39. fejezet

A verseny napja és a nyaralás kezdete

Vasárnap délelőtt van már és mindenki lázasan készül a versenyre. Casey szerezte meg a polet, míg mellőle Valentino és Nicky fog indulni. Toni a tizedik helyet szerezte meg, míg Loris a tizenegyediket. Egyedül sétálgatok a paddockban a digitális fényképezőmmel, amikor mellém szegődött a Nicky.

- Szia kis lány.-mosolygott rám kedvesen.

- Szia. Hogy vagy? Tegnap szépen mentél.

- Ezt bóknak veszem.

- Annak szántam. Pedrosa haza ment?

- Aha… Nem tudom, hogyan gondolta az indulást. Ilyen sérülés mellett Costa doktor se engedte volna indulni…-csóválta a fejét és ezaz egész olyan volt, mint ha magában beszélt volna. Nem bírtam tovább és nevetni kezdtem.- Bocsi hülye szokásom.

- Aranyos volt.

- Mi jót csinálsz?-mutatott a gépre. Mosolyogva nyújtottam át az említett dolgott és figyeltem az arcát. Pár perc múlva elismerő vigyor jelent meg az arcán.- Ezeket te csináltad?

- Igen.

- Nagyon profi munka. Tükrözi, hogy mi a lényeg…A lényeg a száguldás és a kitartás.

- Csak szórakozok. Nem is olyan profi.

- Rendben. Nem vitatkozok veled.-emelte fel a kezét mentegetőzve.

Ő talán az egyik legjobb fej ember a MotoGp-sek közül akikkel dumálni szoktam, de persze ott van Toni is. A nap további részében is fotóztam, de amikor elérkezett a verseny a Suzuki garázsában húztam meg magamat. Tudtam, hogy Vale bácsi mindent meg fog tenni, hogy ne szakadjon le az ausztrál társától, mert akkor elveszti az esélyt a győzelemre. A rajt nagyon dinamikusra sikeredet és Vale már az első kanyarban legyűrte Nicky-t. Ami ezek után következet szörnyű volt…Szív infartus közeli állapotba kerültem. Kanyarról kanyarra más volt a helyzett. Centik választották el egymástól Caseyt és a fogadott nagybátyámat. Valentino a dugóhúzóban kicsit szélesebbre vette az ívet és a kerékvetőn kivülre került. Éppen vissza tudott úgy térni a pályára, hogy a Ducatist nem ütötte ki. Casey azonban nyolc körrel a vége előtt hibázott az utolsó kanyarban. Kiszaladt a bukótérbe és elvesztette az egyensúlyát, aminek az lett a következménye, hogy elfektette a gépét. A következő pillanatban Adrianat mutatták, akinek egy arc izma se rezdült. Nem tudom, hogy bírja ki de én gyenge vagyok ehez. Végül a versenyt Valentino nyerte, Casey és Chris Vermeulen előtt. Nicky ötödik lett, Toni hetedik, míg keresztapu megszerezte az utolsó pontszerző helyet.

A futam végeztélve a boksz utca falán ücsörögtem és gondolkoztam. Azt hiszem, én nem bírnám ki Alvaro mellett úgy, hogy szimpla kívül álló lennék. Túlságosan aggódnék érte, és így nem tudnám teljes szívemből szeretni.

- Szia Kicsim. Jól vagy?-huppant le mellém, és szemügyre vette az arcomat.

- Én ezt nagyon nem bírom.-makogtam értetlenül.

- Mit?

- A szimpla versenynézést. A szívem a torkomban dobogott…-magyaráztam, de nem tudtam befejezni, mert Bati megcsókolt.

- Maradj inkább a versenyzésnél.

- Az lesz.

Pár nappal később már Görögországban voltunk. Az én kocsimmal mentünk és felváltva vezettünk. Most éppen én ültem a volán mögött és Alvaro elaludt az anyós ülésen. Nem sokára elérjük Thessaloniki-t így éppen hajnalban. Itt pillanthatjuk meg először a tengert. A zene hallkan duruzsolt a rádióban. Az úton rajtunk kívül egy autó tartózkodott de az is tisztes távolságban. Így egy kicsit elgondolkoztam…

Legutoljára 14 évesen jártam erre. Anya kitalálta, hogy ez lesz a kikapcsolódásom a női Európa- bajnoki címért cserében. Olszok voltunk és hiába van az országunknak tenger partja ez sokkal inkább meg fogot. Azonban van egy rossz élményem is…Bele léptem egy tengeri sünbe és a lábam begyulladt. Azért semmi se lehet tökéletes.Alvaro morgására lettem figyelmes. Felébredt.

- Szia.-köszöntem neki mosolyogva.

- Hol vagyunk?-érdeklődött rekedtes hangon.

- Thessaloniki-nél. Nem sokára láthatod a tengert.- mutattam az irányt amerre figyelnie kell. Két perccel később megpillantottuk az azur kék színű csodát.

- Szeretlek Amy.

- Tudom. –mosolyogtam rá.

Innen még körülbelül három óra a Sarti nevezetű falucska. Fél lábon is kibírjuk. Én vezettem végig ezt a maradék időt is, mert nem voltam hajlandó átadni a volánt Batinak semmi pénzért se. A kilóméterek csak fogytak és még mindig nem értük el a célunkat. Már kezdtem félni, hogy eltévedtünk. Azonban egy kanyar után elő tűnt a városka.

- Ott van.-vísitottam fel egy kicsit hangosabban, amitől szívbajt hoztam a barátomra.

- Csss. Nem vagyok süket.

- Bocsika.