban már nem tudom türtőztetni magam.
- Nincs semmi se jól. Nem tudok semmit Amyről. Semmit!
- Nyugalom. Amy erős lány.-veregette meg a vállamat együtt érzően.
- De…de….-elegem van. Az arcomat a két tenyerembe temettem és várom, hogy valami legyen. Kapjak valami információt akár a csapatától vagy Loristól.
- Amy túl élt egy autóbalesetet és ezt is túl fogja.
- Én azt utálom, hogy nem lehetek vele.-morogtam a fogaim közt.
- Szereted ugye?
- Az életemnél is jobban.- néztem az olasz legendára.
- És ő ezt tudja?
- Így szó szerint nem.-ráztam meg a fejemet és a betont kezdtem el bámulni.
- Ha bemész hozzá ezt jobb, ha elmondod neki. Most megyek Alvaro. Majd még beszélünk.
Újra egyedül maradtam és megpróbáltam a telefont újra, de semmi. Visszamentem a csapatomhoz, hogy megpróbáljak az edzésre koncentrálni…Sikertelenül… Az időmérőn csak a 6 pozíciót tudtam megszerezni, de talán ez jobb a semminél. A pole-t Simoncelli szerezte meg. Nem érdekel. Fél hat is elmúlt, amikor végre elszabadultam a pályáról és első utam a kórházba vezetett. Ingrid a folyosón ücsörgött egyedül és bámult maga elé. Csenedesen leültem mellé és megszorítottam a kezét.
- Mit mondtak?-érdeklődtem hallkan.
- Koponyasérülése nagy valószínűséggel nincs, de még akkor is eszméletlen volt, amikor behozták. Eltört a jobb csuklója és van egy bokaficama. Most biztos ami biztos alapon altatják.
- Bemehetünk hozzá?
- Azt hiszem igen.
Az orvos tényleg beengedett minket a kórterembe. Amy ott feküdt az egyik ágyon. Itt maradhatunk vele, így közelebb húztam egy széket az ágya mellé, és elhatároztam nem vagyok hajlandó elmozdulni innen.
Az idő nagyon lassan telik és Amy még mindig nem ébredt fel. Az orvos szerint ez természetes, de engem ez baromira idegesít. Az emberek felváltva jelentek meg a helységben. Mindenki Amy állapota miatt jött. Adriana, Mattia, Hector és Tonio mind aggódnak érte.
- Alvaro vissza kellene menned a szálódába.-érintette meg a vállamat Adriana.- Itt alszol el.
- Nem én itt maradok.-hajtogattam, bár a fáradtságtól kettőt láttam.
- Felhívlak ha felébred, de muszáj lesz pihenned. Kérlek a kedvemért. Kérlek…-győzködött még mindig és beláttam igaza van. Éppen feltápászkodtam a székről, amikor Amy köhögni kezdett. Magától felébredt. Éretlenül pislog körbe. Majd ránk nézett.
- Hol vagyok?-hagyta el a száját egy sokat mondó kérdés.
A doktort azonnal behívtuk és kérdezgetni kezdte a barátnőmet.
- Tudja mi történt magával?
- A körülményeket látva valami rossz.- vágott vissza Amy makacsul.
- Milyen nap van?
- Tudtommal szerda.-vont vállatt Amy.
- Biztos benne?
- Igen.-bólogatott.
- Amy vasárnap hajnal van. A harmadik szabadedzésen elestél. Hatalmas ütés érte a fejedet és nagyon sokáig eszméletlen voltál.-mondtam el neki az igazat.
Láttam rajta, hogy kezd eluralkodni rajta a kétségbe esés. A szeme megtalt könnyel és elkezdte a fejét rázni.
- Nem emlékszek semmire. Semmire.-fakadt sírva.
- Nyugalom Kicsim.- ültem le mellé és próbáltam megvígasztalni.
AJÁNLOM AZ OLDALT
