4. fejezet

A fájdalmat el kell használni. Ha magunkba zárjuk, soha nem fog enyhülni.

Február vége felé jár a naptár és Bostonban elolvadt az a rengeteg hó, ami januárban esett. Brian éppen otthon tevékenykedik a konyhában, mert mai nap ő a soros. Rebeca még alszik a szobájában. Brian lelkét napok óta nyomja valami, de ő az a srác aki ebből nem mutat semmit se. A húga lassan egy éve beteg és mióta nevelő szülőkhöz került a lány keveset találkozhat vele. Azonban napokban kapott egy üzenetet, hogy újra kórházba került Su, mert kezelésre van szüksége. Azt ígérték neki, hogy a mai nap folyamán fel fogják hívni, hogy menjen be a kórházba egy elbeszélgetésre. Végre megszólalt a mobilja.

- Doherty.

- Itt Dr. James Cotner. Betudna jönni akkor a kórházba?

- Persze. Körülbelül egy fél óra és ott leszek. Viszont látásra.- hadarta el Brian és már le is csapta a telefontját. Mivel már órák óta erre a hívásra várt, felkapta a dzsekiét, de indulás előtt még bekopogott Rebecahoz. A nő nem reagált semmit se, de attól benyitott. Akarva akaratlanul mosolyra húzta a száját. Rebeca hason fekve aludt miközben a kis párnáját szorosan magához szorította. Nem gondolta, hogy ilyen aranyos Becky amikor alszik. Mondjuk neki akkor is aranyos a lány, miközben ébren van. Bár tudja  Rebeca Rick-hez tartozik akarva akaratlanul. Megérintette a lány arcát, aki azonnal felriadt.

- Mi…Mi történt?

- Nyugalom.- fogta közre két hatalmas kezével a lány arcát. Becky nehezen összpontosított, de végül fel fogta, hogy Brian ül mellette.- El kell mennem a kórházba. Bevállalod helyettem a műszakot?

- Kórház… műszak…-dörzsölte meg a szemét a nő.- Mikorra kell menned? Már mint melózni?

- Délután kettőre. Akkor elvállalod?

- Persze. Megígértem.

- Köszönöm Rebeca.- egy puszit nyomott a társa arcára.

- Semmiség.-legyintett a nő és már aludt is tovább.

Brian számára a kórházba vezető út mindig hosszú volt, de most még rosszabb volt ez a tudatlanság. A kórházba érve a szagoktól állandóan felfordul a gyomra, azonban sajnos a testvére és a munkája miatt elég sokszor megfordul itt. Végig sétált az ötödik emeleten és egy iroda előtt megállt és kopogott.

- Szabad.- hallotta meg a doktor úr hangját Brian és besétált. Egy magas, szőke hajú férfi ült az író asztal mögött és papírokat olvasgatott. Ahogy meglátta Doherty-t felállt és kezet fogott a férfival.- Gyorsan ideért Mr. Doherty.

- Ez csak természetes. De kértem már, hogy tegeződjünk.

- Ez igaz. Foglalj helyet.

- Nos mi a helyzet?-érdeklődött azonnal Brian.

- Nos Suzannak újabb kemoterápiás kezelésen kell átesnie a leukémia miatt.

- Ezek szerint nem vagyok megfelelő donor?-vonta le a következtetést csendesen Doherty. Doktor úr csak bólintott. – Láthatnám a húgomat?

- Igen. A 8-as kórteremben megtalálod.

- Köszönöm.-biccentett Brian és kisétált a helységből. A lelke ezer darabokra tört. Az utolsó esélyt is elszalasztotta, hogy segítsen a húgán. Gépiesen sétált végig a folyosón, de a nyolcas kórterem előtt megtorpant. Ahogy meglátta a testvérét az ágyon feküdni a zokogás vette elő. Azonban tudta, hogy így nem láthatja Su. Nagy levegőket vett és sikeresen megnyugodott. Egy mosolyt erőltetett az arcára és belépett a helységbe.

- Szia Su.

- Brian.- lelkesen felkiáltott a kis lány. A férfi egy puszit nyomott a testvére arcára és helyett foglalt a széken.

- Hogy vagy?

- A körülményekhez képest jól. Újabb kezelések lesznek.-vont vállat a lány, mint ha ez olyan természetes lenne. Brian nagyot nyelt, hogy ne sírja el magát. Megfogta a lány kezét és nyomott rá egy puszit.

- Segítek neked ígérem.

- Tudom bátyus.

Ekkor nyílt ki az ajtó és egy nővérke érkezett meg a napi gyógyszer adaggal és pár rutin feladatott el kell intéznie.

- Nem megyek el. Tarts ki.- nyomta Brian a homlokát a lányénak és kisétált a folyosóra.

Rebeca már más fél órája műszakban van, de eddig a pihenőben tartózkodott, mert nem volt riasztás. Sok minden jár a fejében. De most főleg Brian dolgai. Rick-et három hete kerüli a munkába és a magánéletben egyaránt. Nem tudja kezelni az érzéseit és ezt tekinti a legjobb dolognak. Éppen lesétált a lépcsőn, amikor az előbb említett személy jött vele szemben. Rebeca próbálta nem észre venni, de Rick megragadta a csuklóját és visszahúzta a pihenő szobájukba.

- Elment a józan eszed?- korholta le a nő.

- Beszélnünk kell.

- Nekünk nem kell semmit se tennünk egymással.- fordított hátat Becky Rick-nek és az ablakhoz sétált. Lenézet a nyüzsgő városra, de leginkább a férfira figyelt.

- Lassan egy hónapja nem figyelsz rám. Mi az oka ennek? Nem tettem ellened semmit se. Kérlek mondja valamit.- Rick helyett foglalt azon az ablak párkányon amit eddig Rebeca bámult. Nagy levegő vétel után Becky beszélni kezdett.

- Wilson parancsnok azt feltételezte, hogy én beléd szerettem és ez a tény megrémített. -

Rick gyengéden megfogta a lány kezét és összefonódtak az ujjaik.- És talán igaza van. Azonban nem a legjobb megoldás egy ilyen munkakörben ezt tenni. Egy-két esetben előbb mentenélek meg téged, mint az áldozatokat.

Rebeca gúnyosan felhorkantott és ismét az utcát figyelte. Kínos néma percek következtek ezek után. Rick azon törte a fejét, mit is felelhetne erre, míg Becky átkozza magát, hogy ilyenről képes volt beszélni.

- És ezt nem tudnánk megoldani? Nem tudnánk munkaidőben a munkára koncentrálni, míg a szabadidőnkben egymásra? Nem tudnál velem lenni gondtalanul?- tette fel kérdések sorozatát a férfi, miközben megsimogatta a lány arcát. Azonban választ nem kapott, mert kicsapódott az ajtó és Wilson parancsnok lépett be a helységbe két emberrel a nyomában.

- Becky ez a két úr téged keress.

Rebeca álla valahol a garázsban kötött ki a tűzoltó autó mellett. Alig három lépésnyire állt tőle Christian Horner és Sebastian Vettel.

- Basszus!- jelentette be a lány nemes egyszerűséggel.