14. fejezet

Péntek reggel van Bostonban. Rick dühösen érkezett meg a bázisra. Reggeli közben a sport híreket nézte meg és olyat látott, amire nem igen volt felkészülve. Majd biztos, ami biztos egy sport rendezvényekről fent tartott képes portálon is szétnézett. Ezt nem kellett volna.

Iszonyatos dühvel csapta be a szekrénye ajtaját.

- Hééé! Berendezés marad.- ripakodott rá Brian.

- Jól vanna. –morgott Rick hangosan.

- Mi a fene bajod van?- Brian nem értette ezt a viselkedést. Napok óta a társa boldognak tűnik Sophia társaságában. Bár néha hányingere van az egész viselkedéstől.

- Rebeca.

- Rebeca Monacóban van. Mit ártott neked?

- Rendben szakítottunk, de azt reméltem nem nyilvánosan kezd új életet.

- Akár hiszed, akár nem még most se értem.-vont vállat Brian és a Rick átdobta a mobilját neki.

- A képeket nézd meg. – adta ki az utasítást.

Brian tátott szájjal nézett végig három képet. Kettőn Becky volt egy csinos ruhában, amint valami kifutón sétálgat. Azonban az utolsó őt is meglepte. Valami lesi fotós csinálhatta a képet. A társa egy férfival ücsörög a padon kézen fogva és megpuszilja a férfit.

- Ez csak egy ártatlan puszi.

- Ne kezd el! A puszit a csók követi. A csókot a szex. A szexet pedig a zűrzavar.

- Ti melyikkel is kezdtetek? Az utolsóval szerintem. A szexet követi a zűrzavar.- Kuncogott Brian miközben a felsőjét bedobta a szekrényébe.

- Még egy ilyen és beverem a képed.-fenyegette meg Rick.

- Akkor Becky igen csak kiakadna, ha haza ér.

Kivágódott az ajtó és egy papírral Kate jelenet meg. Bőszen olvasta és minden mondat után megcsóválta a fejét.

- Figyu Fiúk. Szerintem a központ egyszerűen szívat, de van a csapatból valaki aki részt vett a 2001-es eseményeknél?

- Azt hiszem csak Jack.-gondolkozott el Rick.- Mi később álltunk egyáltalán szolgálatba.

- Köszönöm fiúk.

Kate sokat gondolkozott rajta, hogy megkeresse Wilson parancsnokot, de a hülye központ kiadta az utasítást, hogy a 9/11-es eseményeken részt vevő embereket kikérdezzék. Nem elég nagy tragédia érte őket akkor, tesznek róla, hogy ne tudják elfelejteni. Kopogott a parancsnok irodájának ajtaján hiába van szabad bejárása.

- Szabad.

- Szia Főnök. Most zavarhatlak egy kicsit?

- Persze. Mi a baj?-ült le az asztalhoz Jack.

- A központ érdeklődik…

- Miről? Miért kell minden egyes szót csípő fogóval kihúznom belőled?

- Voltak-e problémáid szeptember 11-e után?- csúszott ki a száján a kérdés.

- Mindenkinek voltak, de én „megúsztam” pár rémálommal. Vagyis nagyon sok rémálommal.

- Ennyit akartam csak.-pattant fel a székről Kate, és mielőtt lenyomhatta volna a kilincset Jack beszélni kezdett.

- Minden szokványosnak indult. Reggel nyolckor kezdődött a műszakom. A fiúkkal jókat szórakoztunk és vártuk a bejelentéseket. 8:47-kor kaptuk az elsőt, mi szerint valami a WTC csapódott és minden egységet kérnek oda. Ahogy útnak indultuk láttuk a füstölgő északi tornyot. Azt hittük, hogy valami kis repülő csapódott neki. Több tűzoltókocsit láttunk, ahol  9-en lógtak a kocsin pluszban, tehát az egész egység kivonult. A helyszínre érve az emberek rendezetten hagyták el az épületeket. A főnökünk nem akart minket tájékoztatás nélkül beengedni. Tudtuk, hogy lifteket nem használhatjuk és körülbelül 70-80 emeletet kell fel felé gyalogolnunk teljes felszerelésben. 9:03-kor ismét megtörtént, de most már mindent láttunk. Az United Airlines gépe becsapódott a déli toronyba. Ilyet még sose láttam. A lábam teljesen elzsibbadt és nem tudtam magam rávenni arra, hogy elinduljak befelé.

