2. rész.

-         Hol is kezdjem..az a fiatal lány..Claire..megmenthető lett volna..-mondta Jim, mire rámeredtem.

-         De apa azt mondta, hogy belső vérzései voltak, és már a műtét elején kompikációk voltak.- vágtam a szavába.

-         Hagyj folytassam Becky. Tény, hogy Clairenek perforált vakbélgyulladása volt, de utólag derült ki, hogy a belső vérzései, már a műtét előtt megvoltak, és ezt apád és Kyle is észrevették, mert számos vizsgálatot csináltak előtte.-mesélte. Csak ültem döbbenten.

-         Most azon tanakodsz, hogyha észrevették, miért nem avatkoztak közbe hamarabb és a papírok miért nem említették. A lánynak eleinte nem volt megfelelő az egészségbiztosítása, nem lehetett volna megkezdeni a műtétet anélkül, az apa rekord gyorasággal elintézte a papírokat, de abban is találtak valami hibát, hiába bizonygatta Ralf az igazát, apádék hajthatatlanok voltak… Amikor pedig zöld jelzést kapott az ügy, apádék a rutin vizsgálatok elvégzése után rájöttek, hogy elkéstek. Tartva az óriási botránytól, Kyle-al megbeszélték, hogy meghamísitják a vizsgálati eredményeket, hogy semmilyen bizonyíték ne maradjon. Persze Ralf így is pereskedett, de ez kevés volt ahhoz, hogy nyerjen. Ralf sose nyugodott bele ebbe, teljesen bekattant…aztán pár hete öngyilkos lett..- mesélte el Jim a szörnyű történetet.

Nem tudtam, mit mondjak erre. Szédülni kezdtem, és a hányinger kerülgetett. Teljesen újra kellett értékelnem mindent.

-         És…te…ezt honnan tudod?- suttogtam, mert a torkomban lévő gombóc miatt, csak ennyire voltam képes.

-         A per után, apádnak feltámadt a lelkiismerete, és bevallott nekem mindent. Nagyon kiakadtam rá, ordítottam vele, hogy hogy tehetett ilyet..Könnyek között kért bocsánatot..Akkor került ebbe a kórházba, egy ilyen botrány kettétörte volna a karrierjét.

-         3 éve volt arra, hogy az apától bocsánatot kérjen. 3 évig nem volt bűntudata. Csak mikor Ralf is megölte magát? A semmiért? Mindvégig neki volt igaza!-kiabáltam keserűen.

-         Mindenben igazad van, Becky, ezzel én is szembesítettem őt, teljesen megtört lelkileg. Megesketett, hogy csak a halála után mondhatom el ezt neked. SAjnos nem sejthettük, hogy ez ilyen hamar el fog jönni.- hajtotta le a fejét.

-         Én….nem tudom…nem tudom, mit mondjak…túl sok minden történt az elmúlt hetekben, hogy ép ésszel fel tudjam fogni… És szerinted Ralf az öngyilkossága előtt felbérelt valakit, hogy álljon bosszút rajtunk, ha már ő nem tudott? Megölte Kyle-t, Alice-t, apát, engem is megpróbált megölni. Túl ok egybeesés, hogy véletlen legyen.-mondtam dühösen.

-         Ezen már én is elgondolkodtam. De semmilyen búcsúlevelet, vagy nyomot nem hagyott maga után. Claire halála után teljesen magába fordult, alkoholista lett, a felesége elhagyta, kirúgták a munkahelyéről…..- mondta Jim, de leintettem.

-         Kérlek, ne is sorold tovább..nem bírom hallgatni. Emlékszem egyszer, engem is felkeresett. Teljesen részeg volt, és könyörgött, hogy hallgassam meg, segítek neki, persze én elküldtem a fenébe, mert azt gondoltam, hogy csak a kártérítés kell neki, és apát védtem…Istenem…- hajtottam le a fejem a térdemre, és könnycseppek gördültek le az arcomról.

-         Nem tudhattad.- próbált meg vigasztalni Jim.

-         Kevés kifogás. Az a lány velem egyidős volt, Jim! Belegondolni is rossz. Én is feküdhetnék ott, sose lehet tudni. 2 ártatlan ember halt meg, mert apának és Kyle-nak fontosabb volt a jó hírnevük, mint 2 ember élete! Felesküdött orvosok voltak! Eddig apámra úgy tekintettem, mint valami hősre, de most nem tudom, mit gondoljak. Az biztos, ha élne, azonnal összepakolnék, és jó messzire költöznék innen. Alice is meghalt az ő kis hazugságaik miatt!!- kiabáltam dühösen, Jim próbált nyugtatgatni, kevés sikerrel.

