30. fejezet

Dühös edzés és egy kellemes este

Már csütörtök van és az első időmérő edzés. De azt hiszem előbb fogok valakit meggyilkolni, mint hogy jó eredményt érjek el. Alig 5 perce hoztak egy robogóval vissza a boxokhoz, mivel elestem és ezt Faubel-nek köszönhetem.

- AMY!-ordította Mattia, de nem érdekelt. Egyenesen az Aspar Team felé tartottam, de nagy mázlimra hamarabb szembe találtam magam a spanyollal. Elkaptam az overálja nyakát.

- Megakartál ölni?

- Valami nem tetszik kislány?

- Az, hogy egy rohadék vagy és direkt raktad ki a térded.- morogtam és most először gondoltam arra, hogy tényleg megütöm. Azonban Alvaro résen volt mivel közénk állt. Vagy legalább is próbált. Nagy nehezen lehámozott Faubelről és kicsit arrébb tolt.

- Nem éri meg!-suttogta miközben egy puszit nyomott a homlokomra.

- Csak egyet. Kérlek!

- Nem Amy.- pancsolt rám és feladtam a próbálkozást. Amíg ő itt van nem tudom kitekerni Faubel nyakát.

- Állj! Ez meg mi volt?- szólalt meg Faubel hosszas hallgatás után. Mind a ketten értetlenül meredtünk rá. – Miért pusziltad meg?

- Mert a barátnőm.

- Te és ő?- mutatott rám.

- Szerinted?- a hangom kicsit gúnyos volt.

- Igen. Most mennünk kell.- fogta meg a csuklómat Bati és elindult velem a csapatomhoz. Nem szóltunk egymáshoz, de bátorítóan megszorította a kezemet. Megvárta míg átöltözök és ellenőrizni akarta, hogy nincs-e rajtam valamilyen sérülés. Miután megnyugodott megölelt.

- Féltelek.- suttogta a fülembe. A fejemet a mellkasának támasztottam. Megnyugtat a közelsége.

- Én is téged.

- De változtatni nem tudunk a helyzeten.- simogatta meg az arcomat.

- Hát nem.

- Lenne kedved ma velem vacsorázni? Persze nincs szponzori rendezvény, amin meg kell jelenned.- mosolygott rám kedvesen.

- Ma este szabad vagyok.

- Akkor este 8-kor találkozzunk a szálóda bejáratánál. – Megcsókolt majd lelépet.

Még volt egy mérnöki megbeszélés ahol tájékoztattak arról, hogy szerencsére csak a motor külseje sérült. Így tudok majd javítani az elért 12. helyemen.  A szálódába visszaérve azonnal készülődni kezdtem. Nem hoztam sok ruhát magammal, de talán még is van valami más, mint a megszokott világoskék Polaris-os felsőim. Szerencsére sikerrel jártam és előszedtem egy fekete topot aminek az oldalán egy nagy fehér minta van. Emellé még persze felvettem egy farmer halász nadrágot. A papucsomat kerestem, amikor megszólalt a mobilom.

- Corsi.

- Szia Amy.-szólat meg Marco.

- Tök jó hallani a hangod. Mizu?

- Befejezték az építkezést. Jövő héten már átvehetjük a terepet. Gondoltam szólok.

- De jó. Annyira hiányoztok már. Csak a verseny naptár is elég zsúfolt…

- Nem hántorgatunk fel a számodra semmit se. Ez a munkád és kötelességed.- vígasztalt így telefonon keresztül.

- Jövő héten nem lesz verseny, és így haza tudok menni. Carmen beszél már?

- Néha már összefüggő mondatokat is hajlandó kimondani, de inkább csak szavakkal kommunikál. Azonban rólad mindig érdeklődik és nézi a versenyeteket.

- Nem épp gyerekeknek való műsor. –kuncogtam.

- Főleg a mai esett után. Alig bírta Rosalie megvigasztalni.

- Majd megölelgetem ha haza megyek. Na végre.- megtaláltam az elveszett lábbelimet az ágy alatt.

- Mi a fenét csinálsz?

- Öltözködök, és végre megtaláltam a papucsomat.

- Randid lesz?-érdeklődött kedvesen.

- Igen. Vacsizni fogunk Alvaroval.

- Akkor nem is zavarlak tovább. Kérlek vigyázz magadra és Boldog Születés napot.

- Köszi Marco. Majd még hívlak.

Alvaroval 10 perc múlva találkoztam a megbeszélt helyen. Egész este kézen fogva sétálgattunk a városban és nagy meglepetésemre egy szurkoló se támadt le minket. Nem is én lennék az első számú célpont, ha nem Bati mivel ő egy világbajnok. A vacsorát egy olasz kis étteremben töltöttük ahol a kiszolgálás tökéletes volt.

- Most mi legyen?-érdeklődött Alvaro.

- Sétáljunk.

- Holnap időmérő.

- Ne légy tutyi-mutyi.- piszkálódtam egy kicsit.- Benne vagy egy buliban?

- Mire gondolsz?

- Kövess.

A pályához vezettem, de nem a főbejárathoz ha nem a betonfalhoz. Értetlenül pillogott rám, majd a falra. Lassan, de biztosan minden leesett neki.

- Ugye nem?

- Félsz?-kérdeztem vissza.

- Betörünk a pályára?

- Nem, csak szétnézünk. Az Eb-n többször is ezt csináltuk. De ha te nem akarod akkor nem kell.- legyintettem.

- Tartsak bakot?

- Megy az anélkül is.- kicsit hátrébb léptem és neki futottam. Egy jól elrugaszkodással elkaptam a kerítés tetejét és már a túl oldalon is voltam. Bati követte a példámat, majd leültünk a kavicságy szélére.

- Szereted ezt a pályát?-érdeklődött a barátom.

- Igen. Csak szerintem többet se kerülök dobogóra.- szomorodtam el.

- Ha koncentrálsz bármi sikerülhet.

- Nem vagyok én olyan jó.- csóváltam meg a fejemet.

- Veled vagyok és így sikerülhet bármi.-közelebb hajolt hozzám és megcsókolt.

- Szeretlek.-suttogtam nagyon halkan.

- Én is.