27. fejezet

Ajándék

A szobám ajtajában egy csomag várt ránk. Nem szó szerint egy csomag, ha nem egy síró kis baba. Leguggoltam hozzá és a kezembe vettem, mire azonnal elhallgatott. Alvaro kezébe vette a többi cuccot és bementünk a szobába.

- Van itt egy levél. Neked szól. –mutatott fel egy fehér borítékot.

- Megfognád a picit?

- Persze. –olyan profin tartotta a kezébe a kis babát, mint ha már sokszoros apuka lenne. Elcsodálkoztam és ezt ő is észre vette.- Nagy bácsi vagyok.

Bólintottam és elkezdtem olvasni az üzenetet. Volt versenyző társam Bianca Romero a gyerek anyja, aki éppen a férje elől bujkál és amíg a rendőrség kézre nem keríti a rohadékot. Életveszélyben vannak. Ez ilyen egyszerű. Tudom marhaságnak tűnik amire most vállalkozni fogok, de vigyázok a kicsire. Kell neki egy olyan személy aki vigyázz rá és ez én leszek.

- Arra gondolsz amire gondolok?-zökkentett ki az eszme futtatásomból Bati.

- Azt nem tudom, hogy te mit gondolsz. Azt viszont, hogy én mit azt nagyon jól.-nevettem el magam.

- Vigyázni fogsz rá?- szembe fordultam vele és lenéztem a picire. Vagy is Pablo Romero-ra, aki a két picurka kezével Alvaro egyetlen ujját szorongatta és azon fáradozott, hogy minél jobban összenyálazza. Azonban ez a nagy spanyolt cseppet se zavarta.

- Igen vigyázni fogok rá.

Ekkor kivágódott az ajtó és Mattia libbent be az edzős cuccával a kezében. Nem vett észre minket, mivel az Mp4-esét hallgatta max hangerővel. Szembe fordult velünk és teljesen lesápadt.

- Ugye ez nem a tiétek?

- Szerinted ez, hogy lehetne a miénk? – érdeklődtem kíváncsian.

- Jól van na. De kié ez a baba?

- A volt csapattársamé. Bajban van és vigyázni fogunk rá egy időre.-magyaráztam miközben Mattia lepakolt az ágyára és lehuppant rá. Alvaro eközben Pabloval szórakozott és a kicsi hangosan kacagott.

- Fogunk? Csak nem ti ketten? Loris ezen még jobban kiakadna.

- Loris egy makacs vénember majd megbékél.-morogtam miközben a ruhám alá húztam egy nadrágot.

- Ezek szerint nem repesett az örömtől.

- Enyhén szólva se. Felpattant és elrohant. –szólalt meg Bati a hosszas hallgatás után.

Elég sokáig beszélgettünk és azt se tudom mikor aludhattam el. Reggel hallk beszélgetésre ébredtem. Pontosabban ez a beszélgetés egy oldalú volt. Adriana ült a fotelban a picivel és aranyosan beszélt hozzá. Felültem az ágyban, de megszédültem.

- Jó reggelt.-üdvözölt a barátnőm.

- Szia. A többiek?

- Reggeliznek. Készülj fel, hogy Mattia azzal fog piszkálni, hogy álmodban folyik a nyálad.

- Ő pedig horkol. Alig lehet aludni mellette.-fintorogtam egy sort, de ez persze csak hülyeség volt. Nevetett a lány mire Pablo is a kezében. Odamentem melléjük és rámosolyogtam a picire. – Látom megismerkedtél az új barátunkkal.

- Alvaro nagyon jól bánik a babákkal, de Mattia se kutya füle.

- Lassan ki kell mennem a pályára.-húztam el a számat.-Nincs kedvem ebben az évben először a versenyhez.

- Nyugalom még csak csütörtök van.

- De ki fog vigyázni rá?-mutattam a picire aki érdeklődve pillogott ránk.

- Ingrid? Ő tudtommal itt van.

- Persze, hogy itt van. Tegnap közösen vacsiztunk. –emlékeztettem magam egy kézen fekvő dologra.

Adriana-val együtt mentünk ki a barcelonai pályára és együtt is tértünk be a Suzuki csapathoz. Egy kedves lány tájékoztatott arról, hogy a keresztszüleim a pihenő szobában „beszélgetnek”. Alig értük el az ajtót már halhattuk is a hangjukat. Veszekednek így jobbnak látjuk ha megálltunk és vártunk…Na jó ez hallgatózás, de most jó cél érdekében tesszük.

- Amy szereti Alvarot. Értsd már meg.- szólt emelt hangnemben Ingrid.

- Nem akarom, hogy együtt legyenek.

- Loris Capirossi, te makacs szamár nyögd már ki, hogy mi a bajod.

- A motorosok csak bajt okoznak. Fájdalmat a párjuknak. Amikor történik velünk valami a ti szívetek sajdul meg a fájdalomtól és a félelemtől.-kiabálta Loris.

- Amy is motoros és egy ideig nem akarja abba hagyni. Alvaro pedig olyan fiú aki nem okoz neki szenvedést. Óvja!

Mire észbe kaptam Adri kirángatott az épületből. Teljesen ledöbbentem. Sose gondoltam még ebbe bele. Eddig úgy voltam, hogy ez a munkánk és kész azonban Lorisnak igaza van. Nagyon is. Éreztem, hogy leülök , de azt, hogy hol vagyok nem tudom. Bambultam magam elé, mint valami bolond.

- Amy szólalj meg. Jól vagy?-érdeklődött Adriana aggódva.

- Persze. Szerinted Loris megbékél?

- Ez csak természetes. Ingrid tudja, hogy mi a jó és ezt Lorisnak is bebizonyítja. Szia Vale.

Megfordultam és megpillantottam Vale bácsit a szomszédos kamionnál. Na akkor most már tudom hol vagyok. A Ducati és a Yamaha kamionja közt.

- Sziasztok Lányok. Miért vagytok ilyen letörtek?

- Keresztanyu ás keresztapu veszekednek.

- Ja miattatok. -motyogta miközben Pablonak vágott fura arcokat aki érdeklődve pillogott rá.

- Te tudod?-ámultam őszintén.

- Alvaro a barátom és láttam rajta, hogy kicsit el van varázsolva. Addig faggattam, míg el nem mondott mindent. Ne néz rám ilyen csúnyán. Ha te nem mondod el akkor meg tudom más hogy.

- Sajnálom.- vörösödtem el.