-         Remélem apa forog a sírjában, és soha nem fog nyugodni!- pattantam fel, és berohantam a házba.

Sírva vetettem magam az ágyra, és zokogni kezdtem. Az egész életem romokban, az apámról kiderült, hogy egy aljas tettet vitt véghez… Képtelen voltam bármin is gondolkodni, csak néztem üres fejjel magam elé… Úgy ahogy voltam, ruhástól feküdtem le, nem érdekelt semmi…Már félálomban voltam, amikor a mellettem lévő kislámpa elkezdett pislákolni. Gondoltam, biztos ki akar égni, de amikor a folyosón lévő lámpák is elkezdtek behülyülni, gyanús lett az egész. Felkeltem, már éppen ki akartam menni a folyosóra, amikor egy hatalmas ordítást és sikolyt hallottam Jimék hálószobájából. Nem gondolkodtam, egyből felkaptam a kányha melletti piszkavasat, és a hálószobába siettem. Jimet éppen az én támadom fojtogatta, Jim felesége próbálta leszedni az alakot róla, de kevés sikerrel. Az alak megfordult, és fél kézzel áthajította Susan-t a szobán. Az állam is leesett, de azonnal cselekedtem. Rávágtam az alakra, a piszkavassal, de ahogy lesújtottam rá, egyszerűen köddé vált. Annyira ledöbbentem, hogy kiesett a kezemből a vas, lerogytam a földre, és egész testemben remegtem. Ez egy nagyon nagyon rossz rémálom!-motyogtam magamban. Abban a pillanatban betörtek a házba. Itt volt az ideje, hogy mégegyszer meglepődjek..de rendesen. A 2 fbi-os hapsi volt, ezúttal farmerben és bőrkabátban, kezükben egy-egy puskával. Ezt már nem bírtam elviselni. Odaálltam eléjük, és szinte leüvöltöttem a fejüket.

-         Volnának szívesek végre beavatni minket, hogy mi a fészkes fene folyik itt, és mit keresnek magul itt éjnek évadján, puskákkal hadonászva a házban?!!- ordibáltam magamon kívül.

Láthatóan megszeppentek, és lerakták a puskát. Will odament Jimhez, hogy megnézze, jól van-e, John pedig Susanhoz. Hál’Istennek mindketten jól voltak, a sokkon és a félelmen kívül semmi bajuk nem esett.

-         Mi történt itt?- kérdezte Will. Felhúztam a szemöldököm.

-         Hogy mi történt itt? Elmesélem! Ha gondolja ezután diliházba is csukathat!- kiabáltam összesen.

-         Kezdem az elején! 3 hete megtámadott az utcán egy rémisztő külsejű alak, a kórházban tértem magamhoz, éppenhogy megúsztam. A kórházban kiderült, hogy az apám munkatársát, lányát, és apámat nagy valózínűséggel ugyanez a személy támadta meg, csak ők nem voltak olyan szerencsések, mint én, és meghaltak! Maguk feltünnek, a fekete Chevy Impalajukkal, FBI ügynöknek állítva be magukat, mert ide a rozsdás bököt, hogy nem azok, kérdezösködnek a múltamról, és apám múltjáról. Ez az alak ma a temetésen megjelent, de fel is szívodott azonnal. Ma pedig megtámadta Jimet és a feleségét, és amikor rávágtam a vassal, egyszerűen köddé vált! Azt hiszem, hogy tartoznak egy vaskos sztorival nekünk, hogy ki vagy mi a franc ez az alak!- kiabáltam.

-         Ralf Wiltson.- felelte nemes egyszerűséggel John. Elképedtem.

-         Tudja, kivel szórakozzon! 3 hete hallott!- vágtam vissza neki.

-         Mi is tudjuk. Azért vagyunk itt.- vigyorgott Will, de John szúrosan ránézett.

-         Szerintem üljünk le, és beszéljük meg nyugodt körülmények között.- javasolta John.

