Október 25-e van vasárnap és a párás, napsütéses Malajziában tartózkodunk. A 125-ös mezőny bemelegítése folyik miközben a kamionok közt sétálgatok. 10 órára várnak az Aspar Team-hez, hogy bejelentsük a megállapodást, mivel tegnap éjszaka áment mondtak rá. Jövőre újra a vb-n versenyzek ez már biztos. A csuklómat nézegetem, ami az orvosok szerint nagyon gyorsan gyógyul. Ez vagyok én. A fontos pillanatokban hibázok, de utána minden tökéletes.
Véletlenül nekem jött egy férfi. Csak a lábát láthattam, de annyit tudok, hogy versenyző. Iszonyatosan megfájdult a csuklóm ezért hangosan lenyögtem.
- Elnézést, elnézést, elnézést.-hadarta. Nagyon ismerős volt a hangja és ekkor néztem fel rá. Egy nagy lépést hátráltam.
- Bati?
- Amy? Hogy kerülsz ide?-teljesen lesápadt. Ezt nevezik váratlan meglepetésnek a javából. Nem vagyok tuskó, ezért válaszolok.
- Vendég vagyok a Ducatinál és aláírtam egy szerződést a jövő évre.
- Hol fogsz versenyezni?- a hangja komor volt, amitől elszorult a torkom. Muszáj bátornak lennem.
- Az Aspar Team-nél a helyeden.
- Gondolhattam volna.-csattant fel dühösen.
- Most mi bajod van?
- Eltűnsz és nem adsz magadról semmilyen információt. Majd az újságban látok rólad egy cikket. Lóversenyen indultál és a következő versenyen Hayden társaságában vagy lefotózva. KETTESBEN ÉS MEGHITTEN!- egyre inkább hangosabban beszélt és pár járókelő minket figyelt.
- Most mit ordítasz? Nem nekem van már mennyasszonyom.
- Hagyd ki Arabellát ebből a dologból.
- Te pedig Nickyt!-kiabáltam spanyolul. Ha már vitatkozzunk olyan nyelven tegyük ami mind a kettőnknek nagyon jól megy. Elhallgatott és így tudtam folytatni.- Elakartam mondani mindent, de sose akartalak megbántani. Szeretlek, de itt nem volt jövőm. Itt csak azért akartak szerződtetni, mert Loris a keresztapám, te pedig a barátom. Pontosabban nem is akartak szerződtetni. Minden csak a bizniszről szólt. Amikor Diego megjelent Indianapolisban a kórházban kijelentette, ő nem azért akar szerződtetni, mert híres a családtagom és a szerelmem, hanem mert tehetséges vagyok. Gyári csapattagja lehettem. Alvaro mondj valamit!!!
- Mit mondjak? Hmm? Köszi, hogy megkíméltél? De mi a franctól? Azt hittem sose történik ilyen velem. Azt hittem te más vagy, mint a többi lány.
- Amerika túl oldalán élek és nem elég, hogy egy egész óceán volt köztünk, de még egy egész kontinens is.- Ekkor vettem észre, hogy az arcomat könnyek áztatják. Azonban nagy levegőt vettem és folytattam.- Igen indultam egy lóversenyen, mivel a családom bajban volt. Pénzt nem fogadtak el tőlem és inkább így hoztam bevételt a konyhára.
- És Hayden?
- Barátok lettünk…-kegyes hazugság. Végül is így is úgy is enyhébb az én kapcsolatom, mint az övé. Ekkor libbent be a képbe egy magas, hosszú fekete hajú csaj. Az arca ragyogott a boldogságtól és ahogy elérte Batit átkarolta a derekát. Értetlenül nézett először a szerelmére majd rám. A hülye is tudhatja, hogy veszekedtünk.
- Minden rendben Kicsim?-szólalt meg a csaj.
- Igen.-felelte Alvaro miközben le se vette rólam a tekintetét.
- Ő ki?-bökött felém a lány. Nem sok hiányozott, hogy kiboruljak még jobban.
- Egy régi barát. Menj vissza a csapathoz. Rögtön utánad megyek.-megcsókolta az ő Arabelláját. A hányinger kerülgetett, de nem tettem semmit se. Miután újra ketten voltunk egy lépést felém tett mire én nem mozdultam. Mélyen a szemébe néztem és vártam, hogy megszólaljon.
- Semmi se lesz ugyan az.
- Tudom.
- Ezt tartsd szem előtt.-morogta és egyedül hagyott. Ott álltam a beton placc közepén és sírva figyeltem, ahogy egyedül hagy. Hülye ötlet volt ide jönni és a szerződésem is hülye ötlet. A depresszió közeli állapotomból az zökkentett ki, hogy valaki megfogta a kezemet. Felnéztem az illetőre és Nicky állt ott.
- Minden rendben lesz.-rám mosolygott.
- Hogy kerülsz ide?
- Mattia szólt, hogy baj van.
- Szia Húgocskám.-ismertem fel a barátom hangját, és ahogy megfordultam megöleltem. Még is van remény ebben a zord világban…
Este Lorist és Ingridet elhívtam vacsorázni, mert ideje közölnöm/nünk velük a hírt, hogy komoly barátom van. Nicky kicsit tartott a dologtól, bár szerintem nem lesz vészes a dolog. Már az étteremben ücsörgünk és várjuk a keresztszüleimet. Nicky görcsösen szorongatja a kezemet.
- Minden rendben?-érdeklődtem tőle kedvesen. Bár a mai nap után inkább neki kellene. Nicky arc színe enyhén zöldes és szerintem hányingere is van.
- Azt hiszem.
- Csak nem félsz?-kérdeztem mulatságosan.
- Vicces Amy. Nagyon vicces.
- Kedvesek nyugalom. Ismernek is téged így nincs veszély.-simogattam meg az arcát.
- Örülök, hogy Loris motorversenyző és nem rendőr.-látta az értetlen arc kifejezésemet és rögtön magyarázkodni kezdett.- Nem tud lelőni.
- Szeretlek.-suttogtam neki. Ez végül is igaz, de még nem teljes szívemből mondom. Idő kell nekem és ezt szerencsére ő is tudja.
AJÁNLOM AZ OLDALT