A bent lévő embereken kezdett eluralkodni a pánik. Többen, hogy megússzák azt, hogy megégjenek kiugrottak az ablakon.  Volt egy nő, aki lefogta a szoknyáját, hogy ne hogy meglássák a fehérneműjét. Az nem zavarta, hogy meg fog halni, csak ne lássák meg a bugyiját.

Az északi toronyba küldtek be minket, de a 30 kilós felszereléssel, alig ha volt esélyünk elérni a kritikus szinteket. Így csak a 40-dik emeletig jutottunk és kihívtak minket.

9:50-kor a déli torony összeomlott. Még ma is olyan az egész, mint ha lassított felvételként látnám az egészet. Mindent fekete por borított és alig tudtunk levegőt venni tőle. 10:29-kor az északi torony is összeomlott. Vége lett mindennek.-fejezte be a beszédet a parancsnok.

- Értem.-nyögte ki nehezen Kate.

- Akkoriban volt egy menyasszonyom. Susan James volt a neve. Tanárnő volt. Azt beszéltük mielőtt munkába álltam, hogy egész nap otthon lesz és az esküvőre készül. Egész nap hiába próbáltam hívni, hogy minden rendben velem lehetetlennek bizonyult. Este 23:48 fele az  édesanyja megjelent a bázison és sírva közölte, hogy Su-nak dolga volt a déli torony 79 emeletén. Ez azt jelentette, hogy a gép becsapódás felett volt így…így már nem élt. Én akkor nem csak egy tragédia részese voltam, hanem elvesztettem életem legfontosabb személyét.

***

Szombat délelőtt Rebeca a motorhomeban ücsörög és gondolkodik. Leginkább a divatbemutató utáni éjszaka jár a fejében. Túl élte az egészet égés nélkül. Nem esett hasra és nem hagyta el a cipőjét se.

- Miért hiszed azt, hogy nem lehetsz boldog?-érdeklődött Jaime, miközben leültek a padra.

- Nekem nem ez a sorsom. Embereket megmentek és kész. Egyedül vagyok. Aki mellém szegődik csak meghal vagy iszonyatos fájdalmat okozok neki. 

- Rosszul látod a dolgokat.

- Apámat nem ismertem, anyám pedig beteg. Nem számíthatok senkire.

- Tudod októberben elveszítettem a nagyapámat. Nagyon sokat köszönhetek neki.

- Sajnálom.-fogta meg Becky a kezét.

- Tudom, hogy vigyázz rám és rád is vigyáznak azok a személyek, akik szeretnek. Én is vigyázok rád, ha szeretnéd. – pillogott rá kedvesen. Rebeca ismét gondolkodás nélkül cselekedett és megpuszilta a spanyolt.

Nesze neked. Erre nincs szüksége és nem bujkálhat egész nap az épületben. Jaime rendes srác, de nem akarja olyan helyzetbe hozni, mint amilyen Rick-el volt. Felugrott a székről és elindult megkeresni a Sebastiant. Nehogy azt higgye, hogy el van hanyagolva.

A garázsok felé sétált amikor csipogott a mobilja. SMS-t kapott.

- Brian…

Elolvasta az üzenetet. A könnyek azonnal megjelentek a szemében. Már elfelejtkezett arról, hogy mit is akart csak sarkon fordult és visszarohant a motorhomeba. Egyetlen biztos helynek most Sebastian pihenőjét sejtette. Bevágtatott és az egyik sarokban meghúzódott. Keservesen zokogott. Zokogott és zokogott.

Fél óra telhetett el, amikor kinyílt az ajtó és Sebastian jelent meg, mivel ez csak az ő birodalma. Ahogy meglátta a nőt elsápadt.

- Becky minden rendben?- a nő csak megrázta a fejét.

- Utálom az egészet.-dünnyögte hüppögve a nő.

- Bántott valaki?- fordult meg a fejében egy dolog.

- Nem.-kezébe nyomta a Sony-ját.- Nézd meg az első sms-t.

- Ő egy kis lány?

- Igen. Leukémiás. Nem tudunk segíteni rajta. Egyikünk se megfelelő donor.- Sebastian közelebb húzta magához a nőt és szorosan átölelte. Rebeca számára pedig nagyon jó érzés volt, hogy valaki törődik vele.- Újabb kezelésre szorul.

- Kivizsgáltatom én is magam.

- Tessék?-fakadt ki hangosan a nő.

- Talán segíthetek.

- Köszönjük Sebastian.-kapott ő is egy puszit.

Egy ideig beszélgettek, de mivel a srácnak jelenése volt az edzésen egyedül hagyta Becky.t, aki a sok sírástól kimerülve elaludt a kanapén.