John-nak és Will-nek egyáltalán nem ez volt a neve, bár nem lepődtem meg rajta. Az igazi nevük Dean és Sam Winchester volt. Testvérek voltak, akik magukat vadásznak tekintették, de nem erdei vadra „vadásznak”, nem.. Hanem szellemekre, démonokra, és mindenféle természetfeletti szörnyre. Amikor ezt meghallottam, erősen gondolkodóba estem, hogy tulajdonképpen kinek van szüksége diliházra, nekem, vagy nekik. Jim és Susan arckifejezést elnézve, az ő agyukban is hasonló gondolat suhant át. Azt már ők is kiderítették, amit Jim elmesélt nekem, hogy apáék mit csináltak Wilstonnal és a lányával. „Tapasztalatból” tudták, hogy Ralf „bosszúálló szelleme” addig nem él le, amíg mindenkit meg nem öl, akinek köze volt a lánya halálához. Apa és Kyle érthető volt. Én és Alice is, hiszen a lányaik vagyunk.

-         És engem miért akart megölni?- kérdezte Jim hitetlenkedve.

-         Talán azért, mert Ön tudta, hogy mit csinált Kyle és Rebecca apja.- válaszolta Sam. Ez logikus válasznak tűnt.

-         Nézzétek fiúk, én hiszek valamennyire a szellemekben, meg ebben a túlvilági hókuszpókuszban, de ez még nekem is sok! Ralf visszajön a szivárványon túlról egy elmebeteg kísértetként, hogy bosszút álljon a lánya halálán? Miért nem tette ezt meg, akkor amikor még élt? Felfogadott volna egy bérgyilkost, hogy tegyen el minket láb alól, vagy ő intézett volna el minket! Mit kell túlbonyolítani a dolgot?- kérdeztem némi ironiával a hangomban.

-         A szellemeket néha nehéz megérteni.- mondta gúnyosan Dean.

-         Szerinted ez vicces?- néztem rá szigorúan, mire elhallgatott.

-         Oké, és hogyan lehetne semlegesíteni ezt az izét?- kérdezte Jim.

-         A temető. Ki kell mennünk minél hamarabb a temetőbe, megkeresni Ralf sírját, kiásni, besózni, és meggyújtani. Viszlát odaát, Ralf!- sorolta a tervet Sam. Mindhármunknak leesett az álla.

-         Most komolyan sírgyalázásra készültök?- kérdeztem.

-         Sírgyalázás vagy az életed. Választhatsz!- vetette oda Sam.

-         Oké, akkor szerintem, Jim és Susan maradjanak itthon, senkinek ne nyissanak ajtót!- mondta Sam, kiment a kocsihoz, és egy nagy adag sóval tért vissza, és körbesózta a szobát.

-         Ez mire való?- kérdeztem elhűlve,

-         A só megállítja a szellemeket, nem lépnek át rajta. Amíg a sóvonalon belül maradnak, biztonságban vannak.- magyarázta.

-         Rendben. És azt regéljetek el nekem, hogy velem mi lesz?- kérdeztem jogosan tőlük.

-         Velünk jössz.- válaszolta egyszerűen Dean. Majdnem félrenyeltem.

-         Hogy micsoda? Menjek veletek Casperre vadászni és sírt gyalázni a temetőbe? Éjszaka?- akadtam ki.

-         Mi az, csak nem félsz a sötétben?- kérdezte Dean cinikusan.

-         Nem, csak attól tartok, hogy nehogy véletlenül nehogy a szellem helyett téged vágjalak pofán.- vágtam vissza cinikusan. Dean elnémult, Sam csak mosolygott rajta.

-         Rebecca, te vagy itt ismerős, tudod is merre van a sír. Mi ketten ásnánk, így gyorsabban haladnánk, te világítanál nekünk. Minél hamarabb túlvagyunk rajta, annál jobb lesz nektek.- mondta nyugodt hangnemben Sam.

-         És mi van, ha bajom lesz, vagy veletek csinál valamit, és én egyedül maradok. Vagy nem sikerül ez az izé..- aggódtam.

-         Hidd el, nekünk ez már a kisujjunkban van. Még ma el kéne végezni a rituélát.-győzködött am.

-         Rendben van. De ha engem kinyír, visszajövök, és életetek végéig kísérteni foglak titeket!- mondtam vigyorogva, mire a 2 fiú is elvigyorodott.

A fiúk összeszedték a cuccot, én is átöltöztem. Eküszöm, nem vagyok normális. 2 kattant sráccal szellemet űzni megyek a temetőbe. 2 szexy kattant sráccal-tettem hozzá gondolatban. De tartoztam ennyivel Alice-nek, Kyle-nak és apának, akármit is tettek. És Jimet is megvédenem ezzel. Jimék nagyon féltettek, de mondtam nekik, hogy legalább izgalmas körülméynek között fogok meghalni. Erősen kétlem, hogy ezzel megnyugtattam őket.

A temető felé vezető úton csendben ültünk a kocsiba, egyedül Dean dúdolgatott halkan egy Pink Floyd slágert.

- The wall?- kérdeztem.

- Tessék?- nézett rám a visszapillantótükörből.

- Pink Floyd: Another brick in the wall. Ezt dúdolod.- válaszoltam.

- Igen. Ismered?- kérdezte felcsillant szemmel.

- Ki ne ismerné ezt a számot?- mosolyogtam.

- Például a lökött öcsém mellettem.- mutatott Samre, Sam pedig egy ideges sóhajt hallatott.

- Éljen a testvéri szeretet.- mondtam halkan mosolyogva.

Pár perc múlva megérkeztünk a temetőhöz. Eddig nagy pofám volt, de most remegő lábakkal szálltam ki a kocsiból. Sam és Dean kiszedte az Impala csomagtartójából a cuccokat. Csak belestem a csomagtartóba, és tátva maradt a szám. Mindenféle-fajta fegyver, szentelt víz, kereszt, és puskák tömkelege.

-         Ugye ti most hülyéskedtek velem! Ezekkel vadásztok?- kérdeztem elhűlve.

-         Igen. Eddig mindegyik remekül bevált, és mi is élünk. Egytől-egyig bevált darabok.- mondta Dean, és lecsapta a tetőt.

Kisebb keresés után megtaláltuk Ralf sírját. Még volt rajta pár elszáradt virág. A fiúk gyorsan ásni kezdtek, én egyre csak hátra tekintgettem, mert féltem, hogy bármelyik pillanatban rámtörhet a szellem. Sam felnyitotta a koporsót, hátrahőköltünk az oszladozó hulla bűze miatt.

-         Az esetek többségében már csak a csontvázat kell elégetni. Ilyen friss hullával még nem nagyon volt dolgunk. Apuci nagyon türelmetlen volt.- mondta Dean és a bőrkabátja ujjával próbálta befogni az orrát.

-         Kösz, ezzel most megnyugtattál.- motyogtam magamban, az orromat befogva.

Sam már lelocsolta benzinnel és sóval Ralf földi maradványait, amikor Dean hirtelen arébb repült 2 métert. A puska kiesett a kezéből, majd Ralf szelleme felém fordult, vörösen izzott a szeme.

-         Sam, igyekezz már!- kiabáltam neki, de engem is elrepített jó 1 méterre. Mindenem sajgott, amikor földet értem.

-         Meggyújtottam mindent, és semmi!-kiabálta kétségbeesetten. Majd hirtelen elhallgatott. A szellem engem vett célba, és ott termett felőttem, és megint éles fájdalmat éreztem, ezúttal a mellkasomban. Mintha a szívemet akarná kitépni. Fájdalomtól kínlódva néztem ki oldalra, Dean félkábán feküdt a földön, nem úgy nézett ki, mint aki tudna nekem segíteni. Aztán nem messze tőlem, megláttam a puskát. Fogalmam sincs, hogyan kell használni, de valahogy elértem, és gondolkodás nélkül lőttem. A szellem köddé vált előttem. Dean zihálva tápaszkodott fel, és elképedve nézett rám

-         Érdekes…munkátok..van… fiúk..- mondtam én is levegő után kapkodva. Nem örülhettünk sokáig, mert ismét megjelent.

-         Sam!- ordibáltuk szinte egyszerre Deannel. Alighogy kimondtuk, Ralf szelleme elkezdett lángolni, és üvöltve elfüstölgött.

-         Rendben van…Most már vége.- sóhajtott Dean, és felkelt.

-         Biztos?- kérdeztem sokkos állapotban, mire Dean bólogatott.

-         Mégis mi a fészke fene tartott ennyi ideig Sam? Kijöttél a gyakorlatból, vagy mi?- kiabált az öccsével Dean a kocsiban.

-         Nem! Meggyújtottam azt az átkozott hullát, Dean, és semmi! Nem történt semmi! Aztán megláttam a sírban egy dobozt. Kinyitottam és a lány apró holmajai voltak benne. Egy babahaj, zsebkendő, egy igazolvány. Gondoltam, Ralf nem hiába temetette ezt a dobozt maga mellé, így azokat is meggyújtottam. És bejött.- mosolygott egy kicsit büszkén Sam. Csaj néztünk elképedve rá.

-         De ezek szerint Ralf tudatosan temetette maga mellé a dobozt? Mint a régi korokban, maguk mellé temetteték a legkedvesebb tárgyaikat, he?- kérdeztem értetlenkedve.

-         Meglehet. Vagy a doboz a halott lánya emlékeivel, csak még inkább erősebbé tette Ralf szellemét. Ugyan, a lánya békében nyugszik, de az emlékek nála megmaradtak, ezért lett erősebb.- summázta Dean.

-         És ha Ralf készült arra, valami voodo varázslattal, hogy visszatér?- tettem fel ostobán egy kérdést. Elég furán néztek rám a srácok.

-         Mi? Apuci retúr jegyet váltott odaát?- kérdezte Dean hitetlenkedve. Zavartan megvontam a vállam.

-         Odaátról nem egykönnyen jössz vissza. Elég nagy ára van a dolognak- mondta szomorúan Sam, és jelentőségteljesen Deanre nézett, mire Dean hirtelen mással kezdett foglalkozni. Én meg furán összevontam a szemöldököm ezen a kis jeleneten.

Hazaértünk Jimék házába, szerencsére jól voltak, és boldogan nyugtázták, hogy mi is. A fiúk menni akartak, de Susan hálából marasztalta őket, és én is meg akartam köszöni nekik, amit értem tettek. Ha ezt elmondanám valakinek, milyen kalandok értek az elmúlt hetekben kiröhögne. Még magam sem hittem el. De ez a tény még jobban megerősített abban, hogy elhagyjam a várost. Eldöntöttem, hogy már holnap összapakolok, és irány Indianapolis! Másnap Susan egészen ebédig ott marasztalta a fiúkat, és a fiúk látván milyen finomat főt, bolondok lettek volna nemet mondani. Én keveset beszéltem velük, nem is voltam ott, hiszen pakoltam a házamban. Semmi felesleges cuccot nem viszek, csak a ruháimat, és szükséges papírokat. A házat Jimre bízom, viselje gondját belátása szerint. Teljesen új életet kell kezdenem Indianapolisban, de remélem ikerülni fog.

Délutánra pakoltam össze, éppen Jiméktől búcsúztam. A fiúk is útra készen álltak, és ők is búcsúszkodtak.

-         Mégegyszer nagyon szépen köszönöm, amit értem tettetek!-mondtam hálásan és megöleltem őket.

-         Nincs mit. Tudod, ez a munkánk.-mosolygott bájosan Dean.

-         Ilyen szakma tuti nem javasolnak a pályaválasztási tanácsadók, az fix.- nevettem.

-         És most merre mentek?- kérdeztem.

-         Amerre az út visz. De te is nagy útra készülsz.- mosolygott Sam, és a táskámra nézett.

-         Igen, valóban. Indianapolis nem a szomszédban van.- sóhajtottam szomorúan. Egy ideig hallgattunk, majd Sam megszólalt.

-         Elvihetünk egy darabig.- vetette fel az ötletet. Azt hittem rosszul hallok.

-         Hogy mi? Nem, kizárt dolog. Nem akarok egyáltalán a terhetekre lenni. Csak zavarna egy csaj titeket, higyjétek el. Menjetek csak, vadásszatok, vagy akármi.- ellenkeztem.

-         Egy csaj sosincs a terhünkre.- mosolygott Dean csábosan.

-         Ezt inkább meg sem hallottam.- forgattam a szemem sóhajtva.

-         Ezek szerint, Dean te benne lennél?- kérdezte Sam.

-         Felőlem. Nem vadászni hívjuk meg, csak szívességet teszünk.- vont vállat.

-         Na jól van, ha ennyire akárjátok. De semmi vadászat, amíg én veletek utazok. Éppen elég volt ez is.- sóhajtottam.

-         Nem ígérjük 100%-ra, de megpróbáljuk.- vigyorgott Dean.

Elbúcsúztam Jimtől és Susantól, és beültem az Impala hátsó ülésre. Vajon miért érzem azt, hogy nem lesz egyszerű az utazás a f